Mindenfélés

 Következetesnek lenni... hát, én ezen örökké megbukom, pontosabban lehetne úgy is fogalmazni: következetesen nem tudok megcsinálni dolgokat. Nem tudok rendet tartani, nem tudom utolérni magam, nincs olyan az utóbbi időben, hogy minden úgy pont szinten van, és én is nyugodt lehetek ettől. Néha következetesen el is engedem ezt a dolgot :D, mert meghülyülnék, és csinálok valami mást. Most éppen akkora rendetlenség van, de nekem három dolog mocorog a fejemben, amivel félbe vagyok, és jó lenne megcsinálni, és izgat: befejezni a tegnap hazahozott makramé-dolgot, befejezni a kedden hazahozott gyöngymedált, és befejezni a vasárnap hazahozott bábot.... :D. Szóval igen, a fontossági sorrend, ugye. 

Közben hétágra süt a nap - a reggeli hat fok után, amikor kiengedtem a macskát - és lehet, hogy ma kellett volna elmenni kirándulni, mert ma minden zárva van, holnap meg intézni még egy-két bevásárlást, piacra menni, turiba menni, megvenni végre a műpadlót... szóval a fene se tudja. 

És ma május 1-e van. Sokminden kapcsolódik nekem ide, és néha... szóval ti nem érzitek, hogy olyan egy-két régi emléketek, mintha egy másik világ, egy teljesen másik élet lett volna? hogy te vagy benne, veled történt, de annyira más volt minden, hogy mintha egy teljesen másik filmet néznél. Nekem egy ideje ilyen érzésem van néhány emlékkel. És szakaszokra bontható, és teljesen el is különül (mármint érzésileg) - van egy a gyerekkorom-diákkorom, van egy a fiatalkorom, úgy 20 éves koromtól egészen addig, míg Mucus meg nem született, van egy harminc fölött, amikor olyan fiatalos anyukaként Kismucussal valahogy tök kerek volt a világ és teljesen a helyemen voltam, a 40-45 fölötti időszak is már valahogy olyan távoli, és most, ez meg olyan nemistudom... fura az egész. Olyan átmenetinek érzem, ami nem jó, de nem is feltétlen rossz érzés. Nem tudom megfogalmazni. 

Szóval május elsejéhez egyrészt a gyerekkorom, alsós iskoláskori felvonulásainak emléke fűződik, a békegalambbal meg a megázott kreppapírból lecsorgó színes lével :D, ami megszínezte az úttörőinget... énekelünk, felvonulunk, hülyéskedünk...  meg egy még korábbi emlék, ahogy ülünk egy buszon, anyukám ölében ülök, életemben először eszem krumpliszirmot, az ablaküvegen csorog az eső, és egy május elsejéről jövünk haza, a városból. Nagyon kicsi voltam, lehet, még ovis sem. Aztán középsuli után, ahogy a fiúk májusfát állítgatnak újra a faluban, focikupa van, összegyűlik a falu apraja-nagyja, bandázunk, süt a nap, este disco van a faluban mindenfelé, a máv-kultúrban a győztes focicsapat tagjai már nem szomjasak, és vagy ötször játszatják vissza a "csavard fel a szőnyeget még ma éjjel"-t, és aztán itt táncolunk először az exszel. Későbbi május elsejék, amikor már csak négyen vagyunk, anyukámék a gyerek meg én, de vidáman, és minden május elsején bemegyünk a parkba a városba, ugyanoda tesszük le az autót, egy étterem mögé, az étterem szakácsa meg kinéz az ablakon, Jozsó, régről ismerem, mindig jókat beszélgetünk itt egy évben egyszer, jólesik, ahogy rám-megnéz, és ennyi elég is. A parkban a gyerek elvarázsolódik, kétévesen is meg nyolcévesen is, mesék, vattacukor, a régi gyárból még virsli és sör, meg további jóízű találkozások, holvanezmár.... és az egyik május elsején még meglátogatjuk papát a kórházban, és mire hazaérünk, jön a hír, hogy ekkor találkoztunk utoljára.... de ezeket mind meséltem is már, talán csak magamnak jó így leírni, merthét ezek amúgy csak egy-egy gondolatok, persze nekem meg ottvan mögöttük még egy sokminden. A gyerekkel a majálisozás utáni összebújások, a régi csapattal való zötykölődések egy platós teherautón, amikor a régi szokást elevenítettük fel, és énekelve-zenélve körbezötyögtük a falut. (Nálatok volt anno zenés ébresztő május elsején? nálunk a fúvószenekart vitt körbe a platósautó gyerekkoromban, nagyon szerettük). 

Olyan hosszúnak tűnt akkor egy-egy nap. És most pl. belegondolok, mi lesz ma. Mi lesz ezen a három napon, és már most kevésnek tűnik. 

Mennyit adott nekünk ez e netes világ - és mennyit vesz el tőlünk? időt? pl.?