... a világ működését - mármint most egy töredéknyi részre gondolok.
Vegyük azt, hogy mi egy csonka család vagyunk. Anya és lánygyermek. Úgy érzem, és reálisan próbálom néznim nem akarok álszerény vagy tulzó lenni, de egyedüli szülőként és nőként és emberként rengetegmindent tettem le az asztalra. Voltak célok, amiket elértem vagy még túl is mentem rajtuk, voltak lehetőségek, amiket jól ki tudtam használni, szerintem önmegvalósítottam is, viszonylag egy úton karriert is építettem, szóval ezen a téren én úgy kipipáltam a dolgaimat, és igazából tökjó dolgokat csináltam.
DE! soha. Értsd: SOHA nem fogok tudni labdába rúgni ugyanolyan szinten, mintha pasi lennék, vagy mintha egy pasi állna mellettem, vagy én állnék egy pasi mellett. A munkád jó, elismerik, számítanak rád - de utána... utána nem vagy a társaság teljes körü tagja, nem is leszel. (Kétszeresen éli meg ezt most egy barátnőm, akik elváltak, és akiknek közös baráti társasága volt, a pasi természetesen maradhatott a baráti társaságban, plussz az új barátnő, aki secperc alatt átvette a 30 éves barátságból kitúrt barátnő helyét.).
Mucusnak már nehezebb valahogy. Még nem találja a helyét, valahogy állandóan kudarcokba fut bele, és most érezni, hogy mennyivel könnyebb lenne, ha ottállna mellette egy apa, aki beszélne ezzel-azzal, és mindjárt el lenne intézve egy csomó minden. Na, én ezt nem tudom megcsinálni, mert idáig tart a lehetőségem - próbáltam kérni én is ezt meg azt az érdekében, de egy-egy gyenge rábólintás után elfelejtődött a dolog. Nem tudom, érthető-e, amiről írok.
A gyereket látva meg különösen érzékenyen érint ez a dolog. Végigfényképezte az előadás próbáit, a főpróbát, az előadást, az ő fotóit használják most is - és pl. nem tüntetik fel a nevét. Már akkor kiakadtam amúgy, amikor felbukkant a főpróbánál az egyik helyi elismert (férfi) fotós, akit úgy vittek körbe a rendezők, mint a nemtommit, miközben a gyerek fotózott éppen, guggolva, földön ülve, háttérben, mikor felment az előadás előtt két nappal a nagybüdösbe egy jobb gépet vásárolni az utolsó félretett pénzén. Most kíváncsian várom, mikor kerülnek ki a pasifotós képei, nagy köszönetnyilvánítás közepette és gondolom, még talán fizetnek is érte, miközben a gyerek - meg mint mindenki a darabnál - önként csinált mindent. Nem azzal van gond, hogy a pasi is fotózott, hanem hogy hangoztatva van, hogy mindenkinek teret adunk, meg mindenki egyformán számít, de nem. A gyerek még fiatal, és nem veszik - itt sem - komolyan. Olyan "jó-jó, engedjük, hogy kicsit játszál, de..." - íze lett az egésznek valahogy. És bizony szembesülünk azzal is, hogy azért sem veszik annnnnnyira komolyan, mert nő, és/vagy mert fiatal.
És nem akarom éltetni magam én sem x hétig, de basszus, elkészítettem nem is tudom hány ruhát, az egész nyaram ráment szó szerint, a segítőcsajok is rengeteget dolgoztak, és persze, kaptunk nagyon jó és kedves visszajelzéseket, de mégis, valahol seccperc alatt ez a rész kiesett, ha a darabról van szó. Pedig - és én is úgy éreztem végig, hogy mindenki, az utolsó statisztáig egyenértékű, hisz együtt hoztuk létre ezt a darabot. Vagy fene tudja, lehet így is van, csak most rosszul keltem...
Mucus már korábban kijelentette, hogy nem szeretne velük és ilyesmiben résztvenni többet - tényleg állandóan valahogy lesöpörték a porondról - én meg nem értettem, miért is mondja. De ma valahogy másként keltem fel, ma kicsit úgy, mint aki belefáradt az örökös bizonyításba - meg amúgyis, szerintem már pont eleget letettem az asztalra - tényleg el fogom engedni ezt az egész "közért" való dolgot. votl benne sok szép, és jó, de úgy most elég is volt. Éljük a magunk életét, amíg még lehet.
2 megjegyzés:
Mélységesen át tudom érezni a szavaidat. Én szinte szóról szóra ugyanezt éltem át az aktív éveimben. Az egész cégnél én egyedül voltam képes kezelni pl a pályaztokat, mégsem kaptam értük soha elismerő szót, anyagi külön juttatást meg pláne nem. A feletteseim ( mind férfiak) bezzeg besöpörtek mindent amit csak lehetett. Sajnos még mindig él ez a fajta megkülönböztetés, és nem tudom lesz-e olyan idő, amikor már nem lesz érezhető. Az én életemben már biztosan nem. Pedig meg lehet nézni hény nő van vezető szerepben, de valahogy mégis háttérbe szorítva a férfiakkal szemben. Mucust meg sajnálom, mert nem ösztönzi semmmire ez a fajta hozzáállás mások részéről. :( Lehet a bécsi út túlsó végén többre menne. Még jó, hogy az is közel van hozzátok.
Olyan fura ez, Lazac, mert sokáig nem éreztem ezt, hogy esetleg nem ér annyit a szavam, mint egy pasié. Lehet, hogy a korosodással járó önbizalomhiány(om) is közrejátszik ebben, és beképzelem... fene se tudja. Mucust meg próbálom kifelé irányítani, mert pl. nem is értem, hogy én miért nem gondolkodtam soha abban, hogy nem balra, hanem jobbra indulok el dolgozni :D, ugyanannyi km-re lehet, hogy többet keresnék, de nekem tényleg nem volt ez alternatíva. Nyilván a fiataloknál, akik jobban mocorognak, a külföld jó jövőkép, és őszintén, ha lehet választani, akkor inkább itt a közelben legyen, mint többszáz km-re. Bécs ugyanolyan távolságra van majdnem, mint Győr, a vonat is adott, szóval na. De bakker, ismerettség nélkül semmi nem működik.
Megjegyzés küldése