Nézek ki az ablakon...

 ... a "könyvtárszobában" ülök. Mióta berendeztük, valahogy rajtaragadt ez az előkelő név, meghát végülis tényleg az. Néhány éppen olvasott könyv kivételével az összes könyvünk itt található, és ugye az olvasófotel is. Nem egyszerre készült el, még hetekig, vagyis hónapokig kikerült, majd visszakerült néhány bútordarab - így pl. ez a kis laptopasztal is, amin éppen írok. Ezt még a lakásba készítettük el, ugye egy singer varrógép az alapja, és apukámmal szereztünk rá egy (akkor bordós színű, mert az ment a régi könyvespolchoz) lapot. Igazából érdekes, hogy végeredményben nem raktam ki semmit ebből a szobából, ugyanennyi cucc volt benne, csak más elrendezésben, hanem éppenséggel egy egész falnyi könyvespolc még hozzájött - mégsem túlzsúfolt az egész. Addig pakolásztam, amíg egy tökjó elrendezéssel egy kényelmes, kedves, és meleg kis helységet tudtam,tudtunk kialakítani, mert ebben azért Mucus is segédkezett. 

Szóval, ez a kis asztal, ahol most ülök, végül az utcára néző ablak elé került. Kicsit még szoknom kell, mert eddig mindig egy falnál, vagy egy sarokban, vagy amit nagyon szerettem, a két régi könyvesszekrény közé beékelve volt (így lehetett a falnak nekitámaszani képeket, vagy felragasztani a falra, vagy a szekrény falára is cetliket, amik valahogy nekem olyan otthonossá tették az egészet). De ez sem rossz, most éppen azt látom, ahogy a szürke reggel hideg szele tépi a fákat. Mondjuk mennyivel jobb lenne, ha ez a szoba is - és a hálószobám is - pont, hogy hátrafelé nézne, a nappali meg előre, dehát ez van, ezt már így elcsesztem anno a tervezénsél, ezt kell szeretni. 

Szerdától szabin voltam, ez most úgy pont kellett már... mondjuk kedden majdnem elsírtam magam, hogy másnap koránkelés, és két nap intenzív program, de végül nagyon jól sikerült (a pénteket meg hagytam magamnak nagyjából töklazára, olyan nyugalommal, hogy ihaj. Lassan tettem ezt-azt, haladtam is kicsit, de tökre ráérősen, és mire estére hazaért a gyerek, volt rend, volt kaja, volt nyugalom. Pont.)

Szóval szerda-csütörtök elvoltunk az ország túlfelében, egy közművelődési program keretében minden vármegyében várják az érdeklődő szakembereket (érted: szakember vagyok :D, hihetetlen cucc amúgy....) két napra, minimális regisztrációs díj fejében, és két nap alatt két települést bemutatnak, megismerkedhetünk az ottani közművelődési élettel. Kondoroson és Gyulán jártunk, odaérkezéstől az indulásig voltak programok, de olyan jó ütemben, nem fárasztóan, és érdekes volt minden. Tizenketten mentünk, a polgáremsterrel egyetemben, végülis én szerveztem, kicsit izgultam is rajta. Kifogtuk a jóidőt, mert mindkét nap nagyon jó kirándulóidő volt, és ugye kinti-benti programok egyaránt voltak. Mindannyian nagyon jóléreztük magunkat, minden perc érdekes és jó volt, hihetetlen vendégszeretettel vártak, és ismét megállapítottam, hogy felénk ez nem feltétlenül van így.... szerintem itt, ahol az országban leginkább "van pénz", az emberek sokkal bunkóbbak, sokkal kevésbé van idejük, ésatöbbi... itt rohanás van, és türelmetlenkedés, és hangoskodás, és nagyon-nagy én-központúság. Talán úgy tudnám ezt megfogalmazni, hogy ott "mi-tudat", nálunk meg "én-vagyok-a középpont"tudat van.... ami ránk nézve óriási negatívum :(. (És egy fecske nem csinál nyarat, ugye.) Nagyon szép helyen aludtunk (Fehérliliom Népfőiskola), voltunk a Kondorosi csárdában (Rózsa Sándor és a betyárok), éshát Gyulára már nagyon kíváncsi voltam. Nagyon jó és fiatal gárda van a művelődési ház élén, és hozzájuk tartozik a gyulai programok, fesztiválok  többsége. Bár fakultatív volt, mégis lehetővé tették hogy gyors ütemben megnézzük az Almásy kastélyt és a várat is, így utólag azt mondom, bárcsak a kastélyra lett volna több idő, mert hihetetlen jó volt (meg az idegenvezetőnk is) baromi interaktív, de kellett hozzá az idegenvezető hihetetlen tudása, lelkesedése is. És az ottani 26 fokból indultunk este fél hatkor, és értünk haza fél tizenegyre - nyolc fokra. Ami azóta max a tizet közelítette meg... 

