... és basszus, a legjobb döntés volt. Kicsit hezitáltam, mert "lógásnak" éreztem - ami hülyeség alapból - , azért, mert nagyon rohanva, átszervezve másként is meg lehetett volna biztos oldani a dolgot, de valahogy most lelkileg azt éreztem, hogy én itt elfáradtam... úúúúgy sajnáltam magam, mintállllat :D, mert... mittudomén, az emberrel történik valami baleset, és akkor úgy nem jó egyedül lenni. Most úgy jó lett volna, ha valaki "simogatja a buksimat", én meg hüppöghetek, dehát ez ugye fú, nem is tudom, volt-e valaha az életemben a gyerekkoromon kívül, vagy egy-két kivételes esettől eltekintve.
... mertakikiismernek... azok tudják, hogy pl. nem vagyok valami nagy ölelkezős. Másnak teljesen természetes akár találkozásnál is, még felszínes ismerősöknél is, vagy rég nem látott barátoknál az ölelkezés, nekem ez mindig nehezen ment, és nagyon sokáig zavart az is, ha valaki "belelépett az aurámba", nemtommér', én ilyen vagyok. Mára már ez egy kicsit lazult, de még mindig lenne mit javítani, gondolom. Ugyanakkor mindig volt egy minimális létszám, akiknek az érintésére meg tökre vágytam, vagy szerettem és természetes volt, ez ugye a Gyerek, a Párom (amennyiben volt...), meg néhány ember, ismerettségi foktól függetlenül, akár első benyomásra is azt éreztem, hogy jó megérinteni a másikat, ezek ugye valami tudatalatti izék, kapcsolódások valszeg. De tényleg ennyi, szóval jó, ha 5-10 emberről van szó. Namost mára meg az van, hogy párom ugye nincs, az új barátnőimet nagyon szeretem, de nem ez az ölelkezős-kategória az egész, illetve a gyerek meg mostanában kinőtte ezt az egészet - azért várok, hátha visszanövi... - én meg rájöttem, hogy még az én ingerküszöböm alá is lement ez az egész érintéses-sztori, és ezen úgy elgondolkodtam. Hogy ez mennyire gáz, meg hogy most én ettől szenvedek-e vagy nem valójában. És arra jutottam, hogy de... :D (De ha most valaki direktbe idejönne ezt olvasva, hogy na Krikszi, gyere egy ölelésre, hát az összes hajam égnek állna, az tuti :D, szóval még meg kell éreznem azokat az embereket, akikhez tudok így kapcsolódni.) Gondolkodtam aztán azon is, hogy vajh miért most jöttek ezek a gondolatok - talán azért, mert tényleg most maradtam úgy az elmúlt éveket nézve, tényleg teljesen egyedül. Olyan egyedül, hogy erre már simán lehet a magányt ráhúzni. Főleg akkor, amikor mondjuk hazajövet nem kapcsolok tévét vagy rádiót. És órákat jövök-megyek csöndben, ülök a kádban, nézem a plafont, és egyszercsak énekelek vagy beszélgetek magamban, és gondolkodom, hogy bakker, ez most már valszeg gáz. Vagy beülök a fotelben, olvasok, aztán megunom, átmegyek egy másik helységben, és nézem a függöny hullámait. Vagy beállok a konyhába, és örömködök még mindig a konyhabútort nézve, ésaztán rájövök, hogy lehet, hogy csak próbálok örömködni? Egyébként persze messzire nem ennyire gáz a helyzet, mert ezek nem érzések, hanem "csak" gondolatok. Ahogy végiggonodolom, hogy élek.
Február közepe felé járunk, és juhú, hat könyvet kiolvastam, ebből kettő jó vastag volt, a többi rövidebb regény, nade ez tökjóóó, és örülök neki. Szeretném tartani ezt a ritmust. Meg jól is esik, az az igazság. Sőt, egyre csak írom, hogy mit szeretnék még kiolvasni. Az utolsó könyv, amit tegnap fejeztem be, egy blogos ismerőstől van, ha jól emlékszem - és akivel már nem olvassuk egymást valami hülyeség miatt, biztos, ja, a politikai nézeteink nem egyeztek :D, ami baromság amúgy - és már egyszer olvastam, de most úgy jólesett megint, és találtam benne egy bekeretezett mondatot. Hogy ezt én kereteztem be, vagy az Illető, már nem tudom, de most megkerestem: "Azzal élj, amid van, és ne sajnáld, amid nincs." Ez örök igazság, és annyira gáz, hogy tényleg a mottóm is lehetne akár, pedig már annyit de annyit javultam e téren, hogy csak na.
És tíz perc múlva indulnom, kell, szóval hajrá szerda!
2 megjegyzés:
Hasonlóan vagyok az öleléssel :D Nálunk a családban nem volt divat, a szüleimet se nagyon ölelgettük, másokat se. Az ölelés szinte kizárólag a férjemnek szól, tőle kaphatok, neki adhatok bármikor, de így egy idegen nem nagyon. Egy két barátnőmmel akit nagyon rég nem láttam még van ölelés, de legtöbbször idegen ez az érzés. A spanyol puszilkodást se szeretem :))) bár kezdem megszokni, ha valaki közeledik akkor jó, de én csak úgy magamtól nem megyek osztogatni :)) Családtagok esetén igen, közeli barátoknál megint elfér a puszi jobbra, puszi balra, de itt teljesen idegenek is művelik!!!
Érdekesség: a puszilkodás kezdő pontja más Romániában és más Spanyolországban! Egyik helyen balról jobbra, másikon jobbról balra történik és emiatt ország váltás során érdekes "ütközések" vannak amíg meg nem szokjuk hogy hol kell kezdeni :D
Én ölelkezős vagyok, de ezt tudod is. :) Bár az utóbbi években ( szerintem a kovid óta) már nem szokásom ez free hug dolog, és jól elvagyok nélküle is. Sőt, a múltkor a fodrászmora várva a masszőr srác kijött a vendégtérbe, csinált nekem egy kávét és megkérdezte megölelhet-e? :) Hát furi volt, de hagytam. :):)
Megjegyzés küldése