Csak úgy

Hát. Zajlik az átadás-átvétel, meglepően jól, a hangulat is egészen jó, én meg egyre szomorúbb leszek, valamiért, amit nem is tudok megfogni, és ha meg valahogy mégis előfurakszik - az érzés - akkor próbálom lenyomni, hogy ne érezzem... A döntést meghoztam, elindítottam egy folyamatot lavinát, remélem, jól fog alakulni. Pontosabban, JÓ LESZ, és kész :), ugye azt vonzzuk be, amire sokat gondolunk, vagy ahogy gondolkodunk valamiről. 

Az azért rossz érzés, hogy nem gondoltam át vagy végig, hogy az ittmaradó kollegáknak is mennyivel megváltoztatom a mindennapjait majd, és lelkiismeretfurdalásom van persze, de ha meg úgy nézem, nem szabad mindig másokat előtérbe helyezni. Mármint magad elé. De akkor is úgy van, hogy relatíve velük tolok ki, hisz több munkájuk lesz, ez tény. Bah.

Ma arról beszélgettünk egyébként, hogy mennyire másként élünk meg mostanában napokat - igen, tudunk normálisan is beszélgetni, és mély témákról is, csak az rossz, hogy mi nem élünk vissza vele, ez fix, de sosem tudhatjuk, hogy a másik meg mikor igen... mertugye volt már rá példa - mármint, jobban éljük meg a napokat. Pl. - oké, én eddig is - úgy szeretek hazaérni. Bár nagyon sokat vagyok egyedül, most olyan jól ki tudom élvezni vagy használni ezt az időt.

Tegnap körmöshöz mentem, aki most március óta már egy másik helyen van, a város azon utcájában, amit nagyon szeretek. Egyébként hihetetlen, milyen hamar eltelik egy hónap - négyhetenként megyek hozzá - , és mindig nagyon várom, hogy letegyem a Lajta parti parkolóban a kocsit, és elsétáljak, végig azon az utcán a körmösig. Gesztenyefák vannak, tavasszal is gyönyörű volt, de most is. És a régi házak. Visszafelé néha bemegyek a várhoz is, körbesétálom, akár egyedül is, vagy ha időben úgy vagyok, szólok barátnőmnek, aki ott dolgozik, és azidőtájt végez. Ha pedig a kocsihoz érek, mindig lemegyek a vízparthoz -pár méter - megnézni a partot. Nagyon szeretem, annak ellenére, hogy inkább negatív emlékeim fűződnek hozzá - itt andalogtunk T-vel, és így utólag, mekkora egy átverés volt, jaj, de tény, én a lajtaparton és ebben az utcában éltem meg a szerelmet, lehet, hogy ott ül valamelyik autó hátsó ülésén, vagy a fák alatt, a lombokon, a kerítésre madzagolva fújja a szél... na mindegy. A part akkor is gyönyörű. 

T-ről meg hallottam, hogy barátnője van, dühös lettem, naná, amiatt leginkább, hogy ez olyan igazságtalan... (de úgy raktam össze, hogy ez is olyan tinglitangli, hol együtt vannak, hol nem). Nagyon csúnyákat bírok róla gondolni, leginkább sajnos a templomban, ahol heti szinten muszáj látnom, pláne, ahogy felpattan elsőként, a lelkész meg szemben áll velünk, és látja, ahogy forgatom a szemeim, és szerintem kiolvassa a gondolatomat is ( b+) - mondjuk annyi lehetne már benne, hogy kész, finító, nem jön többet eltűnikabúsba. 

Egyébként meg szóra sem érdemes (tudom, ahhoz képest mennyit írtam róla. Talán azért, mert fel-felbukkan, és nem tudom kikerülni, vagy úgy, mint ahogy most is: nem megyek el egy közös ismerős születésnapi bulijára, ahova nekem is van meghívásom, de lényegében az ünnepeltet nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, mert ottlesz T. volt felesége, a jelenlegi barátnője, és ha én is, szóval na, okádék az egész, én pedig ismerem a konfliktuskezelésemet, ebben éppenséggel nem lennék jó.... szóval balhé lenne. Úgyhogy inkább megbeszéltem az ünnepelttel, hogy nem megyek. A minap egyébként sokat gondolkodtam azon, hogy egyszer jól megírom, valami könyv formájában, versek és prózák, talán pontok és veszők nélküli végenincs monológokba,persze név nélkül pellengérre helyezve, stílusosan mégis, ismerjen magára, ismerjenek magukra a hasonlók... persze nem írom meg, csak jó volt azon gondolkodni, hogy profitálhatna az ember a negatív élményeiből, kiírni, kiradírozni mindazt, ami történt, szóval milyen jó is lenne. 

Ma olyan péntekes nap van, lévén a hét utolsó munkanapja - de jó! -mindenki elment - szívás - de én meg nem akartam bejönni hatra ma valahogy, hát ez van. Nem is tudom, rajtam kívül van-e valaki még az irodaházban. Máskor jó ez a plussz egy óra, de most valahogy nyögvenyelős. Mondjuk hogy itt ülök, a régi-új irodában, és egyedül vagyok, és kint süt a nap, mennek a gépek a gyárban, kicsit olyan régi feelingem lett hirtelen, mintha visszarepültem volna az időben. Egyébként inkább jó,mint rossz érzés. 

Tegnap csináltam egy gyors bevásárlást - áldom az eszem - a körmös után, így ma, ahogy kilépek a gyárkapun, indulok is haza, és kitör a hétvége... juhú! Gyerek is már zötyög hazafelé, én talán egy kicsit ki tudok menni most a kertbe gyorsan, megnézem, mit is lehet csinálni még estig. Bár hamar este van.