Ennyire....

 (nagyon :) ) lehet örülni egy plussz órának, amit pl. ma kaptunk az óraátállítással (nagyonvigyorgófej). 

Az van, hogy az én belső órám kb. már egy hónapja elkezdett átállni, azaz tökkésőig fentvagyok, és reggel meg kínszenvedés felkelni az elvileg megszokott időben. Tegnap aztán kidőltem mondjuk 11-kor tutira, és az óraátállítás előtti idő szerint fél nyolcig aludtam, tehát bőven nyolc órát aludtam, amire talán csak a múlt heti szabi alatt volt példa, egyébként meg ezer éve nem. És a jó, hogy már végezvén a reggelivel is, itt ülök, és boldogan konstatálom, hogy még csak nyolc óra! előttem a délelőtt, ami amúgy fullmelós lesz, főzés, a tegnapi romok elpakolása, kapkodás, mert a gyerek ebéd után indul is vissza, pakolás mindenfelé, két szárítónyi ruha összehajtogatása stb...

Hosszas vacillálás után - mi ilyenek vagyunk, kész :D - végül tegnap este tartottuk meg szűk családilag Mucus szülinapját, ami ugyan holnap lesz, de ma annyira rohanós lenne megint délben, hogy ezt el is vetettük, tegnap viszont fotós melója volt estig, de azért oda be tudtuk sakkozni. Mondjuk röhögtünk, mert semmi sem úgy sikerült, de pont ezért volt jó, meg különben is, annyira jó otthonos volt így együtt most négyen, hogy csak na. Egymás közt voltunk.  Gombás melegszenyó-party volt, meg egy őzgerinces szaftos citromos-rumos sütit csináltam, amiből kivételesen nem hagytam ki az olvasztott margarint, ellenben meggondolatlanul belezuttyintottam a reszelt citromhéjat, ami gyanúsan büdös volt (vegyszerszagú), és utána én végig azt éreztem - nincs semmi bajunk... - aztán alsó-felső sütés helyett háromnegyed óránkeresztül grilleztem a sütit :D, amitől szép ropogós héja lett, belül meg folyt (végül szépen jóra megsült), aztán mikor át akartam rakni egy másik tálcára, pont kettétört, aztán mikor előszedtem a két gyertyát (21), az egyes darabokban volt.... így aztán lett egy nagy kettes, meg egy sütibőlaligkilátszót egyes :D a "tortán". És végül eszembe jutott, hogy előszedjem ugye az évek óta (még 2013, előtt csináltam, ez biztos, mert bent nyomtattam a melóhelyemen, és akkor még a régi kolléganőm volt)  használt "boldogszületésnapotMucus" feliratot, amit minden évben kilógatunk, naná, hogy nem találtam. Úgyhogy gyorsan firkantottam mérgemben (itt már feladtam, és nagyon röhögtem saját magamon) két lapra egy boldogszülinapot, és kitettem a tükörre... ekkor toppant haza Mucus, és elmeséltem az egészet, úgyhogy innentől már ketten röhögtünk...

Az óraátállítás azért is jól jött, mert amúgy ma "korán" kelt(ünk volna), mivel már fent ül egy vonaton a fotómasinájával, nagy nehezen sikerült elintézni, hogy a mozdonyból tudjon fotózni (azt nem tudom pontosan, mit is szeretne). Délelőtt vissza is ér, én addig kapkodok itthon, hogy rend legyen, templomba is szeretnék menni, mert a múlt héten ugye kimaradt. 

Ahogy ültem az asztalnál reggel, és olvasgattam egy könyvet, a hygge-otthonról két dologra jöttem rá, az egyik, hogy baromira nem vagyok jó ilyen könyvek olvasásában :D, ezt is már egy éve tologatom, de ugyanígy vagyok a mindenféle önfejlesztős cuccokkal is, ezer évig tart valahogy... nem vagyok jó coelho-ban, nem vagyok jó semmiféle pszichológiai könyvek olvasásában... és podcastekben sem. Érdekes, mert a rádiót szívesen hallgatom, a beszélgetős dolgokat is, odafigyelek, de direktben podcastet hallgatni, hát mindig azt veszem észre, hogy baromira elkalandozik a gondolatom, és azt sem tudom, miről is van szó. A másik dolog, hogy ma lemondtam egy kirándulást, oké, részint azért, mert még nem tudtuk, hogy lesz a gyerek köszöntése, de a reggeli mellett ücsörögve magamba néztem, hogy vajh így, hogy mégis nyitott maradt a lehetőség, bánom-e, hát nem bántam, és ez valahogy meglepett elsőre. Aztán persze átgondoltam, egyszerűen itt is az van, hogy azt teszem, ami legjobban jólesik. És most tényleg az az időszak van, hogy valahogy lelkileg-testileg elfáradtam - annak ellenére, hogy pont mostanában kevesebb volt a munka összességében, több volt a feltöltődős lehetőség - , és inkább választom a kényelmesebb, tényleg pihentető néhány órás történéseket, hogy aztán itthon utána leüljek a fenekemre, vagy valami kreatívba belekezdjek (végre), vagy ilyesmi. Mondjuk erről meg az jut eszembe, hogy a "kreatív munka", ami a közházzal jár, mennyire kiszippantotta belőlem az itthonra jutó kreatívságot, szinte csak az adventi időszakra korlátozódik le már a sajátom, és ez annyira gáz. Látom és  hát érzem is, hogy míg körülöttem sokan pihentetéskén valamilyen kreatív dolgot kezdtek el űzni, festenek, sütnek, mittudomén, nekem ezek átmentek "munka-szagúba", és egyszerűen nem kapcsoltak ki már az utóbbi időben.... de most majd talán megint (ha nekiállok rendszerezni a cuccaimat fent a tetőtérben, és kézbe veszek mindent, szerintem megint fellelkesülök :D). 

Szóval október 27-e van, ködös és szürke idő, talán az eső is esik, nem tudom, nem voltam kint. 21 évvel ezelőtt hétfő volt, és azt hiszem, ilyentájt indultunk a kórházba. Ugyanilyen rusnya idő volt, csak még hideg is, télikabátban voltam (ami elöl nem ért össze). Később ültem az ágy szélén, mikor jött a konzílium és a  főorvos közölte, hogy akkor a tervezett császár holnap meglesz, minek várjunk tovább, szóval ültem az ágy szélén, és lógáztam a lábam, simogattam a nagy pocakom, és torokszorítós és elképzelhetetlen érzés volt, hogy holnaptól mi ketten külön leszünk, és nem együtt. Szipp.