Karácsonyos

2025. december 19., péntek

Ez a két nap...

 ... nem a legsikeresebbek közé tartozott-ik. Valahogy semmi nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Annyira azért nem estem kétségbe, mert valahogy azt érzem, hogy majd mindenre jut idő azért, és maga ez az érzés már ad egy megnyugtatást. 

A tegnapi napomat beszippantotta valahogy az egészségügy fura fekete bugyra, és rájöttem, hiába akarsz te valakivel kedves lenni, ha a másik egy idióta, akkor nem tudsz neki semmivel sem kedveskedni. Minden bizonnyal nem én voltam a hibás a vérvételnél ülő srácnál, akit valamilyen oknál fogva - noha nem oda tartozott, ahogy kivettem a morgolódásából - odahelyeztek, és aki nagy kegyesen letette a telefonját, miközben csak én várakoztam ott, hogy sorra kerüljek... és próbáltam nagyon kedves lenni azután is, hogy szétspriccelt a vérem mindenfelé, a világos nadrágomra, a földre, a kézfejemen csurgott. Egy morgós bocsánatkérés után, ami nagy nehezen elhagyta a száját annyit mondtam még neki, amolyan jószándékúan és higgadtan, hogy a földön lévő cseppeket is azért törölje fel, ne lépjen bele senki. Aztán lemosakodtam a wc-ben, és megkerestem a másik rendelőt, ahova időpontom volt. A tegnapi nap voltak ők is utoljára, mint megtudtam, mindenki próbálta helyén kezelni a helyzetet, az asszisztens is, a rengeteg várakozó is. A röntgen után viszont már nem vártam meg a kivárhatatlan sort, hogy újra bekerüljek a rendelőbe, így erre a dologra majd jövőre tudok pontot tenni. A  vállam és a kezem továbbra is fáj, a röntgen -szerencsére semmit nem mutat - dehát valamit jó lenne azért kideríteni. 

Egy órával túlléptem a parkolást, szerencsére nem volt mikuláscsomag az autómon, így viszonylag "vidáman" tudtam találkozni a család másik részével, és megvettük a karácsonyfákat. Cirka öt perc alatt, ilyen még sosem volt. Apu vitte a fákat az autóval, én meg anyukámat és Mucust, elvileg boltba. A bolthoz érve - dél körül voltunk - ki is kanyarodtam a parkolóbból, mert annyira de annyira sokan voltak, hogy mondtam, én bizzztos nem... 

... végül a délután sem úgy alakult, ahogy gondoltam, még összeültünk a közházban egyeztetni, aztán elköszöntek tőlem, kedvesek voltak... én pityeregtem azért... szóval összességében nem volt túl jó nap, meg fáj is ez az egész azért. Kicsit azt éreztetik - nem direkt, de mindegyik szomorú emiatt - hogy vége lett valaminek, amit együtt kezdtünk el. És én vetek véget neki. És ez a valóságban tényleg így van. De közben meg... annyiszor írtam már, ez egy fentarthatatlan állapottá vált, aminek így ebben a formában nincs értelme. 

A tegnapi nem-vásárlás miatt ma korán bementünk anyuval, és mondtam is neki, hogy nagyon ügyesek voltunk, mert négy boltot megjártunk, és tíz óra után itthon voltunk. Szerintem ez marha jó. Boltba már csak kenyérért és tejért szeretnék menni (kivéve holnap, mert még bemegyek Győrbe valszeg). 

Öt nap van karácsonyig, ami ismét, mint minden évben, hihetetlen...

Nincsenek megjegyzések: