A napokban...

 ... lementettem egy fotót (vagyis facebook-bejegyzést, az Irodalmi Kávéház "Gyöngykaláris" címkéjével ellátott volt, amiről egyszer meg fogom kérdezni, miért is ez a címkéje :), mert mindig is meglep, amikor megjelenik, merthát ugye Gyöngykaláris... azaz mint a blogom...) , mert valahogy azt éreztem, hogy az úgy most én vagyok... pontosabban, egy álom, hogy valami ilyesmit szeretnék, pont valami hasonló hangulató meleg kávézó belsejéből egy hasonló kilátást, és benne önmagam, meg körülöttem az, amit én vagyok. Egy ilyen kávéház, egy csöndes, esős ősszi este, vagy téli havazós estén, kinézve az ablakon. 

Már írtam róla máskor is. 

Brugge - Belgium, Nyugat-Flandria.

... és valahogy ez a három nap ennek a képnek a hangulatában telt. Hideg lett. Nagyon hideg lett, pénteken még vacogtunk, aztán szombat reggel beizzítottam a fűtést. Persze, még nem volt olyan szerintem, hogy ne mozdultam volna ki, még egy ilyen rettentő barátságtalan napokban sem, mint amik voltak, esővel, erős széllel, és hideggel.

És jó volt bentlenni, és időnként megállni, és figyelni a kinti morcos világot. Voltak terveim, persze, de elengedtem a nagyját, és hagytam, hogy csak úgy hömpölyögjek együtt a pillanatokkal, és jól voltam ettől. Talán csak annyi volt, hogy kicsit megéltem a szabad akaratot. Minden pillanatban azt csináltam, amihez éppen kedvem volt.

A gyerek péntek estére, lebegős nyári gatyóban vacogva szállt le a vonatról, semmi melegebb cuccot nem vitt, szerencsére vett egy pulcsit és egy sálat, én meg csöndes álmélkodással néztem azt a nagyon szép lányt, aki megérkezett. Valahogy más volt. Olyan nagyon szép. Magamban arra gondoltam, talán valami fiú van a háttérben, mert tudjuk, hogy egy nő mikor kezd el ragyogni.

A mai napot kicsit keresztülhúzta az időjárás, mert egy nyugis vasárnapra számítottam, de aztán végül teljesen másként alakult. Ébredés után ahogy kibotorkáltam a szobából, észrevettem, hogy nincs villany. Felöltöztem, és megnéztem a biztosítékokat, nálunk nem volt gond. A helyi csoportba belenézve aztán olvashattam, hogy máshol is elment egy fázis. Egy idő után én is észrevettem, hogy a konyhai rádió kijelzője világít, tehát ott van áram... a villany is felgyulladt, de a hűtő és a sütő nem kapott áramot. A lakás fele - de nem úgy, hogy sutty, valahol élesen elválasztva van - működik, a fele meg nem. Délutánra végül muszáj volt kitalálnom valamit, hosszabbítókkal odlottam meg, hogy a garázsban legalább a fagyasztószekrény működjön, de a konyhaival nem tudok mit kezdeni, mert a konnektor a konyhaszekrényben van... és áram még most sincs.

Szóval így indult a reggel, aztán észrevettem, hogy csurig van a medence, megijedtem, hogy szétreped, úgyhogy kimentem - az esőben-szélben - és nekiálltam féligmeddig leereszteni. És valahogy megszárítani a medencetakarót, anélkül, hogy tiszta levél legyen, nem volt kis mutatvány. Hogy ne menjen kárba annyi víz, telehordtam közben kannákkal az öntözőhordómat is. Aztán gondoltam, ha már úgyis koszos-vizes vagyok, lehordom a pincébe a strandszékeket, ne ázzanak - és akkor szembesültem vele, hogy a pincelépcső alján Balaton van.... vagyis, borítékolhatóan a pince is beázott, mivel a küszöb fölött állt a víz.... 24 kanna vizet hordtam fel a pincelejáróból (ez kb. 240 liter), aztán kinyitottam az ajtót. Szerencsére olyan kétszer két méteres területen állt a víz, ezt szemétlapáttal próbáltam kilapátolni. Szerencsém van, hogy a pinceajtó egy véletlen folytán - apukám vette, először nem is értettem, de most már áldom az eszét - egy fém ajtó, így nem ment tönkre, és nagyon ellenállt a víznek. Mondjuk most már tudjuk, hogy miért is vizesedik itt a fal, eddig sosem láttam, hogy így megállt volna itt a víz. A teraszra felhordtam egy csomó mindent, most olyan, mint egy raktár, de itt próbálom szárogatni, amiket el szeretnék tenni.

Na, ezzel nagyjából el is ment a délelőtt....

A gyerek meg közben visszaindult, még jó, hogy időben, így is hatra ért csak le, pedig minden vonata pontosan indult. Bécs felé és Bécs felől nincs közlekedés egyáltalán.

Délután megnéztük a Lajtát Zsuzsival (már nagyon nagy, de még nincs kint a medréből, szóval volt már nagyobb is) , iszonyatosan átfagytam, amikor a töltésen gyalogoltunk. Még jó, hogy vettem fel sapkát, de ha belegondolok, hogy pont egy hete még a medencében fürödtem....

Még egy túrám volt anyuékhoz - nem szeretem, amikor így szétszabdalódik amúgy a napom - mert sutty, ittvan nyolc óra, és ennyi.

... és most megyek, és romantikus gyertyafényes fürdőt veszek - ugyanis ott sincs villany. Remélem, meleg víz azért lesz....