...gyakoriságából - vagyis annak ritkulásából - is látszik, hogy az idő olyan gyorsan szalad, én meg annyira lassulok, hogy nem is tudom, elképesztő-e mindez, vagy szomorú, vagy mi...
Mindenesetre ma kedd van, itthon vagyok (ez legalább jó), de úgy érzem, hogy soha nem fogom tudni kipihenni és utolérni magam.
"Nemszeretem" érzésű napjaim vannak, sokminden történik, de olyan, mintha átutazó lennék mindenben, és ez nem jó. Mindegy, minden elmúlik egyszer, meg szerencsére azért időnként érzem, hogy haladok a megfelelő vágyott cél felé az úton - csak néha baromi lassú, meg időnként kifogy a benzin :).
(Egyébként Ti érzitek - és nem tudom, mikor kapcsolt át az agyam erre - azt, hogy még és méééég, még kell látni, érezni, tapasztalni, még ezt is szeretném és azt is, ezeregy könyv van, amit kikészítettem, hogy ezt is és ezt is el kellene/szeretném olvasni, folyamatosan írom fel a programokat, hogy mit lenne jó megnézni még, min szeretnék résztvenni, meg persze szeretnék itthon is lenni... sokatsokatsokat. )
Szóval szerintem az ember valahogy elfárad egy bizonyos korban, mármint a mindennapos dolgokba fárad bele, és tényleg jó lenne időnként egy kicsit, a szokásostól hosszabb szabadságot tartani, persze szigorúan - mielőtt az élet ad, csak kicsit másképp ugye, szokás szerint - saját akaratból és egészségesen, és nem betegen, és nem úgy, hogy valami szarság történik, akár velünk, akár körülöttünk vagy a szeretteinkkel - szóval nem hülyeség az, hogy néha jó lenne pár hónap "csak úgy". Nyilván az emberbe annyira bele van kódolva a "hasznosság" elve, hogy ezt elég nehéz meglépni vagy megélni - pl. amikor átjöttem erre a munkahelyre, úgy gondoltam, hogy a majd három év fix idő után majdleszvalahogy, de egy biztos - néhány hónapnyi "szabadságot"engedélyezek magamnak, mielőtt elkezdek valahol máshol dolgozni. Most, hogy ilyen hamar eltelt már majdnem két év, és nincs vissza egy év, kicsit azért félek az egésztől. Jó lenne maradni is - mégha más munkakörben, mert ez egy jó cég - most egy kicsit tartok attól is - főleg a jelenlegi megítélésben, hogy az 50 felettiek nem számítanak már.... - hogy találok-e munkát (bár eddig tényleg mindig szerencsém volt, kopp-kopp-kopp) , meg ilyenek. Közben ottvan az is, hogy de tényleg... olyan jó lenne már valahogy "ellébecolni" azt a tíz évet a nyugdíjig... (bakker, tök fura leírni....). Anyukám 55 évesen itthon volt már, hihetetlen, de milyen jó már. És - tök öregnek gondoltuk. Én nem érzem magam annak :D, szögezzük le. Bár érdekes az egész, mert mint írtam, az 50 felettiek nem számítanak már (munkaerőpiac), ugyanakkor meg sokkal fiatalosabb életmódunk van, csomó új és más és érdekes lehetőségeink (az életben) mint akár tíz évvel ezelőtt is ugyanennek a korosztálynak.
Közben meg arról akartam írni, hogy milyen jó hétvége volt - ismét báboztam - hogy mennyire fáj a szívem, hogy nem tudok a bábtáborba menni - mert akkor megyek Toscánába - hogy mennyire jó volt utazni a hétvégén... szombaton tömegközlekedtem - és az volt jó, mert pihentem, mert elintéztem közben egy csomó mindent a telefonom, mert nézegettem a világot körbe, mert embereket figyeltem és hallgattam meg/ki (amitől szomorú lettem amúgy, mert szomorú történet volt pl. a buszon előttem utazó, két, apukám korabeli bácsi - lehet, testvérek voltak - beszélgetése. Keszthelyre utaztak, egyetemet végzett bácsikák voltak, özvegyek, magukramaradtak. Az egyikük panaszkodott, nézve a telefonját, várva egy hívást a fiától, akik elutaztak nyaralni, és arra nem volt képes, hogy felhívja az apját, hogy megkérkeztek. Erről beszélgettek, és korunk jellemző története bontakozott ki - böcsülettel felnevelet gyerekek, akik máshova költöztek, és nem tudják vagy nem is akarják idős szüleiket annyit keresni, ami azért jó lenne... (nézzétek meg a Valami madarak c. filmet, szerintem hihetetlenül jó). Vasárnap kocsival mentem, secperc alatt letekertem, szép volt a táj, nyugodt, nyáreleji utazós-nyaralós-feeling érzés, át a Hanságon, a Rábaközön - ez valahogy egy külön sziget, olyon otthon-érzés. Régi-otthon, mármint.
De így pikkpakk eltelt a hétvége, és hétfőn meg nem tudtam itthon maradni, mert kollegina szabin volt, és piszok nehéz egy hétfő volt így :D....
1 megjegyzés:
Először is, okos vagy és rátermett, biztosan lesz valami munkád. Másodszor a mostani ötvenesek már nem ugyanolyanok, mint régen voltak az ötven évesek. Ahogy írod is, sokkal fiatalosabbak stb. Régen már egy negyven éves is néni volt, most meg, akkor kezdenek el élni. :) Nekem amúgy hihetetlen, hogy már 4 éve itthon vagyok!!! És nem unom egyetlen percét sem, igaz, már nem is megyek annyit, mint régen, sőt, ahhoz képest nullát, de nem bánom. Imádom a könyveket a filmeket, amiket nézek. Szeretem, hogy a családomnak még nap mint nap előr tudom teremteni az ételt. Sőt Uzsi és Alíz nem tudom mit ennének, ha én nem lennék. :( Na ez szomorú, de így van jelenleg. Remélem ezért is alakul már kicsit jobban a helyzet, mert egyelőre az albérletre és az üzemanyagra futja neki a munkájából, másra nem. :( Toscana csodás, élvezni fogod. ♥♥
Megjegyzés küldése