51 éves lettem én...

 Nem is értem. Hogy? és mikor? 

Mindenkinek más a viszonya a születésnapokhoz. Vagy az ünnepekhez. Én valahogy mindig várom. Talán a csodát :D, nem is tudom, de azért tényleg kicsit más, mint a többi nap. És ez nagyrészt Tőled függ. 

Most egész jóra sikeredett - már a kezdés is :D, hisz olyasmi történt, ami még sosem, reggel indulás előtt kizártam magam a lakásból. Kijártam az autóval, aztán visszamentem lecserélni a cipőmet - csinosba öltöztem, magassarkúval, de aztán úgy éreztem, ez egész napra nem lesz jó, így visszamentem egy lapos cipőt felvenni. A kocsit kint lezártam, a slusszkulcsot bevittem, letettem valahova, majd kiindultam, és lezártam a garázst (egy benti gombbal simán le tudom zárni kifelé). És ott álltam a bezárt ház előtt, a slusszkulcs bent, és egy bezárt autó mellett, a lakáskulcs és a telefon bezárva az autóba....Szerencsére a gyereket fel tudtam zörgetni :D, aztán gyorsan elhúztam a csíkot, mert nem szép feje volt... :D. Én meg egy nagyot nevettem az egészen. 

Aztán ajándék volt a reggeli út is, mert aznap volt az első kis köd, vagy pára - olyan egyméteres úszott a föld felett, épp annyi, ami gyönyörűvé varázsolta a tájat, a szélkerekek mintha hóban álltak volna, miközben lassan kelt fel a nap... 

És bent a munkahelyen is jó volt, itt az a szokás, hogy kimegy egy e-mail a szellemiek között, ha valakinek születésnapja van, és akkor a többiek meg írnak egy-egy köszöntést az illetőnek. Én is kaptam egész sokat, meg is lepődtem. A kolleganőim meg jól megleptek sütivel, aztán délután gesztenyepürével,mert tudták, hogy azt mennyire szeretem. És itthon a gyerek is kitett magáért, sütött tortát, igyekezett jó hangulatot teremteni amitanyukámahogytudottelrontott, valamit ki kell vele kapcsolatosan találni, mert irtó gáz az egész... És folyamatosan jön a nyomás, hogy nem-mást-kellene-csinálnom, hanem velük foglalkoznom. Az én önzetlen, mindenkinek segítő és mindenkire figyelő anyukám egy gonoszkodó szomorú hárpia lett, aki direktbe beleköt mindenkibe, aki körülötte van, annyira szomorú az egész... 

Gondolom ez az egész helyzet - mire egy kicsi lélegzetvétel lehetett volna, apunál is megint elkezdődnek valamik, rettentő rossz lett a vérképe, megint mehetünk urulógushoz, szóval még nem is jártunk az egyik dolga végére, itt a másik intéznivaló, közben ott a gyerek is, én meg csak nyugodt mindennapi hétköznapi életet szeretnék. Ennyit,már nem többet.