Minden hétnek jár egy címke

A múlt hét egyértelműen valami negatív jelzővel illethető összességében, annak ellenére, hogy voltak benne eléggé jó történések is. Valahogy az összkép, vagy az "összhangulat" mélyen lesújtó, és ha a miértjét kérdezem magamtól, tulajdonképpen nem is tudom. Elsősorban a hangulatom ment a béka feneke alá, valószínűleg tetőződtek azok az érzések, hogy nem úgy indult a január, mint ahogy én gondoltam vagy terveztem talán. Eleve, hogy beteg lettem, kivett jó kétésfél hetet "belőlem", nem volt meg a szokásos energiám, amivel intézhettem volna a mindennapokat. Ezért aztán továbbgöngyölődtek a megoldatlan dolgok, rendkívül zavart valahol - annak ellenére, hogy tudom, hogy lesz rá még idő - hogy áll minden, miközben akár haladhatnék is... Szóval minden tolódik jó egy hónapot. Ráadásul valahogy ezek a megoldatlan dolgok nyomasztanak is rendesen, amitől vagy nem alszom éjjel, vagy zaklatottan, és akkora baromságokat álmodom, hogy szó szerint a másnapi egész napomra rányomja a bélyegét. Vasárnap is így történt, féltem is valahogy  az éjjeli álomban-után. Aztán kicsit zavart az is, hogy ébredés után már kattogott a fejemben, hogy egész délelőtt ugrálnom kell megint, meg  délután is. És aztán ehhez jött még, hogy Mucus leesett az emeleti lépcsőről... a Jóisten fogta a kezét, az biztos, mert alulról a negyedik lépcsőről esett egy óriásit, pont ott álltam, egyrészt valahol azt hiszem, szerencséje volt, hogy nyitva volt az ajtó, és nem azt fejelte le, vagy szorult  a lépcső és az ajtó közé, és szerencséje volt, hogy nem a szemben lévő szekrény sarkának esett, és szerencséje volt, hogy "csak" egy térdét ütötte be (én sem értem, hogy csak azt, de hálát adok az égnek). Én meg pont végignéztem, szerintem életem végéig kísérteni fog, ahogy fejjel lefelé leesik, és előttem csattan egy óriásit a kövön. Az egyik térde tropa gyerekkora óta, egy óriási gördeszkás esés óta, na most ez meg a másik... vasárnap nem fájlalta annyira, de tegnap elment azért dokihoz, aki javasolta, hogy később menjünk be a balesetire - mert ugye röntgenezni csak így tudnak azonnal. Úgyhogy este volt még egy körünk a kórházba - szerencsére nagyobb baj nincs. Huh!

Ma home-ban vagyok, tiszta lelkiismeretfurdalással, de aztán úgy gondoltam, hogy igazából mindig én voltam az, akinek elmaradt a home-ja, ha több munka volt, meg lényegében semmi olyasmit nem hagytam most ott, amit holnap nem tudnék folytatni, itthon meg végre megcsinálom az online céges képzéseket, mert végül a fejemre koppintanak, azokkal nagyon el vagyok maradva. 

Februárban biztos, hogy veszek ki szabit, mert szeretnék itthon rendetvágni, pince-padlás, és ehhez tényleg egész napok kellenek, szóval jah. Most kedvem is van hozzá, szóval ki kell használni :).