... egy bejegyzést, de végül valahogy hirtelen tíz óra is elmúlt, én meg fáradt lettem, pedig jó lett volna akkor megörökíteni azt a JÓ érzést, ami az ólmos, de jóleső fáradtság, a megnyugvás, a lehiggadás - hogy a nagy munkákon ezenis túlvagyunk - , a jó élmények, a lelket símogató találkozások elegyét jelentette valahogy.
Nagyon tartottam ésegynagyadagutálatisvoltbennem a hétvégétől, mert annyi minden mást akartam volna most valahogy, mint dolgozni, mert igen, most keményen munkának éreztem azokat a dolgokat, amiket a két napba betettünk.
Pénteken egy gyors bevásárlás után tepertem haza - rengeteg felesleges dolgot vettem hirtelen, nem is értettem utólag - és mivel kettő után itthon voltam, egy jó hosszú délután sikerült, kicsit kerteztem, kicsit sétáltam este, és jó volt.
Szombaton aztán összekapkodtam néhány dolgot, amivel a hétvégi terménykiállítást még kiegészíthettük, ha esetleg valami hiányzott volna. Negyedik éve csináljuk, tavaly el voltunk keseredve, mert alig akadt jelentkező, és szinte saját magunk anyagából raktuk össze az egészet, de idén nagyon szuperül sikerült, egészen sok jelentkező volt, aki hozott saját dolgokat Meg valahogy gördülékeny is volt, egy hangos szó nélkül, olajozottan ment az egész, hamar összeraktuk, normálisan hazaértem, aztán vissza a megnyitóra, és nagyon sokan kíváncsiak is voltak. Az egyik kiállító, akinak trópusi növényei vannak, felvetette - már korábban is beszéltünk róla - hogy idén szívesen tartana egy kertbejárást is, úgyhogy készítettem számára is egy plakátot, és vasárnap délelőtt két órán keresztül várta a kertlátogatókat. Sok embert érdekelt - elvittem anyukámat, sőt, a gyerek is eljött - és nagyon-nagyon jó volt így többedmagunkkal, "idegenvezetéssel" körbesétálni ezt a csodakertet (én már többször jártam itt). Néhol sikerült olyan fotót lőnöm, ahol teljesen olyan, mintha egy nagy, trópusi erdőben, dzsungelben állnának az emberek. Rengeteg banánfája, pálmája, citrusa, pozsgása van, virágzók, termők. Hihetetlen! este nagy örömmel küldte át a kerttulajdonos, hogy a megjelent fotók után megkereste a megyei lap újságírója, hogy szeretne vele cikket készíteni. Úgy örültem! :)
A vasárnap délután a németönkoris őszi díszek kipakolásával telt. Baffus, 18. éve csináljuk! apukám tavaly nem volt csak - nem is volt jó, mert nem Ő jött trakival, és kidobáltuk az egészet, és nem votl semmi - de tegnap az az igazi régi hangulat volt megint. Ez valahogy olyan jó hatással volt rám is! kicsit mondjuk megríkattak, mikor indulás előtt odaálltak a tájház elé Laci bácsival (aki 80+-os), a felpakolt traktorhoz, hogy fotózzam le őket, mert úgyis most vannak itt utoljára.... huh, ahogy elindultak, és én is ültem a bicajra utána, úgy elsírtam magam, hogy nagyon. Úgy fáj ez az egész - hogy van benne realitás, és én nem akarom....! De aztán olyan jó volt az egész, sokat nevettünk, semmit nem vitáztunk, hamar végeztünk, és gyönyörű idő volt. Aztán ötre mindenki visszajött a tájházba, rendeltünk pizzát, és egy jót beszélgettünk mellette. Lassulás volt, béke, nyugalom.
De azért nagyon kell, hogy ma itthon tudjak lenni, hgoy nem kellett korán kelnem, szóval ez az egy napnyi lélegzetvétel most nagyon kell....
Összességében a tapasztalat: amikor valamiért nagyon rosszat vársz, akár alakulhat egészen jól is. :)
2 megjegyzés:
Nekem tetszett ez a hétvégéd. :) Nagyon jó lehetett a kiállítás is, meg a trópusi kert látogatás is. A fotót láttam, tényleg valahogy megható volt, ahogy ott álltok Apukáddal. ♥
Nekem is tetszett :) :)
Megjegyzés küldése