... csak nem tudom, miről? Telnek a napok, jól-rosszul, a helyzethez képest mindenki egészséges viszonylag, és együtt vagyunk, és egyenlőre most ez a legfontosabb dolog a világon, azt hiszem. A többit meg így-úgy, de megoldjuk.
Mivel a gyerek mentálisan és helyzetileg nincs annyira jól, nekem szekunder szégyenérzetem van állandóan - felváltva azzal, hogy mérges vagyok rá, a helyzetért, amit lényegében saját maga húzott a fejére, de a megoldás nagyjából ismét és megint és újra rám vár - azért, mert én meg akár jól is érezhetném magam, és igazából én teljesen elégedett lehetnék a jelenlegi helyzetemmel.
Mikor elégedett az ember a helyzetével? szerintem egyrészt akkor, ha amire vágyik, vagy amire igénye van, azt eléri, vagy az adott. Az évek során rájön az ember, vagy átalakul? nem is tudom, lényeg, hogy egyre kevesebbek az irreális vágyak. És azok, amik meg vannak, egyre inkább olyanok, amiket józanul végiggondolva szépen aprólékosan meg tudok csinálni, vagy el tudok érni.
Perpill egyetlen olyan dolog van, amin tudatosan dolgoznom "kell", vagy ami nehézséget okoz, ami amúgy viszont mégis nagy hangsúlylt kapott az idei évre vonatkozóan: az a kapcsolatteremtés és megtartás. Hajlamos vagyok ugyanis fellelkesülni, majd nagyon elfáradni találkozásokban, és bizony mire a másik fél is lelkes lesz, addigra én mondjuk visszakoznék. Ebbe így nekem nagyon sok és tudatos "munkát" kell beletennem. (pl. ittvan a munkahelyi Pasi. Tegnap este is ittvolt, éjszakára ment, és megbeszéltük, hogy valamelyik este így előtte ideugrik kicsit beszélgetni. Amikor ezt megbeszéltük, nekem is tök természetes volt, de tegnap estére én már legszívesebben kibújtam volna az egész történés alól. Persze, nem mertem, és persze, végül tökjó volt, hogy ittvolt. Vagy a múlt hét, mikor pénteken is és szombaton is találkoztunk egy-egy ismerőssel, és én persze legszívesebben ültem volna itthon, és mondjuk olvastam vagy bogarásztam volna a holmiaim közül. Szóval néha nagyon nehéz mozdulni, holott régen, vagy tíz éve még ezzel nem volt gond. Hiába, változunk, és így már anyuékat is egyre jobban megértem, amikor szinte minden ilyen invitálásomra nemet mondanak. )
Itthon próbálok haladni a dolgokkal, igazából erre csak hétvégén van leginkább lehetőség, vagy ha egész nap itthon lennék, szóval tervben van két nap szabi februárban, de annyira sok az irodában a meló, hogy nem tudom, sikerül-e kivennem. De most valahogy nagyon kellene, mert nem vagyok nyugodt,vagyis zavar, hogy áll minden itthon, vagy hogy a január úgy ment el, hogy sehogy. Igaz, a januárok azt hiszem, már csak ilyenek :), valahogy úgy semmitsemcsinálunk. Lehet, nem is baj, lehet, hogy pontjó ez egy decemberi, mozgalmasabb hónap után.
1 megjegyzés:
Hasonlóan vagyok én is, nem szívesen megyek már emberek közé, a nagyobb létszámtól meg egyenesen irtózok. A múltkor amikor Szlovákiába készültünk barátokhoz, nagyon lelkes voltam először, aztán az odafelé úton már fordultam volna vissza legszívesebben. :)
Megjegyzés küldése