Szabadnap

 Nagyon kell(ene) spórolnom a szabadságommal, mert teljesen ki van centizve, de vannak nemmegúszós dolgok, ilyen volt a tegnapi is, amikor aput a szemműtétre (szürkehályog) vittem. Ma kontrollra már megkértünk valakit, hogy vigye el,  ezt már nem tudtam bevállalni. A szabi általában nagy kincs, és ez a tegnapi is, ha úgy nézem, ment a levesbe... de - nem úgy nézem. 

Mert jólesett. 

Ezer éve nem voltam csak úgy "magamnak". Viszonylag kora reggelre kellett a városba érni, szeretem előre lezongorázni, hova fogok parkolni, hogy tudunk utána eljutni a célig stb., nekem ez már eleve megnyugvás így, ez van, ilyen vagyok. Mire az autót letettük, kb. akkorra állt be  a reggeli csúcs, négy sávban mentek az autók, én meg örültem, hogy állhatunk nyugisan a zebránál gyalog... egy magánklinikára mentünk, anno engem is ott műtöttek, az árát is megkérik szépen, de nem igazán volt más alternatívánk több okból kifolyólag. Szóval bekísértem aput, amíg lehetett, bementem vele, aztán az aszisztens elküldött, hogy nyugodtan sétáljak, és két óra múlva ráérek visszamenni. Így is tettem. Olyan szép őszi délelőtt volt.. mivel a belvárosban voltam, minden közel volt, elsétáltam a Mekiig, ettem egy reggelit, elintéztem néhány telefont, elmentem turizni, és olyan jó volt nemsietni! ahogy visszaértem, egy tíz perc múlva jött is az aszisztens, hogy mehetek be apuért, összepakoltunk, és indultunk is haza. Délre szépen otthon is voltunk, együtt kajáltunk. Tegnap még apu nem tudott úgy nyilatkozni, hogy mégis milyen, ugye még hatott a fájdalomcsillapító, meg ki is dőlt, éshát most lesz néhány nap úgy nehezebb, remélem, nem csinál hülyeségeket, a szürkehályogműtét is rutinműtét, bár szerintem most már azért besokall lassan a sokmindentől, szóval erre az évre remélem, már végeztünk, és nem kell több helyre menni Velük, legyen egy kis nyugi mindenkinek, és persze, ami fő,  nekik is normális élet. 

És aztán kicsit olyan lett a nap, mintha vasárnap volna (ami úgyis kimaradt nekem ebből a hétvégéből, a futkározások miatt). Hazamentem, összepakoltam, és eldőltem egy picit a tévé előtt. Mert megtehettem! - és ez az érzés, ez a "mostmegthetem"-érzés fúúúúdejó volt. Odakint olyan szemerkélős esős idő volt, néha ránéztem az órára, és olyan kis nyugis örömmel állapítottam meg, hogy "mégcsakfélkettő", "mégcsakfélhárom".

Na, idáig sikerült megírnom, aztán valahogy maradt piszkozatban.

Idecsapom a hét másik felét is. Ami aztán már nem volt annyira nyugis, és/vagy az időjárás miatt, nem tudom, de úgy lézengek, mint akiből kihúzták a dugót. Ez főleg este jelentkezik, olyan hét óra tájban úgy érzem, sehova nem akarok már menni, kínszenvedés felülni a bicajra is és eltekerni mondjuk anyuékig, nyolckor meg már úgy húz az ágy, el sem lehet mondani. Nem aludni, hanem csak elfeküdni, és tévézni, pihenni. 

Tegnap akkkkkora elégtételt kaptam, hogy ihaj :), kétszeresen is. Településünk kapott egy ajándékot, a megyei levéltár készítette, lényegében a művelődési intézet javaslatára esett ránk a választás - mint település - az elmúlt évek kulturális életéért. Egy régi, 1800-as évekbeli dokumentum hiteles másolatát kaptuk meg, díszes keretben, nagyon szép, gót betűvel íródott, három ép pecséttel ellátott okirat. Rém büszke vagyok, mert akárhonnan is nézem, ezt a kapcsolatot én alakítottam ki, szóval nagyrészt rajtam keresztül formálódik ez az út, aminek a pozitív elbírálását most megkaptuk. Az elégtétel meg azért volt, mert a polgi nemrég egy beszélgetés kapcsán félresöpörte a falu német gyökereire való utalást (teljesen mindegy lenne, ha horvát, ha cigány, ha bármilyen más nemzetiség vagy csoport élt volna itt anno, akkor azok a falu lakosainak a gyökerei, én nem is értem, sokszor miért akarják a történelmi tényeket, pláne olyanokat, amik tényleg tények, és nem is kell bizonygatni, szóval miért kell ezt figyelmen kívül hagyni? vagy miért zavar bárkit is, hogy így volt?). Namost, itt a levéltári pasas szépen felvázolta, hogy itt bizony az okirat születésének az idejében majd háromnegyed részt evangélikus élt, és majd háromnegyed részt német lakosok voltak. Kész. Magyarországi németajkúak. 

Innen elrohantam szakkört tartani, idén gyöngyfűzést választottam. Nem lesz könnyű, és amikor jobban megnéztem a videókat (minden szabadon elérhető aszakkör oldalán, az összes szakkör összes tárgyának elkészítéséről szóló videó, szóval bárki megnézheti, és ha vásárol hozzá anyagot, meg tudja csinálni), már kicsit aggódtam, hogy túl aprólékos, amikor megnéztem a leszállított anyagot, kiakadtam, hogy baffki, tényleg darabra ki vannak számolva személyenként a gyöngyök... nem hiszem el! Az első gyöngysor bakfitty(nek tűnt) volt, meg úgy gondoltam, hogy ilyen igazából egy gyerek is felfűz, de annyira jó volt végül fűzni, és úgy, olyan igazi népies gyöngykalárisnak :) elkészíteni, szalagkötővel, és olyan szép fotókat tudtam róluk készíteni, hogy egyszerűen beleszerettem.