Változunk...

 Most épp újraolvasom Petrik Adrient. Haladok. Még az Asszony és házá-nál vagyok, de mindenképp igyekszem a héten kiolvasni még a másik kettőt is, mert ha mélyen belegondolok, nagyjából van meg, miről írt. Mármint tudom, hogy miről, de vannak sztorik, amik újraolvasva más értelmet nyernek. Mert még nem vagy annyi idős/már annyi idős vagy épp/ már rég elmúltál annyinak lenni... és így valahogy mindig más szemszögből értelmezed egyszercsak. 

Amikor először olvastam, elámultam, habzsoltam, felnéztem rá - már itt laktunk a házban, és nagyon sajnltam, hogy nem olvastam azelőtt, irtó sokat - biztos vagyok benne - segített volna, szerintem egy csomó hibát kikerültem volna okos odafigyeléssel a ház tervezésénél, dehát nem így lett, és a könyvét olvasva még jobban előjött mindaz, hogy hol hibáztam, mit csesztem el  - mert én csesztem el, ezt nem lehet másra kenni, és nem akaratlagosan, egyszerűen azért, mert nem tudtam, mire kell odafigyelni, hogy mennyire fontos lett volna a szobák tájolására figyeln pl. vagy hogy mennyivel élheetőbb tereket lehetett volna kihozni az egészből, kellett volna ez a könyv ahhoz, hogy tudatosan tegyem össze a ház belsejét, ami értünk van, ahhoz, hogy jól tudjunk benne létezni, praktikusan, kényelmesen, a lehető legkisebb hercehurcával. 

Szóval igen, van néhány dolog, amit teljesen másként csináltam volna. De nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy az a kezdeti rajongás, amivel csüngtem ezen a bohém nőn, az idők során hogy átalakult. Szeretem továbbra is ezt a három könyvét, csodásak, a készítője és a háza fantasztikusak, de látom - és meg is élem - azt is, hogy van, ami nem fenntartható, amibe beletörik az ember bicskája, és a szélsőségesség sokszor/néha igénytelenség is. (A könyv azért is csodás, mert rengeteg fotót tartalmaz. Leragadsz itt meg ott. És mindig felfedezel valami újat, aminál leragadsz, és elgondolkodsz, tetszik, meg akarod valósítani, vagy irigyled, mert tökjó, de nálad ilyen nem lehet, stb. De most már észreveszem pl. a többi dolgot is. Hogy le van fotózva egy nyitott tetőtéri ablak, amin belóg a vadszőlő. Van egy korábbi kép is, ahol még csak elkezd befutni, aztán egy későbbi, amikor már befolyik... nézem az alatta lévő ablakpárkányt, a téglafalból rakott párkányokat máshol is, vagy egy-egy lépcsőkorlátot is téglábol rakva, éshát koszos. Poros. Vastagon áll a por. Nézem a többi képet, felfedezem ugyanezeket a dolgokat a lefotózott koszorúk, kirakott gyümölcsöstálak mögött, feltűnnek. És tudom - mert ahogy írtam, én is megélem - egy ekkora házat nem lehet, képtelenség rendben-tisztán tartani simán egy családnak. A hippi élet sem jön be mindenkinek. Néha vágyom rá, de vannak árnyoldalai :), a koszosodástól nagyon tartanék :D. 

Egyszóval, még mindig etalon az, amit és ahogy írt, ahogy ezeket a könyveket megírta, amiről írt, nagyon-nagyon szeretem - de már látom azt is, hogy míg korábban, az "ah, én is így...-érzés" volt bennem, most inkább rábólintok sok dologra még mindig, de néhánynál már elgondolkodom, hogy "na ne..." Mondjuk közrrejátszik az is, hogy volt egy könyve, amitől falramásztam, mert azt éreztem, hogy ez a nő meggárgyult, és látom a közösségi oldalon, ahogy eljárt felette az idő, és amíg a különcsége fiatalon olyan szeretnivaló volt, most valahogy fura érzést kelt bennem... fene tudja. Lehet, hogy csak én látom így. 

Összességében: nagy öröm még mindig olvasni ezt a három könyvet, hihetetlen hogy újraolvasva mennyire mást fedezek fel bennük így, hogy én is változtam régebbótavagyokfiatal, és ami megmaradt: még mindig aláhúzok benne, és még mindig jegyzetelek belőle. 

Ha nem olvastátok, olvassátok! :)