... olyan jövősmenősre sikerült az utánakövetkező hét, vagyis most itt ülve, ezen a vasárnap reggelen, az már az elmúlt hét... Nem is tudom, mi minden volt, a hét elejére nem is emlékszem.
Kedden átjött beszélgetni egy ismerősöm, aki még a közösségi ház indulásának elején jelentkezett oda, és volt valami félreértés-összezördülés a polgival, és végül elég rossz szájízzel nem lett belőle semmi (utána kerültünk mi oda), azóta sem tudja ezt elengedni. Valójában Ő lenne az egyik legmegfelelőbb ember a közházba, és ez tény. Én szívesen dolgoznék vele, szerintem jó csapat lennénk, pont kiegészítenénk egymást. Most a március 15-öt akartuk megbeszélni, de végül egy kicsit megint a régi csont rágása lett belőle (mi miért nem úgy történik, vagy úgy történik de miért stb.)
Szerdán volt A magyar kultúra napja, egy emlékestet tartottunk az Íróról, a volt iskolaigazgató (érdekes, hogy már rég nyugdíjas, de Ő még mindig "az Igazgató Úr", mert valahogy Ő még az az igazi Pedagógus volt, rendkívüli intelligenciával, tartással, tudással, nem hiszem, hogy lenne ember, aki ne tisztelné. Szóval Ő volt mindig a beszélgetőtársa Attilának (az Író), egy-egy könyvbemutatóján.) beszélt a munkásságáról, életéről, nagyon szépen. Tízen pedig vállaltunk felolvasást, egy-egy regényéből egy részletet választott ki az Irodalombarátok vezetője, nekem is nagyon passzolót. Itthon gyakorolva több dologra rájöttem, egyrészt arra, hogy ezt a regényét nem is ismertem, holott a kitelepített németek sorsára épülve íródott, másrészt meg olyan tájleírások voltak benne, amit magam is nagyon szeretek, olyan képekkel, amiket én is hasonlóan fogalmazok meg... Nem gondoltam, hogy fel kell ülni a színpadra, és ott ülünk végig, amíg meghallgatjuk egymást, nekem ez egy kicsit nehéz volt, mert előző este jöttem rá - nem is figyeltem, mret "megszoktam", hogy egyfolytában köhécselek. Hogy két mondatot alig tudok végigmondani egy-egy kuckuc nélkül, ami egy felolvasásnál rém kellemetlen, meghát oda kiülve végigköhögni mások beszédét, szemben a közönséggel, háááát... végül megúsztam, nem mellesleg pedig egy nagyon szép megemlékezés volt.
Arra is rájöttem, hogy "beértem", vagy mi, mert magammal hoztam ezt a könyvet, és gyors kiolvastam (juhúúúú, januárban ez volt az ötödik könyv, amit kiolvastam, igaz, egy volt vastagabb, a másik négy kis vékonykötetes, de akkoris, na), mert korábban nekem Attila könyvei, vagyis kisregényyei, novellái pont a hosszú leírások miatt olyan nehézkes volt... elvesztettem az érdeklődésem, még annak ellenére is, hogy az otthonunkról, sőt, néha a rokonainkról szól, mert a nagyszüleink unokatestvérek voltak. De ezt a kisregényt is most egyszuszra kiolvastam, és hát sírtam is rajta, mert annyira szépen írta le az emlékeket.
Csütörtökön egy jól sikerült napom volt, olyan én-idős. Elmentem körmöshöz, jó nagyot sétáltam a városban, mert kicsit messzebb tettem le a kocsit, körmös után bevásároltam, aztán elnézegettem a boltokban, ezer éve nem volt ilyen... anyu már rám is telefonált, mert hét óra is elmúlt, mikor hazaindultam, és hát aggódott. De annyira jólesett ez a "semmittevés", mert tényleg annyira ritka, hogy hű. Még ízlelgetem ezt a fajta szabadság-érzést, nagyon nehéz "visszaszoknom" a pörgés után, ami az elmúlt éveket jellemezte. De - rajta vagyok a dolgon, mert EZT akarom.
Pénteken volt a temetés, aztán pakoltunk az imateremben, mert szombaton ökumenikus alkalmat tartott a három gyülekezet, és nálunk volt utána a szeretetvendégség, arra készültünk elő. Este pedig koncertre mentem egy barátnőmmel, előtte kicsit elmentem hozzá, ez is egy olyan jó csajos este volt, szabad meg minden. Huh, kellenek ezek is!
A szombat elment megint, délelőtt bolhapiacot tartottunk a közházban, délután meg mentem az imaházba, segítenia vendéglátásban. Ez az egész nap most olyan laza volt, ismerős-beszélgetős-találkozásos, és ez is kellett.
Ma pedig takarítottam délelőtt, mindjárt indulok templomban, anyuéknál ebédelek, és majd estére főzök valamit, mikorra jön a Gyerek haza. Délutánra még egy nagy sétát tervezek, és talán anyumat is kimozdítom egy kicsit. Most megint nincs valami jól, rosszul is néz ki, nem szeretem, amikor így elhagyja magát, idősebbnek is (öregnek...) néz ki, és ilyenkor úgy sikolt bennem a félsz.... :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése