...de elég nehezen megy, lévén senkit nem szeretnék megbántani, de ugye nagyjából mindenki a "szabad levegőtől"mámoros itten-e :D, én meg azt érzem a másikfélországgalegyüttamitamúgyelfelejtenek, hogy most fulladok meg.
Szóval nehéz így írni, bármiről is.
Mindjárt megint hétvége, és most ez is úgy el fog hussanni, hogy nem lesz időm sokat pihenni, bár feltöltődni igen. Kicsit szomorú vagyok, mert négy olyan program is lesz pont ezen a hétvégén, amire nagyon szerettem volna elmenni, de bábképzésre megyek mind a két nap, szóval sajnos erről ennyit. Bár lehet, hogy még valahogy átvariálom, nem tudom. És a kertben is sok dolog lenne még...
A múlt hétvége nagyon intenzívre sikerült :), a szombat után a vasárnap is nagyon dolgos-szorgos volt, délig kerteztem - jól haladtam - aztán anyuékkal ebédeltünk, Mucusnak programja volt, és én meg élveztem, hogy letettem a kerti szereszámokat, és csak úgy, a gyönyörű tavaszi vasárnapon átsétáltam a kertek alatt a szüleimhez. Nagyon-nagyon szeretem ezeket a pillanatokat-órákat, amikor valahogy kitágul az idő. Azért, bár legtöbbször még most is azt érzem, hogy csak rohanás van szinte, időnként ismét vannak ilyen megállók.
Télen, egészen tavaszig simán járható ez a hátsó kis út, aztán tavasszal, mikor berobban a természet, hirtelen combig érő bozót lesz, és nem mindig járható. Most valószínűleg többen sétálnak arra, mert a kis ösvényt nem nőtte be a gaz, viszonylag jól lehet közlekedni. Ahányszor megyek arra, mindig arra gondolok, hogy ittvan ez a kis ösvény, és hogy alakult ki. Az emberek - és az állatok - mennek valahova. Próbálják a legrövidebb utat megtalálni, aztán valahogy megszokják, és többször mennek oda-vissza rajta. és egyszercsak út lesz belőle. Látszik, hogy azt ott használja, használják valakik. És ez olyan kis otthonos-megnyugtatós érzés - mert én is használom, és én is alakítottam, ezekszerint. És mindig örülök, hogy még megvan. És ott, azon az ösvényen tavasszal és nyáron körülvesz az erdő, a madarak hangja, a lombok zúgása, a meleg csöndes zümmögése sokszor, a szél langyos símogatása, a nyugalom, és a béke.
Szóval aztán vasárnap egy gyorsat bicajoztam is, tettem egy szép nagy kört kint a szomszédba, viszont tényleg gyorsnak kellett lennem, mert időre vissza kellett érni - elindultunk a táncpróbákkal az István, a királyra. Nagyon el vagyunk késve, és még nem döntöttem el, hogy merem-e vállalni a fellépést (mármint fel tudok-e úgy készülni, hogy tudjam is a táncokat), meghát nekem még ottvannak a ruhák is, amiket el kell készíteni... szóval izgalmas, meg kihívás is ismét :), de most valahogy félek is tőle rendesen. Talán azért, mert már van egy magas szint, amit saját magunknak felállítottunk, és az alá nem szabad meg nem is akarunk menni... (szóval aki szeretne majd egy jó előadást, és nincs messze, augusztus 15.! jó lesz!)
Tegnap makramé szakkörön voltunk, most két szakkör működik, mindegyikre járok, és olyan érdekes, hogy mindegyikben mennyire más a hangulat. Nem rossz egyikben sem, csak más. Talán mondjuk az is, hogy makramé közben könnyebben tudunk beszélgetni, gyöngyözésnél meg nagyon kell koncentrálni, és kevesebb a beszéd, fene tudja. De tegnap olyan jó volt, csak megint úgy estem oda, és ezt már úgy szeretném végre másként megélni. Hogy hazamegyek, szépen elrendezkelődöm, és aztán elsétálok. Jó, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy azért már sikerült néhányszor ez is :). Szóval makramén most igazán jó dolgokat csináltunk, már úgy értem, apróságokat, de volt sikerélményünk. Mert a nagyobb darabokkal azért elbajlódunk, meg hosszan tart, és azért az úgy nehéz.
Várom a következő hétvégét, egy kicsit hosszabb lesz így a május elsejével, jó lenne valamerre el is menni kicsit - remélem, jó idő lesz. Most már azért igazán jó lenne, ha maradna
2 megjegyzés:
A makramé szakkörön készült dolgaitokból tehetnél fel néhányat az fb.-olaladra. Én nagyon örülnék neki, persze a gyöngyösöknek úgyszintén. Örülök, hogy azért nem két sorban rendezted le az eheti bejelentkezésedet.
Éva, majd teszek ide fel néhány fotót.
Megjegyzés küldése