... tegnap volt egy beszélgetésem a főnökömmel, meg közben visszaköltöztettek a régi nagyirodába (kollegina mellé), mert az átadás-átvétel így egyszerűbb (tényleg ésszerű), de ez a kettő így együtt valahogy olyan szívenütősre sikeredett. Most úgy elkezdődött "valaminek a vége", és persze én meg elkezdtem agyalni, hogy jól tettem-e, amit teszek, illetve a fő kérdés: "kellett ez nekem?".
Most mi is a helyzet? alapból a nyugalomra vágyom, ne kelljen idegeskedni, agyalni már annyit, normális mederbe minden kilengés nélkül teljenek a mindennapok, és emellett maradjon idő és energia (főleg ez utóbbi) saját dolgokra is, visszarendeződni valami olyan mederbe, ami régebben jól ment - ne legyen luxus egy-egy hétvégi kirándulás, vagy saját program pl., találkozni a régi ismerősökkel, és újakat is találni. (erre most felforgatom a teljes életemet, és nehogy nyugalom nem lesz, de egy ideig gyomorgörcs is valószínűleg).
Ugyanakkor az életem nagyon sok területén egy bezártság alakult ki, elmentem melózni, ottvoltam egy zárt körben napi nyolc órát, hazajöttem, itthonvoltam egyedül a többi időben, max anyuék, néhány ismerős, a közház, ahol a fenti bezártságaim ugyanúgy jöttek velem, valahogy ott is kizártam magam, mittudomén, leginkább nem tudtam vagy nem is akartam kapcsolódni, fene tudja. Elvoltam, de olyan kívülállóként.
Valami olyasmit éreztem vagy gondoltam, hogy magamtól nekem ez az egész kapcsolódásos vagy kifelé nyitásos dolog nehezen megy, és annyira ugyanúgy élek nagyonsok éve, hogy ez a nyugalmas élet inkább most flusztráló, mintsem jó, és ezért kell valami változtatás. No meg tényleg, valami plussz, ami amúgy nem úgy plussz, hogy az eddigi dolgaimon még felül. És... KELL, hogy valamiért érdemes legyen összerakni magam reggel. Ezt úgy nem tudom másként megfogalmazni. Ha bemész egy olyan helyre, ahol egész nap egyedül vagy, egy idő után eltűnik a motiváltság arra, hogy szépen öltözz fel (minek), hogy ne legyen zsíros a hajad (úgyse lát senki), hogy kisminkeld magad (öööö, minek is?) stb.
Nem tudom, milyen lesz az új munkahely, ha nagyon sok melóval és felelősséggel jár, akkor szívás, mert az ugye extra idegeskedés, és hát valljuk be, erre nem vágyom, de a környezetváltozásra (ah, megvan!!!! :D ez a kifejezés a jó) meg nagyon.... és szükségem van rá.
De tegnap, mikor pakoltam, és beszélgettünk, meg úgy mentem végig a csöndes jó meleg folyosón (amit máskor kihalt kongó ürességnek érzek) úgy hirtelen értékessé vált mindaz, amit most elhagyni készülök. Mondjuk ez általában így van, nálatok is....? ezért nehéz kilépni egy (rossz) kapcsolatból (is), vagy váltani, vagy elköltözni, vagy akármi... van, akinek ez könnyen megy, nekem nem annyira, én az utolsó percig is tudok ragaszkodni, vagy felmentést keresni és adni rossz embereknek is... persze, ha jobban belegondolok, végül a nagyon nehezen megtett megtett lépések után eddig még - koppkoppkopp - mindig jobb lett (így legyen most is), és leginkább felszabadultam.
Szóval azt hiszem, néha jó dolog változtatni (ugye....?).
2 megjegyzés:
Egy ideje azért ez már érett benned, úgyhogy remélem jó időben leszel jó helyen. :) 2 válásom volt, mindkettőből a 24.órában léptem ki, soha nem néztem többet vissza, ezért nem is bántam meg semmit. A munkahelyekkel ugyanígy voltam. Tulajdonképp 2x váltottam csak, mert az utolsó 3 munkahelyem mindig a régiből alakult új volt, ugyanazokkal a kollégákkal csak másik helyen, így nem éreztem egyiket sem törésnek, vagy rossznak.
Igen, nehéz általában a megszokottst elhagyni, de vérpezsdítő egy újba belevágni. Nehéz lesz biztosan az eleje, de izgalmas is. Szóval hajrá, hajrá! :-)
Megjegyzés küldése