A +1 óra (tüpptürüpp :) )

 Ragyogóan süt a nap, én kialaudtam magam, és még csak nyolc óra van. Jippiiii!... ez az a "ma még bármi lehet!" - életérzés.

Szeretek így kezdeni egy napot. 

Persze szokás szerint azt érzem, hogy jaj, még egy nap úgy kellene... nincs sok kedvem holnap melózni menni, mármint nem a munkához és a munkahelyhez nincs kedvem, mert az tök oké, tényleg nagyon nem éreztem ilyesmit még, hogy szeretek bemenni, de most szeretek - egyszerűen csak jó lenne még folyamatában egy csomó dolgot megcsinálni itthon, ami hétközben, munka után délutánonként nem igazán megy. 

Szóval - a töredékét csináltam meg mindannak, ami tervben volt, ebben az öt napban. 

De a tegnapi nap pl. teljesen jól sikerült. Az esti, jó másfél órás körsétánk alatt, amit egyik barátnőmmel tettem, jól megbeszéltük ezt is. Hogy valahogy így kellene. Hogy olyan lazán, minden háttérnyomásos érzéstől mentesen - ami mondjuk azért jön, mert még ezer tennivalód van, és közben te itt sétafikálsz - kellen mindig tenni a dolgunkat. A szabadidő részt is. Azt főleg. 

Szóval a szokásos házimunka mellett ruhákat pakoltam és szanáltam, kicsit dolgoztam is, progarmokat írtam össze, próbáltam lavírozni, átnézni, kigondolni, hogy hogyan osszam be az időmet a következő néhány hétre (utlom, hogy ez van), voltam anyuéknál jó sokáig, beszélgettünk, elvoltunk, ez a része pl. jó. Hogy nem kellett egyik helyről a másikra rohannom. Na, ezek hiányoznak.

Petrik Adrienn A hideg szóda élvezete kötetén haladok éppen, most annál a résznél, amikor megszenvedi, hogy felnőtté válnak a gyerekek széthullikacsalád, és hogy ezt hogy. Hogy kell megélni. Borzalmasan felkavaró most olvasni, mikor mi is épp ezt szenvedjük meg, pontosan úgy, ahogy leírja. Azt hiszem, mikor évekkel ezelőtt olvastam, a gyerek bőven kicsi volt még. Szerintem nem is értettem, miről ír igazából, és hogy ilyen velünk sosem lesz. Mondjuk Ő is ezt gondolta (mármint a Petrik A.), és ez így borzalmas. Gyomorszájas olvasni mindazokat az érzéseket, amiket megélt, vagy amik és ahogyan történtek - hogy igen,ezen végigmész. Minden szülő végigmegy, de az anyáknak rosszabb. És hogy ott állsz, ötven körülien, amivel amúgyis meg kell küzdened, és akkor egyszercsak a legfontosabból a legelső számú ellenséggé válsz. Vagy legalábbis baromira nemfontossá. VAgy időnként, olyan érdekből-szerűen, fontossá. Hogy amit mondassz, az minden rossz. De minden! és közben beugrik egy-egy emlékkép, hogy én hogy voltam anyuval. Hogy mennyire próbáltam levakarni magamról egy időben, és hogy harcoltunk egymással. És akkor hirtelen te kerülsz a másik oldalra. Mi van....???? Én nem is tudom,vagyis nem is akarom leírni, olvassátok el Petrik Adriennél, baromi jól leírja. Főleg azt, hogy nincs hozzá megoldókulcs. Max, ha te leadsz valamennyit kurvasokat az elveidből, akkor egy ideiglenes tűzsüneti békeszerűség, ami majdnem idilli, beáll. Egészen addig, amíg be nem sokallsz és nem kezded újra "mindig ugyanazt a szöveget". 

Huh. 

Aztán. Ideje lenne új embereket megismerni. Nálam minden lassan érik, korábban már írtam, dolgok és helyzetek elengedése is, van, a mikor már érzem, hogy valami nem jó, de tudom azt is, hogy ki kell várnom, míg eljön bennem az a pont, amikor képes leszek rá, hogy elengedjem, hogy kilépjek, hogy azt érezzem, most így ez elég volt, hogy valaminek ténylegesen vége van bennem, és akkor tudom meglépni. De ugyanez van az új ingerekkel is, van, amikor sokáig csak a vágy van meg bennem, hogy valami mást akarjak, valami újat beengedjek, vagy netalántán én menjek-járjak utána. Ezek a dolgok sokszor -sajnos - nálam évekig is eltarthatnak. 

Ja, és rákaptam a Vintedre. Borrrzasztó! :D