És annnyira jó volt pénteken itthon lenni! én szeretem, hogyha a kinti világvége időjárás miatt "legálissá" válik a benti teszem-veszem - mondjuk azt nem tudom, a medence hogy lesz elrakva.... szó szerint, vasárnap délután még égető melegben fürödtem benne, másnaptól pedig valahogy hirtelen kezdett ősz lenni... és hát nem volt időm leereszteni, elrakni... majd ma kimerészkedek, és megnézem, hogy nem lett-e baja.... 

És még van két nap :), és ez annyira jó! Meg persze az is, hogy Mucus itt matat a lakásban. Próbálom kitolni, hogy a vasárnap második felében menjen vissza, ne reggel, mert azért na... Ma végre talán varrok is kicsit, és rendet teszek ebben a könyvtárszobában is, mert az még mindig nincs (mármint rend), valahogy ide pakolunk be minden átmeneti dolgot, aminek még nincs helye (nem szekrényeket, hanem apróságokat... képeket, dossziékat stb.).... de már jó lenne, ha lenne! :)

Megrendeltem nemrég Iványi Orsolya Toszkán Love Story-ját (már régóta követem a facebook-csoportját, 40 feletti nők életével és problámájával foglalkozik, elsősorban a menopauzával, illetve az öregedéssel, ennek a jó felfogásával, kezelésével), szeretem is, mert sok jó tippet, tanácsot, vagy érdekes történetet és gondolatot olvastam már ott, viszont a könyv kapcsán (is) meg kellett állapítanom, hogy azért na, Ő egy városi és nagyvilági ember. És ez nem pejoratív értelemben, baromi nagy tudása van, még a fele tájékozottságom sem lesz meg soha, és a világról sem fogok tudni annyit, mint Ő, viszont a vidéki életről valahogy messziről rálátva ír, szóval amikor megemlíti pl. hogy a vidéki életnél van olyan, hogy fizikai munka, és aki vidéki életet él, fogadja el, hogy heti egy-kétszer van ilyen, majdnem hangosan felnevettem. Meg hogy vidéken egyszerűbb az élet, de ezt olyan érdekesen fogalmazza meg... nem is tudom. Nekem kicsit nagystílű, a hétköznapi nők többsége, valljuk be, messze nem ilyen életet él, tipikusan nagyvárosias hozzáállással ír - dehát valószínűleg Ő ezt az életet éli, ez a közege, ezt ismeri és ezt szereti.  Egyrészt irigylem is, persze, másrészt meg kicsit riaszt - hogy akkor én valahol valahogy lemaradtam... dehát persze nem, mert én soha nem fogok ilyen közegben mozogni (nem is lenne meg a lehetőségem rá, meghát teljesen mások is vagyunk). A könyv egyébként érdekes, de olyan egyszerolvasható, viszont kell is ahhoz, hogy jobban képben legyek az általa képviselt dolgokkal, mert nem az elejétől követem, így meg valamennyire össze tudom rakni, hogy született meg az egész "brandje".