Aki erre jár, annak minden jót szeretnék kívánni erre az előttünk lévő évre. Kinek-kinek azt, amire legjobban vágyna, vagy amit szeretne. Ez mindenkinek mást jelent, sokfélék vagyunk, és éppen ez a jó.
... és már 2026-ot írunk. Emlékeztek, amikor arról "ábrándoztunk", hogy ha majd 2000. lesz, mi lesz, ki-ki hol fog tartani (férj, ház, két-három gyerek, utazások stb., kb. ilyen gondolataink voltak), és most meg 25 évvel túl is vagyunk rajta...? Na, ilyenkor nem jó belegondolni az idő múlásába...
Én a magam évösszegzését még karácsony előtt megtettem, akkor, amikor átpörgettem a telefonban lévő képeket egészen addig, amíg olyan időszakot nem találtam, amikor legutoljára hivattunk elő képeket - és jó volt rácsodálkozni a bennem élő-lévő képpel szemben (hogy idén alig voltunk-am valahol - a sok-sok fotóval, ami azt mutatta, hogy pedig de.
Az év vége a közházban ért utol, és ott találkoztam az új évvel is :). Nem volt kimagasló esemény a "buli", de más volt, mintha otthon lettem volna, és voltak benne jó találkozások, és jó beszélgetések. Szenteste elment egy jobb világba egy olyan ember, akinek sokmindent köszönhettünk mi néhányan, akikből lett az a csapat, akik aztán megcsinálták az István a királyt, a Hairt, A Padlást, akik most is alapjai azoknak a közösségi csoportoknak, amik értéket, kultúrát képviselnek és visznek tovább itt a falunkban. Róla beszélgetve felidéztük a fiatalságunkat, történeteket, helyeket - hihetetlen jó időutazás volt.
2025. utolsó hónapja nekem arról szólt, hogy lezártam néhány dolgot, és utat engedtem az újaknak. Olyasmiknek, amikben nagyon jóléreztem, jólérzem magam. Hogy lassan rákészültem valami másra, amit nem is tudok pontosan megfogalmazni, de azt érzem, hogy ha ez a december már előremutat arra, ami lehet majd, az nem annyira rossz :). Sőt.
Tegnap délutánra, mikor elmentem az év utolsó Istentiszteletére, már esett a hó. Hazafelé anyuéknál voltam kicsit, aztán szép hóesésben sétáltam haza. Jó volt így sétálni az év utolsó napján.
Ma megejtettük néhányan az újév első "túráját", felgyalogoltunk a határig, lassan ez már hagyomány. Szeretjük.
Ma kicsit lassultunk, későn keltünk, anyukáméknál ebédeltünk, pihentünk, aztán a nagy séta után már itthon csináljuk a semmit, és ez csudajó.

2 megjegyzés:
Boldog új évet!
Boldog 2026-os évet! ♥
Megjegyzés küldése