Lobog a hajam... :)

 ... valahogy most megint rámjött a "megnövesztemahajam"-érzés, másokhoz képest (ahogy mások mondták...) elvileg egészen gyorsan nő, de persze mióta eldöntöttem, hogy most akkor megint szeretnék hosszú hajat, rééém türelmetlen vagyok, és szerintem nagyon lassan nől :) :) :). Nade nem is ez a lényeg, hanem. Itthon mindig összefogom, eddig kis csünt ficekfacak lógott ki a gumiból  vagy a csatból, de tegnap ahogy jöttem-mentem, egyszercsak azt vettem észre, hogy valami furcsa, régi dolgot érzek, libegett-lobogott a copfom, verdeste a nyakam, a vállam is időnként. Ettől meg olyan kis mosolygós lettem.*

Tegnap megvolt aztán az év első "hülyenős" mozzanata is részemről... annyira de annyira sikerült a lelassítás-lelassulás.... :D, hogy úgy néz ki, jobban kivontam magam a forgalomból, mint ahogy gondoltam. Tegnap el akartam menni egy előadásra a közházba - január hónap még úgy megy le, hogy én már nem vagyok, de még az általam szervezett programok is futnak, amiről ugye senki nem tud, kicsit fáj, na mindegy - de mivel a plakátot nem én csináltam, hanem aki az előadást tartotta, saját maga, nem figyeltem jól az időpontot, és jó fél órával a kezdés után értem oda... hát már nem mentem be. Kicsit rosszérzés volt, mert nem akarom, hogy azt gondolják, hogy most már oda sem megyek, ha már nem vagyok ott, de igazából ráfoghatom arra is, hogy még beteg vagyok (mert egyébként gondolkodtam is rajta, hogy menjek-e, korántsem jöttem ki ebből a hülye vírusos szarból, sokszor majd megfulladok a köhögéstől, tüsszögéstől taknyomnyálam egybefolyik, brrrr, borzalom). (egyébként meg tegnap simán úgy elfáradtam a normális hétvégi takarítástól, hogy szó szerint el kellett dőlnöm egyet pihenni, szóval valami nem oké még) Tehát erről lemaradtam, pedig a fotók alapján jó sokan voltak, meg nagyon jó is volt. Viszont gondolkodtam, mennyire dolgozik a tudatalattim - máshol is látszik, hogy aki sokat foglalkozik emberekkel, vagy "közszereplő" (nem értem magam ebbe a körbe, csak példaként jegyzem), mikor háttérbe vonul, azt nem 50%-san teszi, hanem 100%-san. Mert valahogy úgy hirtelen zár. Mittudomén.

Ez egy jó kis hétvége amúgy. Pénteken hogy home-ban voltam, a délután is végtelenül hosszú volt, mármint jó értelemben, és imádtam azt a részét, hogy szabad vagyok. Hogy elsétálhatok könyvtárba, és megállhatok beszélgetni, ésésés... és nincs időkorlát, és nincs feszítő érzés a gyomromban, hogy jaj, menni kell, indulni kell tovább, mert jön a következő és következő megoldandó feladat, és... szóval levegő beszív, és töknyugodtan kienged. 

Pénteken elhívtam kávézni hozzánk a munkahelyi Pasit (karácosnykor volt itt már), mert délutánra ment dolgozni, és gondoltam, akkor ha úgyis jön errefelé - a várostól pont ellenkező irányban lakik, mint mi - nem kell plussz kört csinálni, és ez is jó volt. Hozott rizsfelfűútat, Mucus egyből lepoénkodta, hogy I! szó szerint meg fogsz főzni minket... :D. És ez ennyi. És ez így jó. Nincs humbugolás, mint T-nél volt, tiszta lapok vannak Vele és körülöttem is. Hihetetlen felszabadító érzés. Mondjuk a közös halmazunk a Pasival elég kevés, de sokat tanulhatunk egymástól, pont ezért. 

Közben nézem a kirándulási lehetőségeket azokban a csoportokban, ahol négy-öt éve tag vagyok, és eddig mindig csak néztem tényleg, de ugye most jó lenne megindulni, oda is. (De a januárt még fixen kihagyom, nem tudnék most 10 km-t sem ebben a hidegben gyalogolni)Jó kis csapat van, jó kis kirándulások, én meg szeretnék új embereket megismerni. Slusszpasszhatszáz. 

Ma ragyogó napsütés van, az ember kedve már ettől is jobb - tegnap délutánra is az volt, és este csillagos volt az ég:) ), délelőtt nem lesz templom, majd délután, így nyugodtan tudok főzni, és imádok kinézegetni ilyenkor a kertre, miközben állítom össze az ebédnekvalót a konyhapulton. 

*51 éves múltam, ami annyira hihetetlen, hogy ha kérdezik, valahogy mindig az jön a számra, hogy 50 azsemkevés, de a lényeg, hogy nem is érzem az idő múlását annyirarohan. Na a lényeg, amit ki akarok nyögni, hogy szerintem elértem azt a kort, amikor valahogy mégis kortalannak érzem magam. Ti hogy vagytok ezzel? hogy vagytok most?  szóval amikor tényleg nem érdekelnek sokszor vélemények, sokkal hamarabb átlépem a vélt vagy valós saját határaimat, ezer fokkal szeretek bele minden olyasmibe, ami tetszik, és - azért persze még a józan ész határait betartva - használok olyan dolgokat, amik azt érzem, hogy jók meg szépek meg tetszenek meg örömöt okoznak, szóval baromira elengedtem egy csomó. korlátozós dolgot.