Négy nap :)

 Valójában öt, mert végülis eljöhettem csütörtökön home-ba igazadélelőttötvégigdolgoztampedigaszittüknemleszmunka , de mégis, baromira kellett az a plussz egy nap. Előző este valahogy elnéztem az órát, és mikor átkászálódtam az ágyamba, akkor néztem, hogy nem fél tizenegy, hanem még csak fél tíz van. Ennek ellenére úgy beájultam, hogy csuda, egészen reggel fél hétig, amikor még mindig visszaaludtam egy fél órát. Ez azt jelenti, hogy majdnem kilenc órát aludtam, amire az elmúlt nagyon sok évben nem volt példa. Jó, biztos kikészített a két napra áthúzódó gyógyszeres sztori is. A napokban jó lenne visszaállni valami normál alvásmódba, hogy aztán a hétköznapokban is így legyen. Vannak függőségeim :(, ezt be kell látni - a sorozatok, amiből még egyet és még egyet, aztán hajnali egy óra lesz hirtelen, na meg a Vinted.... ojjé. Mondjuk javamra legyen írva, hogy igyekszem szortírozni is a szekrényem, nem csak bővíteni... és őszintén, próbálom igazi "kapszulla-gardróbra" átvariálni, és nagyon finom, kellemes és nőies darabokat sikerül  vennem. Szeretem a puha-pasztellszíneket mostanában, illetve a vidám virágosakat valahogy - tény, hogy ahogy "idősödik" az ember, valahogy átlovagol a színesebb cuccokra. Sosem értettem régebben, hogy miért van ez így, de sajnos most már beeleestem én is :D :(.... 

Mint ahogy abba is, hogy nehezen, és egyre nehezebben mozdulok ki. Néhány éve még egyszerűen nem bírtam megérteni - és sokszor jó mérges is voltam - hogy pl. anyukámékat nem lehet mozdítani, mikor nekem meg annyiszor van mehetnékem, de mostanában, hát hú... valahogy mindig inkább az itthont választom, mint hogy nekiinduljak valamerre. Régen nagyon vártam az utazásokat is, most minden egyes kimozdulás több napra, de néha még egy napra is, olyan nyögvenyelős. Össze kell kapnom magam e téren, mert nem akarok ebbe belepunnyadni. Még.

Mostanában olyan vegyes a visszamlékezések hangulata. Sokszor fájdalmas néhány régi, elmúlt dolog, ami nem visszahozható, amiben régi, elmúlt emberek szerepelnek, néha pedig akad olyan, amikor már nem fáj. És ezek olyan jó visszaemlékezések. Mert annak örülsz, hogy a tiéid mind, megélted őket, veled együtt ottvoltak azok az emberek is, akik már nincsenek, de jó, hogy voltak, és hogy az életed részei voltak. És bár a fiatalságot még mindig nehezen engedem el - márminthogy elmúlt - itt is vannak változások. Tegnap pl. ahogy megkezdtem a pur-pur kenyeret, és megcsapott az össze nem téveszthető illata, egyből Németországban találtam magam, amikor olyan 1992-ben kintvoltunk anyuékkal a rokonoknál. Én ott ettem először barna kenyeret, azelőtt nem is láttam igazából, és vajas-lekvárosan (azzal a lekvárral, amit Rézi néni készített), hihetetlenül finom volt. Szerintem én azóta szeretem a különleges lekvárokat (mi itthon mindig barack/szilva/málnalekvárt készítettünk max). Szóval kintvoltam egyből képzeletben Németországban, látom az "öregeket" a kis Holle-anyó házban, az ottani nyugalmat, a lankás dombok végtelen messzességét,  érzem az ottani illatot, meg a másik, kisvárosi ház össze-nem-téveszthető illatát is, és látom a sok ruhát :D, amit az összes ismerős odahozott a magyarországi rokonoknak... 

Hétvégén reggelenként most Petőfi rádiót hallgatok, igen, a meséket... és baromi jó. Néha nem is olvasok, hanem reggeli közben azt hallgatom, akkor meg valahogy gyerekkorba megyek vissza, és rájövök, hogy mennyi mesére nem is emlékszem már. Én imádtam a magyar népmeséket, és Benedek Elek meséit, és Grimmet, de Mucusnál ezek valahogy kimaradtak - mondjuk helyettük én is bepótoltam azt, ami meg az én gyerekkoromat nem érte utol.