Tegnap a közösségi oldal egy csoportjánál láttam egy szép fotót (sok képes oldalt követek), és a fotó készítője ezt a címet adta neki. Ugye ez egy dalból van, és ahogy elolvastam, persze mindjárt a dal szólalt meg a fejemben - és nem is tudom anélkül gondolni ezt a pár szót, hogy ne dalként szóljon :). És azóta is ezt zümmögöm.
Mert bizony akárhogyis, 31 fok ide vagy oda, nyár vége van, és ez érezhető. Mások a reggelek, az esték, de más a meleg is.
Igazából ez a nyár olyan semilyen volt.
Alig fürödtünk a medencében.
Alig volt időm olyan igazi nagy otthoni "nyaralós" délutánokra, mint előző éven.
Alig éreztem a nyarat.
Alig voltam lent a Rómainál (kis tó), sőt, idén nem is fürödtem benne.
Így aztán igazából csak néha-néha éreztem azt a... z "élet szabadságát", amikor vagy valahol, és a lelked vagy szíved két karját kitárja a világ, a magas ég felé, és átjár az öröm.
Alig voltunk el nagyokat bicajozni.
Volt rengeteg jó dolog is, de vagy a fáradtság miatt, vagy mert ezeket amolyan helyettes dolgoknak éreztem, mégsem adtak akkora elégedettség-érzést, mint... szóval nem tudom.
Szóval akárhogy is erőlködöm, nekem a ez a nyári pohár bizony valahogy félig üres - de próbálok arra gondolni, hogy volt ez jobb is, lesz ez másabb is, és igazából ez az időszak mind arrafelé visz, hogy szabadabb legyek. Vannak dolgok, amiket muszáj tolnom egy kicsit, és ezek a várakozó álláspontok kicsit vissza is húznak, és kicsit flusztrálnak is. De muszáj kivárnom, mert mondjuk nem - csak - tőlem függnek. Ilyen az állás-dolog pl., ilyen a ház körüli újítások egy része, amiket beterveztem.
Aput hétfőn bevittem a kórházba, tegnap műtötték, ma látogatjuk, és megtudjuk, mikor engedik haza, a hét további része ennek függvénye. A délutánok így nagyrészt rohanással telnek, otthon a ház körül nagybátyám segít anyunak, én rendezem azokat a dolgokat, amit apu a faluban szokott, és nálunk; és mindenki gyakrabban megy most anyura ránézni, mint amúgy, a gyerek pedig ottalszik anyunál, mert nem tudnék nyugodt lenni, hogy este és éjjel egyedül bóklászik.
És meghalt Öcsike... Öcsike öreglegény volt, szerintem már bőven 65 év körül járhatott, és nem messze tőlünk lakott. Egyedül élt, és kicsit "hibás" volt, ahogy nálunk falun mondják. De Öcsike ellátta magát, rendben tartotta az udvarát is, azt mondjuk nem tudom, a lakás belül milyen lehetett, de tény, hogy soha nem volt sem koszos, sem elhanyagolt Ő sem, és a kert sem. Öcsike ünnepnap mindig kiöltözött, megadta a módját. Mindig gyalog járt, kicsit baktatva ment, és estére már ferdén is, mert rendszeresen látogatta a kocsmákat. Nagyot köszönt, néha leintett beszélgetni kicsit. Öcsike hozzátartozott a faluképhez, hozzánk tartozott. És mindig összefutottunk, de tény, hogy egy hónapja már biztos nem láttam, és eszembe se jutott. És Öcsike nincs többé. Szíven ütött, és önző módon valahogy azért is fájt, mert ez is valahogy egy múló időhöz tartozik, mintha valahogy lassan, de visszavonhatatlanul eltűnnének mellőlem dolgok, emberek, akik és amik mindig is ottvoltak....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése