Kérd, és megadatik - csak kicsit másként....

 ... nemrég meséltem erről a "sorozatomról" bent a munkahelyen, és a hétvégén meg történt is valami, ami belesorolható ebbe a sorozatba vagy folyamatba - de hogy mi? halvány gőzöm nincs...:D Rém rossz! itt agyaltam a reggelinél, és egyszerűen nem jutott eszembe, csak maga az érzés meg a gondolat felbukkanása, hogy jéééé! na ez pont megint ilyesmi, de maga a dolog, na, az nem... *

De nem erről akartam írni, ez csak úgy eszembe jutott útközben, míg ideértem a konyhából... :)

Mosolyogva, mert néha olyan kis véletlen apróságok vannak. Még egyik karácsonyra - szerintem nem a legutolsóra - vettem meg a Hyggi otthon c. könyvet, amit féligmeddig olvastam ki - rájöttem, hogy vannak bizonyos könyv-típusok, amikkel egyszerűen nem haladok, vagy egy olyan nagyon ritka hangulat kell hozzá, ami félévente egyszer van, vagy mittudomén... na, ez is ilyen. Ma valahogy a kezembe akadt - a hálószobámban a komód tetejére tettem egy kis kovácsoltvas polcszerűséget, ezen vannak mindig a könyvtárból kihozott könyvek, illetve néhány olyan könyv, amit a könyvespolcokról válogattam ki, mint leendő vagy esélyes olvasnivalót - és ez a könyv már hosszú ideje ott ücsörgött. Ma pedig kihoztam a reggelim mellé. Néhány oldal után a baráti vagy családi vacsorák közösségformáló erejéhez jutottam el a könyvben, majd konkrétan a "kerek asztal jelentősége" -ről ír néhány oldalt. És ezen mosolyogtam, mert - mikor most Erdélyben voltunk, az egyik szállodában a vacsoránál kerek asztalalok voltak. Szépen megterített, elegáns, kb. tízfős asztalok. És bizony ez az este volt a legeslegjobb! Valahogy mindenki úgy jött le, hogy kiöltözött, és bár fáradtak voltunk, és a vacsora is későre csúszott, mert egy hosszú nap után értünk oda, ez az est mégis kicsit hosszabb lett, mert sokáig ottmaradtunk a kerekasztalnál, beszélgetve. A vacsorát is végigbeszéltük, és mikor nagynehezen elindultunk a szobáink felé, mindenki egyetértett abban, hogy "ez a kerekasztalbeszélgetés", ez mennyire jó volt így most, és milyen jó volt ennél az asztalnál étkezni és így együttlenni! Bennem már az elején ez a "jajdetetszik"-érzés volt, és nagyon örültem, hogy a végén a többiek is ugyanezt fogalmazták meg. A könyv is erre tér ki, a szerző is azt mondja, hogyha több helye lenne, vagy újfent változtatna, lenne egy kerek étkezőasztala... szóval igen!

A hétvége jóleltelt (kisebb hülye dolgokkal) nagyon jó volt, hogy igazából nem mozdultam ki kétésfélnapig a faluból, és szerintem ebben a nyárban a tegnapi délután volt az első IGAZI semmittevős - amikor a délután tényleg arról szólt, hogy aludtunk, tévéztünk, ücsörögtünk a kertben (a medence mellett, mert ollllyan hideg, hogy hű :) ), kicsit rendbetettem (a még mindig nagyon csúnya) körmeimet, elsétáltunk anyumékhoz, IDŐT TÖLTÖTTÜNK EGYÜTT, és kicsit, tényleg nagyon kicsit, mert még mindig nem eleget, rá tudtam kapcsolódni a körülöttem lévő kis világra, oda tudtam figyelni... és este még sétáltunk egy nagyot egy barátnőmmel, "fedetlen vállal", mert végre langymeleg volt fél tízkor is, mintha meglegyintett volna az az igazinyár-érzés, jó lenne már valahogy visszatalálni a régi (igazi és szeretett) önmagamhoz....

*... és deeee....! estére eszembe jutott. Tegnap kivittük a macsekot egy kicsit a kertbe, és hát felügyelni kell, hogy ne tűnjön el, ezen poénkodtunk, és mondtam Mucusnak, ne, macskapásztorkodunk... és igen, én annak idején írtam még az előzőelőző blogban arról zöngeményeket, hogy milyen jó lenne pásztornak lenni a hegyekben, ahol a fű zöld, az ég kék, és "sehun" egy ember, és kb. ennyi elég is a boldogsághoz... na, most pásztorkodhatunk :D.