Annyira de annyira szeretem....

 ... ezeket a napokat most. Egy-egy  nap van olyan, amikor olyan rohanós az egész, de nem folyamatos ez a dolog, és van idő töltődni. 

Ma továbbképzésen voltam, és kicsit olyan érzés, mintha ezer éve nem lettem volna, igaz, a tavalyi tényleg kimaradt. Nem is emlékszem egyébként, volt-e olyan szakmai előadás valaha, amikor nem álmosodtam bele legalább egy tíz percre, na, ez a mai ilyen volt. Pedig aztán jogszabályváltozás hegyek voltak, de az előadó olyan stílusban tudott beszélni, hogy végig tartotta a figyelmet, nagyon jó volt. Mondjuk nekem már eleve plusszt adott, hogy be kellett vonatozni a városba, előző nap ráírtam az előző munkahelyi  főnökömre, és mivel jött, együtt utaztunk, a mostani kolleginával meg ott találkoztunk, mert Ő másfelől érkezett. Szerintem jól elvoltunk így hárman :). Reggel nagyon hideg volt, én most voltam szerintem úgy igazán kint hosszabban a betegség óta és a  hideg óta, és úgy de úgy élveztem, hogy szinte befagyott az orrom :)... hogy igazi tél van. Tudomtudom, más már két hete élvezi, dehát én most csúszásban vagyok.... Szóval az előadás után mi még ott ebédeltünk, aztán én elmentem turizni, meg nézelődni kicsit a városban. Ahogy a felüljárón mentem át, majd mentem le azon az oldalon, ahol anno a suliból rohantunk a vonatra, olyan nosztalgikusan furcsa hangulatba kerültem. Mióta gyerekem van, tényleg mindig úgy érzem, hogy volt egy Mucus előtti, meg egy Mucusótai életem. És az azelőttiből emlékek vannak inkább, olyan kézzelfogható érzések kevesebb. De mostanában - mióta (több) időm van (megint) gondolkodni, valahogy annyi minden jön elő. Ott a felüljáró lábánál igazából szinte láttam 18 éves magamat, ahogy loholunk az állomásra, vagy éppen a belváros felé vesszük az irányt. És érzem is azt, amit akkor éreztem. Azért furcsa, mert a diákéveimből valahogy tényleg kevés emlék ötlik fel, olyan kis szösszenetek csak. Inkább más korszakokból jönnek elő erősebben a dolgok, és most ez így meglepett. És most úgy összességében, ahogy jönnek - mindenfelelő, minden koromból - az emlékek, összeállnak bennem, és most érzem hosszú idő után, hogy összességében ez így egészben én vagyok. Egy nagyon erős, és biztonságot meg talán önbizalmat adó dolog ez. Jó, mindenesetre. 

... és az utóbbi napokban nagyon sokat költöttem megint ruhákra... ez a része borzasztó, sokmindent vásároltam a Vinteden megint, meg most a turiban, meg még egy butikban elcsábultam... össze sem merem számolni. A kádban ülve azon gonodlkodtam, hogy mikor is csapott át rajtam ez az egész, hogy mindenből annyira sok van, hogy kezelhetetlen és átláthatatlan - és azt hiszem, az ideköltözésünk után. Mert a lakásban azért elfértünk, ott tudtam, hogy mink van, de itt... annyira sokmindenünk van, hogy nagyon sokszor egyszerűen nem találom meg. Tényleg, ha az ember egyszer összeszámolná, hány tárgyi dolga van - a tollaktól kezdve a szekrényeken a pendrive-kon, naptár, lámpa, ruhák, tubusok, olló, gyöngyök, ékszerek stb. szóval mindent de mindent, mégis mennyi db. lehet. Nnnna... azt írja a mesterséges intelligencia - naná, megkérdeztem :) - hogy olyan 3-12000-ig van az átlag. Nos, én biztos e fölött vagyok... jaj, nagyon sok. Amúgy, mivel idén nem igazán tűztem ki fix célokat, az egyik ilyen lehet, hogy az idei év mondjuk a selejtezésről, szortírozásról, és kidobálásról fog szólni. Meg persze újításról is, mármint a régi dolgok előszedéséről. Vagyvalamiilyesmi. Lehet, hogy tényleg tartanom kellene, az egy dolog jön, kettő megy szisztémát.