...ugye jót vagy semmit. Nem láttam, csak utána olvasgattam - és igyekeztem mindenféle véleményt megtalálni - amit úgy magamban összeraktam, az bizony az, hogy háteztjólelcseszték... :(. Ahogy összeraktam, egy rövidebb showrész elvitte az egészről a figyelmet, éshát elsősorban a sportolókat sajnálom, valamint magát a rendezvényt, az azt körülölelő akármit, amiről szólnia kellene, éshát mi az, ami amúgy számomra is döbbenetes módon pofátlanul jól odadörgölt a nagy többség orra alá...
Szomorú, de legfőképp gyomorforgató az egész, és kérdés, komolyan érdekel: mi volt a cél?
Írtam egy hosszabb gondolatsort is erről, de azt hiszem, már mindent leírtak, az én nézetem továbbra is konzervatívan normális :), és erről ennyit.
Más.
Ma készülünk egy jótékonysági koncertre a közházban, kicsiben indult, aztán - én legalábbis úgy érzem - jól túlnőtt rajtunk, sokkal többmindent kellene még beleraknunk, mint amit én most úgy érzek, de ez már nem csak rajtam múlt. Ami tőlem függ, szerintem azt én megtettem, ehhez a többiek hozzáállásán kellene változtatni. Hát, remélem csak, hogy minden smakkolni fog, és jól lemegy az egész. Szép összefogássá alakult amúgy, jó látni, de nem így kellett volna - részünkről - csinálni, mint ahogy, dehát amíg nem lesz személyi változás, illetve nem lesz valahogy átreformálva az egész, addig sokmindenen változtatni itt nem lehet. A koncert egyébként egy beteg kislányért lesz.
Még más.
A koncert kapcsán voltak próbák az elmúlt napokban. Az egyik műszakis pasi, aki a nagy színdarabjainknál komoly munkákat végez, szóval Ő is jött, és mivel Ő csinálta a közház villamossági részét, nekem meg voltak kérdéseim, beszélgettünk. Relatíve egy másik rendezvény kapcsán szerettem volna összekapcsolni Őt a rendezvény szakemberével, mégis, ne én közvetítsek olyan témában, amihez nem értek. Nem volt semmi bántó a helyzetben, de mégis, utólag gondolkodtam, mennyire tényleg nem vesznek minket nőket sok helyzetben ugyanolyan súllyal figyelembe. A pasi annyit mondott, hogy megadhatom a számát, majd valamikor utoléri az illető, talán, a mellettünk álló harmadik fél pedig mosolygott egyet, hogy na, arra ne is számíts. Emögött az van, hogy az illető tényleg egy jó vállalkozó, elhavazva meg minden, van neve a szakmában, és ebből egyenesen következik, hogy utolérhetetlen/fontos, és igazából az is ottvolt az egészben, hogy... szóval dolgozhatok én két helyen, vihetem egyedül a saját életem, a nagy házam, a kertem nőként, ez nem számít. NEKED sosem lesz annyira fontos a munkád, vagy a mindennapjait, mint egy pasinak.
És ezt nem beleéreztem a szituba, mert nem, érdekes is volt megfigyelni. És ami hihetetlen, hogy én eddig az életemben sosem éreztem ezt - viszont egy jó egy éve meg igen, megfigyeltem több helyzetben is. Hogy nem tudok érvényesülni úgy, ahogy gondoltam vagy ahogy korábban, és ennek egyetlen egy oka van, az, hogy nő vagyok. Eddig mindig tök büszke voltam arra, hogy elfogadtak, sőt, nem is volt sosem kérdés, hogy egyenrangú partner vagy egyenrangú fél vagyok, akár egy komolyabb megbeszélésnél vagy akár vitánál. És most pedig egyre inkább nem. Kíváncsi vagyok, éreztétek-e ezt már...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése