Egyensúlyban

 A karácsonyról: jó volt, se nem sok, se nem kevés, volt benne kis áhitat, volt benne kis csöndesség és nyugalom, de nem túlfokozott, éppenhogy megérintett, mosolygóssá tette az ember lelkét, ugyanakkor nem volt semmiféle túlzott hangosság, vita, vagy negatív dolog... pont olyan, amire az ember egy idő és kor után vágyik: egyszerűen csak JÓ legyen. Szóval szép volt. 

Bár idén nagyon jól sikerült mindenki ajándékát eltalálnom - éstényleg, jobb adni, mint kapni, hihetetlen jó érzés volt a gyerek és anyukám és apukám arcán látni a kis lelkesedét, ahogy bontották az ajándékokat, és bár semmi "hatalmas" - mert miért is kellene - ajándék nem volt, ezek a személyre szólók nagyon bejöttek. Szívemnek a legkedvesebbek idén a szemüvegtokok voltak: mindenkinek valami igazán személyest sikerült levadásznom, anyumnak egy majdnemolyan kutyásat, mint az övék, apunak egy mozdonyosat, és Mucusnak meg ezt, ami tissssztára olyan, mint Ő :D :

És sittysutty, vége is a karácsonynak. A vendégeskedés korántsem ért véget, mert hozzánk még a következő napokban szinte minden nap jönnek, és jó ez így. 

És tegnap, egy hónap után végre eltűntek a felhők, és sütött a nap, mint ahogy ma is! tényleg, utánaszámoltuk, bő három hete, de van az egy hónap is, hogy ilyen nyirkos, ködös, szürke időjárás volt. Ma délután szeretnék is elmenni egyet sétálni. 

A rend, a csendesség, a derű még tart. Szeretem. Hazaérek valahonnan, ideérek a kapuhoz, és már valahogy öröm járja át a szívemete, hogy jó hazaérni, és hogy milyen jó ide betérni, és ez a hely, ez a miénk, és mi teremtettük. Ilyenné. Meglátom a kapun a kis koszorút a csengővel, a tornácon a karácsonyi díszítést, a kockásplédes padot, a világító kis drót fenyőfát a fahasábokon, a szánkót fenyővel és régi korcsolyával meg mécsessel a bejáratnál. A szép karácsonyfánkat, a karácsonyimintás párnákat (az utolsó pillanatban megjöttek a párnahuzatok is), a kis kandallómat amitidénszétrágottamacska :( :(,, ami eleve karácsonyi hangulatot ad,  a tiszta, ragyogó konyhát szintén karácsonyi díszben, ami sehol sem sok, hanem olyan pontelég. Bár talán igaz, hogy karácsonyból sosem elég. Szóval ez az  otthonunk. Ahova jó megérkezni, ahol jó lenni. Úgy szeretem! Minden egyes szögletét. Mert minden egyes szöglete mi/én vagyunk-ok. 

Tegnap este egy kicsit egyedül voltam, és élveztem, hogy egyedül lehetek, és körbejártam a ház helységeit, megálltam itt meg ott. És csak néztem. A fényeket, a részleteket, és hogy mit árasztanak. Azt nem mondom, hogy ezer éve nem volt lehetőségem megnézni vagy meglátni a részleteket - nem csak itthon, úgy általánosságban - a rengeteg munka és dolog miatt, mert ahhoz, hogy jól tudjak dolgozni, akár az irodában, akár a közházban, a részletek pontosan, hogy fontosak voltak, inkább azt mondanám, hogy nem volt lehetőség elidőzni hosszabban a részleteknél, úgy, hogy élvezni is tudd. És most lesz. Most lesz idő meglátni, észrevenni, és megélni is. 

Néha elgondolkodom, hogy mi látszik úgy "kívülről", egy külső szemmel, rólam, rólunk. Kevesen "jutnak" el az otthonunkig, kevesen jutnak el közel hozzámig is. Látszólag nem is sokan kíváncsiak rám, de nem tudom, hogy tényleg így van-e, vagy csak én tűnök annyira zárkózottnak, hogy meg sem próbálnak kapcsolatba lépni velem - itt mindenféle ismerettségekre gondolok, csajok, pasik, új barátság, ismerettség . Azt tudom, hogy aki idáig eljut, az már szeretne is jönni és néha maradni is. Ez azért egészen jó, nem? :)

Nem is tudom, milyen nap van. És ez annyira jó, hogy utána kell számolni! :). Mert most nem azt számolom, hogy mennyi van még vissza a szabadságból, mert utána megint a mókuskerék jön, hanem utána is lassulás lesz valamennyire. Legalábbis a nyomás csökken. Jaja, már unalomig ismétlem e téren magam, de akkora megkönnyebbülés most ez az egész, hogy huh.... 

Mintha egy új élet kezdődne, holott egy fél éve azt éreztem, hogy nekem, így ötvenegy évesen (baszki, tényleg, én idén 51 éves voltam... miiiiiii??????) befölhősült, de most hirtelen kisütött a nap!