Dolgok, amik (meg)történtek

 Tegnap megírtam a "leköszönő" gondolataimat, nem tagadom, a mesterséges intelligencia a barátom volt, de csak annyira, hogy irányvonalat adjon, aztán a többit hozzátettem. Nagyon diplomatikus voltam, igazából sikerült összeraknom egy korrekt, köszönő de egyenes és gerinces gondolatsort, ami nem alázatos, de nem is bántok meg vele senkit, viszont benne van a lényeg... 

Az érdekesség az egészben, hogy ugyanaznap, nem sokkal azután, hogy én ezt kitettem, olvastam egy egyetemi csoporttársam elköszönését is, aki nekem igazából mentorom és példakémep is volt az egyetemen, Icu, aki 19 éve volt a szakmában, ezen a közszolgálati pályán, és hosszú agonizálás után most Ő is letette a lantot. Ránk is írt egy másik csoporttársunk, hogy nemááár, mindenki...? különböző okokból hagyjuk abba amúgy, de ahogy néhány szót váltottam Icuval, a saját életünk háttérbeszorulása az első indok mindkettőnknél. Egyébként sok kedves megkeresést kaptam, talán nem volt hiába ez a néhány év. 

És én tegnap már szilvesztereztem :D - hosszas vacilálás után elfogadtam egy meghívást attól a munkatársamtól, akivel "ismerkedem" (és akivel több találkozás után tisztáztuk, hogy ez ennyi is marad), viszont amúgy meg tényleg megkedveltük egymást kölcsönösen, annak ellenére vagy pont azért, mert más-más világ vagyunk. Én kicsit azt érzem Vele, hogy hazaérkeztem - azt az életszagot hozza magával, ami a fiatalságom, ami a gyerekkorom, amibe valahogy benne vannak anyumék, a régi életünk, sőt még talán a gyermekem apja is, és valahogy ezért az egész torokszorítóan örömös érzés.... szóval tegnap elmentem egy icipici falu év végi báljára, és őszintén mondom, szerintem évek óta nem éreztem magam ilyen jól, és nem táncoltam ennyit és ennyire felszabadultan, mint most éjjel. Nagyban hozzájárul az egészhez, hogy nincs rajtam a kapcsolatteremtés nyomása, meg van bennem most egy nagy nyitottság is, ami amúgy az elmúlt időkben nem volt, és talán ezek is közrejátszottak, de nagyon jó volt. Remélem, az Illetőnek is :D, mert úgy állapodtunk meg, hogy hazahoz - nem akartam autókázni a Hanságban éjnek évadján, őszinte leszek, meg Ő sem akarta - , így aztán teljesen józanul szorongatta a kóláspoharát, amivel végig cukkolták, és sokat nevettünk. És mégtöbbet táncoltunk. Meg mindenki. Annyira más emberek voltak ott, mint akik errefelé élnek - pedig csak negyven kilométer.... hogy is van ez...? Komolyan, úgy éreztem, hogy otthon vagyok, hogy ott jó lenni, és bakker, én ragaszkodom ehhez az egészhez. Szívből remélem, hogy bár tényleg nem lehetséges az, hogy egy pár legyünk, kialakul és megmarad egy jó barátság, mellette pedig ez  nem lesz akadálya annak, hogy bármelyikünk kialakítson egy kapcsolatot másvalakivel (én most rájöttem, hogy még nem vagyok kész amúgy belemenni párkapcsolatba, össze kell szednem magam, meg kiélvezni azt, hogy szabad vagyok, és az lehetek, aki akarok, I-nek viszont szüksége van egy társra, és szívből remélem, hogy megtalálja, mert megérdemli. Most nem él jó életet, de ennyi idő alatt is látni és tapasztalni, mennyire és mennyien szeretik, mert JÓ ember. )

Szóval most fáradt vagyok, álmos de irtó derűs, és fogalmam nincs, hogy hogy lesz még a mai este, mert elvileg Mucussal és unokatesómmal megyünk még ide a közházba szilveszterezni, ah. Dejónekünk :).