Reggel meglepő módon...

 ... fel kellett vennem az olvasószemüvegemet (amit jó egy éve csináltattam talán, mert néha-néha, ha valamiért fáradt vagyok, és főleg reggel, sokkal rosszabbul látok), mert annyira nem láttam a reggeli mellé kitett, tegnap hirtelenjében előszedett könyvet. A könyv régi, megsárgult (delfinkönyv, Vakáció a halott utcában), és apróbetűs. Mivel ezer meg egy éve nem volt rajtam szemüveg, meglehetősen furcsa érzés volt. Furcsán ismerős - mint gyerekkoromban, mintha be lennék zárva valami mögé. Hát, meg kell szokni, és nem egy egetrengető dolog. Szerintem szimplán azért kezdtem ezzel, mert elfelejtettem, miről is akartam írni :).

A közházas meló még megvan, vagyis most egy kicsit pihenünk, nekünk is nyári szünet van, és bár először furdalt a lélek, bevallom, piszok jólesik. Egyszerűen x hónap hajtás után muszáj és kell is leállni. Legalább ezzel a felével - szó szerint élvezem, hogy a gyárból hazamegyek, és relatíve onnantól az otthoni dolgokra koncentrálhatok, mint régen, mint ahogy amúgy természetes is lenne.

A választások nálunk is jó nagy port szart kavartak fel, érdekes világ lett, amiben mindenki véleményt formálhat, ami odáig nem is lenne baj, amíg a vélt vagy valós problémát normálisan meg tudja fogalmazni, és elő is tudja adni, de ismerjük, milyen ez az egész most, mindenki jogot érez ahhoz, hogy megmondja a tutit, bután, bárkinek, mert ugye feltehetőleg ugyanazon a szinten van. Ja, nem... Szóval nagy változás aztán mégsem lett, nálunk maradt a régi polgi (és nem biztos, hogy ez annyira jó), én pl. olyannyira tanácstalan voltam, hogy nem is szavaztam polgármesterekre. Egyidejűleg voltak a nemzetiségi szavazások is, én is maradtam képviselő, ott szeretek lenni, éshát ugye ez egy teljesen más berendezkedés, más célok stb.

A fentiek fényében várom az októberi beiktatásokat, mert a képviselők között azért lett némi változás, kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudják az ígéreteiket az újak belevinni ebbe az öt évbe. Az esélyt meg kell adni, akár jó is lehet belőle. Azt is várom, hogy ez mennyire vagy hogyan fogja érinteni a mi munkánkat is, én erősen vacilálok azon, hogy otthagyom (tényleg), mert az elmúlt három évben elértünk egy szintig, és ott megrekedtünk, setovább, és nekem ez nem tetszik. Ráadásul nincs még mindig gazdája a közháznak, igazából, mivel nincs egy ember, aki ki van nevezve, és aki tényleg felelős lenne az egészért, vagy aki mindenről is tud, mert most megyünk hárman háromfelé, nem is mindig jönnek át információk, szóval ez így nem okés. 

Végigvittem egy új nemezes csoportot ebben az évben, hát, ez sokkal nehezebb volt, mint a korábbi, egyrészt mert ez tíz fős csapat volt, meg valahogy nem alakult ki olyan jó kis közösség, mint az előzőnél. Mellette elindítottunk egy bútorfestő szakkört is, oda meg tagként jártam, azt nagyon élveztem, semmi kötelezettség, csak jelenlét. A bútorfestést az előző nemezes csapatommal vittük tovább, és lett egy jó kis szokásunk, ha látunk a környéken valami jó kis kézműveskedést, arra benevezünk. Így már többször voltunk a városi múzeum valamilyen workshopján, legutóbb kerámiavirágokat csináltunk. 

Egyébként van most helyben egy nyugdíjas, ámde örökifjú és kortalan óvónő:), aki megvalósította az álmát, és berendezett magának egy kerámiaműhelyt. Szebbnél szebb egyedi dolgokat csinál,  mindenféle tanulmányok nélkül, bár ugye Panni alapból kreatív és hihetetlen, miket tud készíteni, varr, nemezel, papírral dolgozik, fel sem tudom sorolni igazából, egyszer már jártam a kis boszorkányműhelyében. Nemrég viszont nyílt napot tartott az új műhelyben, amit természetesen jól meg is néztünk, aztán feliratkoztunk hozzá egy kreatív délutánra. Bár én Tudjukki óta utálom a kerámiázást, ez viszont annyira más és annyira jó dolgokat lehet ellesni tőle, hogy én is nagyon szeretnék néhányat kipróbálni. 

Egyébként még arról akartam írni, hogy újabban kezdek megint tüpptürüppös lenni, ami azért így az ötven árnyékában meglepő, persze beszélünk és szóba kerül, hogy hogy is érzem magam a kor miatt, és akkor mindig elmondom, hogy szarul, mert nem hiszem el :D, és nem is értem, hogy éééén, ööööötveeeeen, de hooooogy? viszont közben meg most, hosszú évek után valami olyasmit érzek, mint ott a harmincas éveim közepe táján. Mittudomén :). Pedig aztán a középkorú nők láthatatlanságáról lehetne regényeket írni, ugye :).