Zűrös (inkább mozgalmas) napok

 Péntek-hétfő.... hát volt itt kérem minden. 

Péntek - meló után irány a megyeszékhely, anyumat fuvaroztam egy újfajta masszázsra. Az egész érdekes volt, a város egy ismeretlen részén jártam, egy waldorf óvodában, jó volt a környék, sétáltam az utcákban, múlattam az időt, amolyan láblógatós egy órám volt, nagyon élveztem. Volt az utcáknak valami "punnyadt" (jó értelemben vett, álmosan nyújtózkodó) nyár-délutáni csöndje és nyugalma, mint a nyaraló városoknak. Ezzel el is ment a péntek délutánom... 

Szombaton korán keltem, és jól beosztva az időt, szépen kitakarítottam, rendet raktam, és belefért  az is, hogy délelőtt elfuvaroztam aput a szomszéd faluba egy traktoros fesztiválra, nézelődtünk, voltak találkozások, pont elég volt, pont jó volt ez is. A délután már kicsit kapkodósabbra sikerült, mert egy kiállításmegnyitóra voltam hivatalos, párhuzamosan egy szülinapra is, de megoldottam. És mondhatom, mindegyik jól sikerült! Ezek olyan igazi én-programok voltak. Nagyon jó volt a szülinapra összeülni, ismeretlen csajokkal lényegében, egy baromi jó dumaparti kerekedett. Megkövetem magam, baromi jó hasonszörűekkel, hasonló életkorúakkal, idegenekkel beszélgetni így. Talán mert mindez a határaimon és a komfortzónámon belül volt. 

Vasárnap aztán irány le Pécs... strapás volt, Keszthelyen időztem egy kicsit, mert a Balaton-múzeumot akartam megnézni, voltak benne jó pillanatok, de valahogy sokkal többet vártam, nem is tudom. De nem mondom azt, hogy nem tanultam újat - rájöttem a putri mibenlétére :). Egy-egy ilyen hosszabb útnál, amikor egyedül utazok, mindig megkérdezem magamtól - miért nem csinálom ezt többször? 

Kaposvár és Pécs között csodálatos volt a vidék. Ezzel nem tudtam betelni, egyszerűen csak néztem és néztem és néztem. A két csaj még nagyban pakolt és takarított, mikor odaértem, és hogy ne legyek láb alatt - Isten őrizz, hogy belekotnyeleskedjek :D - egy közös kajálás után leléptem, és bizony a 330 levezetett km után még meglátogattam három kilátót... egy darabig mindegyik megközelíthető volt autóval, de aztán volt egy kis séta is. A TV-toronynál azon az úton mentem fel gyalog, ahol két éve télen jöttem lefellé, csodavilág volt akkor, és most is jó volt abban a csöndességben. A Kis-tubesi és a János-kilátó környékén szinte senkivel nem találkoztam - fogtam is egy botot azért, biztos ami biztos - és egyszerűen csak élveztem, hogy én vagyok és a világmindenség ott fenn, és a Zisten. Egyre jobban bírom, sőt, élvezem ezeket az egyedüli "erőfeszítéseket", amikor megcsinálok olyasmiket, amiről azt gondoltam, hogy nem vagyok rá képes. És nem feltétlenül a fizikai teljesítményekre gondolok. Hanem arra, hogy bele merek vágni valamibe, és megcsinálom. Mint egy egyedüli túra pl. És élvezni, megérezni ennek az ízét.

Igen jól és ügyesen bepakoltunk az autóba meglepőmódonaligvitáztunk , átadtuk a kulcsokat, és indultunk haza. Volt azért némi pityergés... ami érthető is. Visszafelé kevesebbszer álltunk meg, és hamarabb haza is értünk, és nem tudom, hogy a meleg miatt, vagy mitől, de sokkal jobban kipurcantam, igazából a végemet jártam az utolsó 50 km-nél. Egy gyors zuhany után eldőltem, mint a zsák, és bizony délután ötkor én aludtam egy órát. Jólesett. Egy nap még jó lett volna itthon, és ha lelkészünk előbb szól, hogy elmarad a jövő hétre tervezett erdélyi út - szipp :( - akkor mondjuk másként alakítom a szabijaimat. Így szívás, mert így a balatoni nyaralásom is elmaradt, szóval baaaa.... De így másnap meg jöttem dolgozni, és még helyettesítek is. És sakkozom is a szabival, nem tudom, hogy legyen... ez az év már csak ilyen, valahogy, olyan semilyen.