Ezt az idei nyarat...

 ... nem szeretem annyira. Relatíve szinte csak "túlélek", legyen már augusztus 15., legyen meg az előadás, aztán végre kapjak levegőt. Most ugyanaz van, mint ami alól "menekültem", mikor otthagytam a közházat - legyen magamra kis időm, szabad levegő, erre na bumm, nyakamba vettem megint valamit, ami kötelezettségekkel jár, nem is kicsivel. Amikor belevágtunk, mindenkiben az a húsz évvel ezelőtti jóérzés volt, ami körüllengte az akkori előadást. És most olyan furcsamódon alakul(t) minden. Én emlékszem, milyen volt húsz évvel ezelőtt lenyomni egy táncos próbát, és látom, hogy most milyen. A táncosok kb. 40%-a a régi, a többiek fiatalok, nem is éltek még húsz éve... és a próbák alatt kiderült, hogy mekkorát változott a világ, az emberek - messziről leszarják az "egy a cél, közösség vagyunk, együtt megyünk előre vagy bukunk" dolgot. Nem értik, nem is akarják, nem is érdekli őket. Nem rakják bele magukat, annyira az ego és az "én" van előtérben, hogy az elkeserítő. Nyilván ezért és így a régi táncosok szájíze sem jó... egyszerűen akkora szakadék van a két "tábor" között, hogy az zongorázható. És állok ott a ruhákkal, és a kislányok fintorognak, kiröhögnek, húzzák a szájukat... szóval borzasztó. És egyszeerűen nem veszik komolyan, jelentkeztek, mert jó bulinak tűnt, és aztán jött a valóság, hogy ebbe komoly munkát meg energiát kell (ene) belefektetni, és onnantól szar az egész... régen lelkesedés volt, de most valahogy az önkéntességnek valahogy nincs nagy ázsiója... nem is értik. Hogy is mondjam... nincs meg az, hogyha valamit elvállaltál, azt becsülettel csináld meg. Az meg, hogy a másikkal tolsz ki, ha nem úgy csinálod, ahogy kellene, kit érdekel....? és irtóra sajnálom azokat, akik velül dolgoznak, tanítják be őket, mert nincs eszközük az egészhez, rengeteg munkájuk van benne, de valahogy a sikertelenség üt vissza. 

A szervező a modern technikához igazodva elég sok újítást betett, már a technikai részt tekintve, ledfal, programozott világítás stb. , és tegnap álltunk a régi színpad helyén most épülő ideiglenes színpadnál, és - csöndben voltunk... mert ez nem (sem) az, amit vártunk? vártunk vissza? fene tudja. A sokmilliós technika védelmére most egy batár nagy acélvázas, fedett színpad készül, és mi meg kerestük azt a természetbe illő valamit, ami volt régen, és... szóval álltunk ott páran a sötétben, és úgy nem tudtunk mit mondani. Készültünk arra, hogy majd fekszünk a színpadon, ott a sötétbe, ahova esténként nem jutnak el a lámpák fényei, és nézzük felettünk a csillagokat. Na, most egy nagy ronda monstrum tető van ott... a háttérben a domb, ami a színpad egy részét tette ki anno, most nem is fog látszani, mert eltakarja a lépcsőzetes épített színpad, és a sok fém meg rács meg bizbasz mellett-mögött hogy fog kinézni az autentikus szalmabálákból épített vár, párhuzamosan a hatalmas ledfalakkal, amik szintén kitakarják majd a hátteret? szóval ááááááá..... 

Amikor pár hónapja még úgy megvolt az a jóleső izgalom, amikor készültünk és vártuk, kaptunk egy pendrive-ot, amin rengeteg régi fénykép, sőt, videó volt, amit nem is láttam a régi előadásokról. És az egyik videó az előadás utáni buliról szólt, ahogy az egész gárda ottvan a színpadon, szól az előadás egyik zenéje, és ott nyomjuk felszabadultan, táncolunk még félig civilben, félig beöltözve, az egyik fiút - ma háromgyerekes apuka - nézem, ahogy feltett kézzel táncol, és ott akkor, ezt nézve belémnyilalt, hogy ezt, na ezt már soha többé nem tudjuk visszahozni ezekkel a fiatalokkal, ezzel az új világgal. Ezt az érzést, ezt a hangulatot, ezt az összefogást, ezt az összmunkát, ezt az örömöt. Irtó szomorú érzés volt. 

Ráadásul én be vagyok phosva rendesen, hogy a ruhák színvonala nem párhuzamos az összes többi mindennel, szóval na... nagyon utálom ezt a nyomást, de tényleg. És még készen sem vagyok, messze nem. 

És még jelentkeztem két kirándulásra, mert annyira nem voltam sehol, és jó lenne, amik ebben a finises hétben lesznek ráadásul, és nyilván nem jóérzéssel és szabadon megyek el egyikre sem, mert... mert varrni kellene, mert szűk az idő, mert.... eh. 

Szóval vakaródzom rendesen....