Nos...

 ... dezsávűűűűm van. Felállni valahonnan, ahol sokáig nagyon-nagyon jó volt, amire mondjuk nagyon sokáig vártam vagy vágytam, szóval felállni onnan, és úgy dönteni, hogy valamiért ez mégsem a Te utad, szóval volt már ilyen. Akkor, mikor otthagytam a fehérvári fősulit. Utána sokáig azt hittem, hogy soha többet nem lesz olyan jó, meg hogy rosszul döntöttem - a közeg, az emberek miatt volt szuper, ott nagyon a helyemen voltam, de egyáltalán nem feküdt az, amit tanultam. De aztán itthon, mikor elkezdtem dolgozni, valahogy megtaláltam az itteni barátokat újra, sőt, akkor alakult az ifi körünk, és onnantól kezdve csináltunk műsorokat, rendezvényeket, ebből nőtt ki az István a király, A padlás, a Hair... és még sokminden más. De akkor huszonegy éves voltam, meg utána harmincvalahány. Szóval az ember azt érezte, előtte az élet, és még annyi minden jöhet. 

Szóval felmondtam a rendezvényszervezős munkámat. Remélem, korrekt voltam, mert egyszerre ültem le a kollégámmal (főnökömmel????) és a polgival, igaz, ki akartam védeni azt is, hogy a kollégám másként adja elő a dolgokat, mint ami a valóság. Bár az igazság az, hogy a huszadát sem hoztam elő az indokoknak - ami mondjuk az ő hozzáállásáról is szól - szóval a polgi valójában nem tudja, miért is adom fel. Leginkább a szélmalomharcért. Az a baj, hogy jelen pillanatban nincs rálátása senkinek - csak a másik kollégámnak - hogy ebben az egészben mennyi sok háttérmunka van. A programok leszervezésével, az egyeztetésekkel, egy csomó helyen az adminisztrációval, a regisztrációkkal, a plakátokkal. Kíváncsi vagyok, januártól élesben kijön-e mindennek a hiánya. Másrészt lehet, hogy kicsit csalódtam is, bár polgi hozta a formáját, egy percig nem próbált meggyőzni vagy jobban belemenni a dolgokba, és most sem értjük, miért áll teljes mellszélességel a kollega mellé, aki, ha nem is mondom azt, hogy nem alkalmas a feladatra, de tény, hogy sokkal jobban kellene csinálni. Az egész még nem került a testület elé, egyenlőre nem is tudja senki, azt hiszem, és őszintén, nagyon kíváncsi leszek a reakciókra. Igazából... ha szó nélkül elenged a testület - mondjuk nem tudom, mit lépnék, ha nem, de azért az önérzetemnek kellene, hogy azt érezzem, számított valamit a munkám - akkor bakkfitty, tényleg tökmindegy, hogy mit csináltál, hogy jól csináltad, vagy hogy mit tettél le az asztalra, szóval az azért nagy csalódás lenne. Legalább kicsit kardoskodjanak mellettem, na. 

Huh, ez egy hosszú történet, amiben benne van egy nagy adag fájdalom, ami az elengedés része, meg hogy feladni, amit szeretek, meg benne van egy nagy adag gerincesség, ami azt fejezi ki, hogy van az a helyzet, ahonnan fel kell állni, ha nem becsülnek meg eléggé. Vagy valami ilyesmi, azt hiszem.