.... hogyha majd "egyszer" (vagyis most, hogy nemrég újból megnyitottam) újrakezdem a blogot, valahogy más lesz... másként írok, más dolgokról írok, vagy tematikus(abb)an, nem is tudom.
És most, visszaolvasva, semmi különöset nem találok. Semmi olyasmit, amit ne írhatna le bárki más, ugyanígy. Ami ne történne meg mással, és ne tudná ugyanígy megfogalmazni. Hm. Pedig egyszer már írtam arról, hogy nem szeretek "bárki más" lenni, ahogy másnál szeretem, magamnál olyan nagyon vágynék rá, hogy kicsit plusszot tudjak nyújtani.
Tegnap este kicsit leültem a kanapéra, ahova pár napja odakészítettem egy köteg dossziét, fent az emeleten pakolás közben akadtak a kezembe. Régi írások, ismerősök, és olyanok is, amikről már rég elfelejtkeztem. És egy nagy köteg a régi blogból, még az elejéről. És azért mégis, ellentmondva a fentiekkel, érezni a változást. Mennyire másként írtam és gondolkodtam! valahogy olyan butusosan... nem is tudom. Olvastam a sorokat (a mindennapjaink történéseit, amik amúgy nagyon jó, hogy megvannak), de valahogy olyan kis dedós tinilány-napló fílingje volt....(jaj! :) ).
Ez a hét... hát ez a hét nagy változásokat hozott. Sokat, nagyon sokat gondolkodtam a közelmúltban(közelítve az ötvenhez... mit tagadjam, szíven üt, írtam már), és gondolom, ahogy ilyenkor sokmindenki, én is úgy végignéztem magamon, az életemen, az életünkön, számbavettem a jövőt. Ennek - és persze a véletlennek, a csillagok (remélem, jó...) állásának és a szerencsének köszönhetően szembejött egy lehetőség, váltásra, és én megléptem (felmondtam a munkahelyemen). Nem mondom, hogy nem voltak durván álmatlan és gyomorgörcsös éjszakáim, és ugyanúgy a nappalok is, még azután is, hogy elmondtam a munkahelyemen. Tizenhat év az mégiscsak tizenhat év. Persze ez azért hosszú évek folyamata volt, hogy úgy érezzem, valami más kell, és persze abban a pillanatban, hogy megléptem a dolgot, a jelenlegi helyzet sokkal vonzóbbnak tűnt, mint bármikor. Dehát mérleg vagyok :D, és döntésképtelen sokszor, majd utána még sokáig vacilláló... ez van, ezzel kell élnem :).
A héten közben megvolt mind a nagyönkormányzat, mint a mi német önkorinknak a hivatalos beiktatása, ami korántsem volt olyan szép és szívdobogtató, mint öt évvel ezelőtt. Nagyjából minket le se tojtak, majd miután mi végeztünk, és udvariasan leültünk végignézni a nagyönkori testületi eskütételét és beiktatását, majd az első ülést várvaapezsgőreleginkább, érdekes dolgokat láthattunk. Új tagok kerültek ugyanis a testületbe (végre...), és bizony első megmozdulásként nem szavazták meg a polgármester által javasolt személyt alpolgármesternek. Innentől az est "hangulata" meredek zuhanásba kezdett, mi gyorsan megittuk a pezsgőt, és leléptünk... így viszont sem rólunk, sem róluk nem készültek fotók igazán, meg még utána balhé is volt. Hát. Az érintett személyeket sajnálom, viszont a dolgok alakulását nem, nálunk bizony nagy vérfrissítésre van szükség. Én úgy látom, hogy az újak jó irányba fogják elindítani a változásokat.
A hétvégén mosok, rengeteget mosok, bár előtte szétdobálom a ruháimat, mert lila dunsztom, mit pakoljak be egy kabinbőröndbe, egy hétre, szóval jah. Rólam beszélünk, aki még cipők közül sem tud választani, így elvisz hatot.
7 megjegyzés:
Elsősorban gratulálni akarok a cseréhez, mert minden változás bátorságot igényel, remélem a változás majd sok jót hoz neked! Aztán meg így már magyarázatot kap, hogy miért vannak egyes emberek akik alig egy hétre hat bőrönddel indulnak :)) Kiváncsiságból kb mennyi % hozod vissza a ruhákat érintetlenül? (én eléggé minimálisan pakolok és még így is túlságosan sok holmit viszek).
46 voltam, amikor az utolsó nagy váltás volt az életemben és nem bántam meg. Remélem te sem fogod. Esze,be jutott a régi énem, aki nagy bőrönddel indult mindig útnak és a felét sem vette fel azoknak a holmiknak, amiket elvitt. Most már takarékosabban pakolok, mert már el sem bírnám a nehezebb bőröndöt. :) Jó utat, sok élményt kívánok!
A munkahelyváltásról, hogy hogyan is jött be, majd ugye idővel derül ki... tegnap megkérdezték, hogy biztosan érzem, éreztem-e, hogy indulni szeretnék, és biztosan tudtam mondani, hogy igen. Hogy jól alakulnak-e a dolgok majd, azt viszont természetesen az ember nem tudja. De legalább nem marad meg bennem az az érzés, hogy megtehettem volna, de nem tettem, és mi lett volna ha, de nem lett.... talán mint a sulinál. Egy hirtelen, utolsóperces döntés volt, és annyira de annyira jó érzés visszagondolni rá, és most már minden hiányérzet nélkül tudok továbbmenni, mert erre pl. pont került!
Az utazás... hát, én ha három napra megyek el autóval, akkor is valahogy hirtelen tele lesz a csomagtartó :D, szóval biztosraa szoktam menni. Bogár, nem tudom, hogy mennyi százalékát hozom vissza a ruháknak. Most igyekszem jól összeállítani. Lazac, akkor van remény a változásra :D.
:D nekem az a mottóm, hogy "ott is van kínai bolt meg decathlon" :)) és általában tényleg de ritkán van pótlásra szükségem
Én is 48 évesen váltottam, véletlenül jött a lehetőség, nem is gindolkodtam sokat, de egy pillanatig nem bántam meg. Drukkolok, krikszi! Kíváncsi vagyok a részletekre. :-)
Persze, de ha meg keveset visz az ember, akkor tuti biztos, hogy kellene még, mert esik, mert hideg lett, mert meleg lett... én amondó vagyok, hogy inkább több legyen :D
Nagy elánnal ültem le egy hét után, hogy lesz jó sok olvasnivaló, aztán elkámpicsoridtam, hogy csak egy...
A váltáshoz gratulálok, bátor vagy!!!-) Érett ez már elég régóta... lehet tudni, hogy merre váltottál?
Amúgy kb. mindenki ugyanazokról a dolgokról ír, mert hát a hétköznapokban ezek történnek, de mindenki máshogy, és ez klassz!-)
Mindent is pakolj be-)) Jó utat!-)
Megjegyzés küldése