A tilosban...

 ...jártunk tegnap. Mire elindultunk volna délután megnézni a Lajtákat - a töltést szétszedve ráengedték a földekre a vizet, így tehermentesítve a töltéseket, és megelőzve, hogy a várost ellepje - , lezárták a fő utat. Aztán ma olvastam, hogy nem a helyet nem szabadott megközelíteni, csak volt egy rész, ahol a hídnál volt valami gond, és az autókat nem engedték arra, de így meg már a bekötőtől visszafordítottak.

Mit nekünk, mi vagyunk itthon, ugye... megkerültük, kerestünk egy másik utat, ahol bicajjal is meg tudtuk közelíteni - gyalog egyszerűbb lett volna, dehát bicajjal indultunk el. Felmentünk aztán egészen a határig, láttuk a munkagépeket is, és hát azért elég félelmetes volt a látvány.... Vasárnap, mikor kintvoltunk, bár magasan volt a víz, de bőven a medrében, most meg egészen kijött a töltésig, majdnem olyan szélesnek látszik most, mint a Duna... jött szembe négy srác, középiskolások, leintettük őket, végülis a maguk fennhéjázó módján annyira kis helyesek voltak, nagyzolni akartak, de baromira kijött belőlük a gyerek még, aranyosak voltak. Szóval jó sokat beszélgettünk velük, mondjuk én anyaként azért kicsit féltettem őket, mondtam is, hogy óvatosan hazafelé. De elmesélték, mit néztek meg - azért felelőtlenek voltak, mi nem mentünk arra, messziről is látszott, hogy a másik felén veszélyes a helyzet. Szóval mi is katasztrófaturistáskodtunk, de ami amúgy a városban meg a nagyobb helyeken megy, azért az na.... mi mindig járunk erre - én az erdőnkre is kíváncsi voltam, mennyire tépte meg a szél, mondjuk pont odáig nem mentünk el, de előtte is látszott, hogy nagy pusztítást végzett a vihar, rengeteg fa volt kidőlve. 

Szóval, bár elég gáz a helyzet, de nem hiszem, hogy rosszabb lenne, mint az elmúlt években, amikor volt hasonló árvíz, csak most mindenki ott nyüzsög, és hát hírértéke van az egésznek. Ez a része nagyon borzasztó. Én emlékszem, hogy 2003-ban Komáromnál mekkora volt a víz - a síneket védték a homokzsákokkal, és volt olyan hely, ahol a vonat bizony lassítva a vízben ment. 

Szombaton Pestre megyek, kíváncsi vagyok, milyen ott a helyzet. 

Más.

Akkorákat alszom... igyekszem megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy baromira élvezem ezt a saját időbeosztást, hogy azt-csinálok-épp-amit-akarok nagyjából, és aközött, hogy kétségbeessek egy-egy este, amikor a töküres lakásban mászkálok. Bejövök az irodába - egyedül vagyok. Hazamegyek - egyedül vagyok. Ha otthagyom a közházat, elfelejtek beszélni is a végén... 

Nem igazán úgy megy itt a blogolás, ahogy gondoltam. Egy csomó dolgot - lényegében a lényegeseket - nem igazán írom le, mert ugye aki olvas, vagy olvasott,  ismer. Már gondolkodtam mindenféle megoldáson, elkezdtem egy másik blogot anonim, dehát azt meg ugye nem olvasta senki, mert ez már nem olyan, mint a régi, hogy valahogy egymás blogjából átmásztunk a másikéba, és így új és új embereket ismertünk meg... szóval passz.