És elkészültek a cserepeink :)

Korábban felraktam pár képet az agyagozós délutánról.
Igazából kicsit ódzkodtam az egésztől, mert ugye az emlékek.... annak idején, jó 16 éve ott ("cserépegyetem, ahogy az illető nevezte) kezdődött a naaagy szerelem, aminek jó nagy ... lett a vége. (Az biztos, hogy irtó nagy tanítás volt, de arra azért még nem jöttem rá, hogy mi....? vagy csupán tökegyszerűen az, hogy mekkora hülye tud lenni az ember, és hogy szembe kell néznie azzal, hogy soha, SOHA nem hozható vissza x elvesztegetett év? fú, ezzel még mindig nem bírtam teljesen szembenézni). 

Szóval. Sok évvel ezelőtt jártam már fazekaskodni, és mivel alapvetően szeretem (akkor nagyon szerettem, mára ez az irány már kicsit másfelé vitt) a népi vonalat, jó volt azzal babrálni, bár így visszagondolva, nem kötött le annyira, mint vártam. Akkor a hagyományos fazekasságot próbálgattuk, volt egy irányvonal, voltak benne persze alkotói lehetőségek is, de nagyjából a szabályosság az egy fontos pont volt. 

Most helyben, a lakóhelyünkön fogott bele valaki a cserepezésbe, és olyan de olyan hihetetlen képzelőerővel, hogy hű (írtam róla korábban). Már akkor alig bírtál szabadulni, amikor amolyan nyílt nap keretében körbe lehetett nézni nála. A "kreatív" csajokkal voltunk meglátogatni, aztán egyből bejelentkeztünk egy workshopra. Igazából nekem akkor sem volt nagy kedvem hozzá, de talán nem "mertem" nem csatlakozni a többiekhez, de végül nagyon jól sikerült, amolyan feltöltődés. 

Igaz, ami igaz, a meló felét bizony a kemencetulaj csinálta, hisz mi "csak" az agyagból megformáltuk, amit szerettünk volna, Ő pedig kiszárította, majd mázazta, olyan színűre, amilyenre kértük. Én a türkiz és kék mellett maradtam, a képek nem adják vissza, amilyen gyönyörű színük van amúgy... érdekes, hogy ahányan voltunk - na jó, hárman :) - mindegyikünk más színvilággal volt. Az egyik csaj nagyjából mindenből előbb nyúl a piroshoz, én a kékhez, a harmadik társunk pedig inkább a natúr színekhez. 

Szóval izgatottan mentünk, mikor szólt, hogy megvolt a kemencenyitás, és hát meglátva a kis csodáinkat, percekig csak a "hűűűű,meg jaaaaaj, meg hátezdecsodaszíp" hallatszott. 

Ami szerintem sokat tesz hozzá, hogy most pont attól szépek ezek a kis akármicsodák, mert nem törekszünk a teljes szabályossághoz, az évek alatt az egyediség, a kis egyszerű megoldások felértékelődtek. Egyébként amiket én készítettem, egy kis kézügyességet igényelnek csupán, az angyalkával dolgoztam ténylegesen, a többi tökegyszerű igazából, hiszen formákkal kiszaggattam, és mintás sodrófákkal belenyomtam a mintákat - szebbnél szebb motívumos fák voltak  - és kész. De a végeredmény annyira szép! Szóval jó kézbe fogni, jó ránézni.