Tegnap mindenkire...

 ... valahogy ráült az az esős nap (ami itt nálunk volt, egész nap esett, szürkeség volt és viszonylag hideg is, valahogy... bár ősz van, de mégsem számított rá az ember az előző napok napsütése után). És én elvileg szeretem is az őszt, csak most mint mindennel, ezzel is le vagyok maradva. Márminthogy megéljem az átmenetet a nyár és az ősz között. Hogy nem volt időm várni. Mármint az őszt. Igazából mindenről lemaradtam idén, még a jóízű várakozásokról is. Szóval eső.  Én mérges voltam, meg kicsit kesergős is medence miatt... Mi minden lehet egy medence "mögött"?

Az az igazság, hogy a medence felállítása, majd szétszedése - nekem - egy tortúra. Imádom, hogy van, tényleg nagyon szeretem, de idén teljesen mínuszos volt a kihasználtsága, én is alig fürödtem benne, gyerek meg talán egyáltalán nem (mondjuk ezt a részét nem bírom megfejteni, de hagyjuk is). 

Szóval a medencét péntektől kezdve kezdtem "elpakolni" - amikor már reggel és este is nagyon hamar harmatos lesz a fű, egyszerűen nem tudod kiszárítani, hétközben esélytelen, mikor négyre érek haza, hétvégén meg most megint igazából lopva voltam itthon. Tény, hogy azért ennek ellenére jól haladtam vele - valahogy kitalálni, hogy tudom leereszteni a vizet, és maga a leeresztés jó egy nap. Akkor ha lement, ki kell(ene) szárítani. Ha a belseje száraz (de ugye itt is elmegy egy nap,ha van közte egy éjszaka, újból vizes lesz, de mire ez kiszárad, én elmegyek dolgozni, blablabla...), meg kell fordítani, hogy a külseje is megszáradjon, és úgy tudnám összehajtani. Na, ment is szépen rendesen, egészen a megfordításig, amikori is aztán leesett az eső, és mintha semmit nem is csináltam volna. Nem kicsit vagyok tényleg mérges, ráadásul hozzájön ez a hülye érzés, hogy na, ha nem vagyok egyedül, ugye... akkor ez nem az én dolgom-gondom. Ez se. Mondjuk felesleges ezen gondolkodnom, mert egyedül vagyok mindenre, slusszpasszhatszáz, ez van. 

Más. 

Lista:

- a kedvem klasszisokkal jobb ma, mint a napokban, nem tudom, mi ez, de az eddigiekhez képest valahogy nagyobb igényem van most az alvásra, tehát ha nem alszom, csak hat órát (mint eddig), akkor lézengek, és egyre többször sikerül nyolc órát aludnom (mint pl. ma). 

- ma home-ban vagyok, juhú

- süt a nap, bár minden vizes, de hogy látható az ég kékje... 

- ma hihetetlenül sok dolgom van (mikor nincs), de már kezdem cetlizni, hogy miket kellene csinálni

- tegnap hogy ittragadtam a gép előtt (az időt nagyon sajnáltam, amit itt töltöttem, fizikailag fájt) mégiscsak pozitívan tudom értékelni, mert egy csomó lemaradásomat, meg aprócseprő dolgomat megcsináltam, szóval ez jó

- nekiállok elpakolni a ruhákat, iszonyat sok van, mindent is ellep, mint ahogy amúgy a dolgok körülöttem, tárgyak, tennivalók is, én meg elveszek bennük, alattuk, hát ez a bajok forrása, biza.... 

- elindítottam az össssszes orvosi kivizsgálásomat (semmi különös probléma nincs, csak amolyan "jóhamegcsináljuk"-vizsgálatok) de legalább ezzel is haladok, mert ebben hihetetlen hanyag vagyok. De sajnos már itt fáj, meg ott fáj - ahogy már írtam, a lábam azért aggaszt, mert nem sokmindenhez ragaszkodom, de a sétához, bicajozáshoz és a jógához igen, és ezeket pont megakadályozza a térdfájás...

- a gyerek eléggé a béka segge alatt van, és én vagyok kéznél, szóval minden is rajtam csattan, egyre nehezebben viselem én is, sajnálom is, mérges is vagyok rá, nem is értem (mármint azt, hogy nem szedi össze magát, semmitsecsinál) - de mások vagyunk, más a megoldóképességünk is, és vannak dolgok, ahol ha megfeszülök, sem tudok segíteni (meg néha nem is kell, azt hiszem). Persze igen fontos a határ, hogy az ember észrevegye, mikor van tényleg szükség a segítségére, és mikor kell igenis a háttérben maradni, mert muszáj a gyereknek megoldani a saját baromságait (ha azok), nem lehet mindig helyette elrendezni a dolgokat. Huh, és ez mennyire nehéz, ellenállni, hogy ilyenkor segíts nekik... pedig muszáj, hogy "életképes" legyen. Mondjuk hihetetlen jó tanító erre a macsek :D, mármint a gyereknek - rövid távon átmegy az összes olyan helyzeten, ami egy gyerek nevelését is jelenti: először babusgatod, odaadod magad teljesen, időd, energiád, szereteted, és ez tök természetes, aztán elkezd nőni, kipróbál dolgokat, amitől a hajad égnek áll, mert félted, és aztán muszáj elengedni (lsd. ki a kertbe, aztán vagy kijjebb megy a kerítésen, vagy nem, vagy visszajön, vagy nem...), és muszáj megbízni benne, és abban is, hogy épségben előkerül... és igen, eljutsz arra a pontra is néha (mint gyerek tegnap) - hogy most adjuk örökbe! :/ :( :D, elegünk van belőle (lassan gajjjra vágja az összes függönyömet, a szőnyegeket, a bútorainkat és minket is, ez a nemegészen másfél kilónyi türelemjátékos szeretetgombóc).