Csendes hétvége

 Olyan jó kis nyugisan telt a szombat, nem is tudom. A vasárnapokban egyet nem szeretek, a délelőtti Istentisztelet miatt kicsit kapkodósra sikerül a délelőtt, dehát templomba meg szeretnék eljutni, meg ebéd is kell... csak ha késik a lelkész, akkor elhúzódik az Istentisztelet is, akkor nem érek haza dél előtt, és mire elpakolom ebéd után a cuccokat, szóval nem mindig végzek úgy, hogy nyugodtan el tudjak feküdni egy kicsit, pedig ez az én megszokott "énidőm". 

Mostanában valahogy rászoktam, hogy ébredés után - hétközben mondjuk ez nem mindig valósul meg, de időnként, ha magamtól ébredek az óracsörgés előtt, akkor igen - még kicsit pihengetek, és élvezem a takaró melegét. Ez egy ritka, régi "kincs" ami amúgy mindennaposnak kellene, hogy legyen, de az utóbbi évek állandó rohanása valahogy ezt kitörölte a napjaimból, és most olyan jó, hogy egyszercsak idepottyant megint. Mondjuk nagy szerepe van ebben annak is, hogy még mindig "szokom", és örülök neki és úúúúgy szeretem, hogy van "igazi" hálószobám, meg hogy klasszul néz ki, és hogy szép és jó az ágyam, és jó bekuckózni ésésés... :)

Ma reggel már majdnem sikerült kiolvasnom az e heti Nők Lapját - kb. három éve szinte csak megveszem, és néhány cikkre futja belőle, aztán már el is telt egy hét pikkpakk, és megveszem a következőt, és következőt és következőt, szóval így megy ez a nagy rohanásban - , és valahogy ottragadt a tudatomba, hogy csak ebben a lapszámban vagy három cikk íródott a rohanásról, a digitális detoxról, meg mindazokról, amelyek az erre való tudatos figyelésről/leszokásról direkt módokról szól. A sajnálatos az, hogy erről tanulmányok, cikkek íródnak, meg hogy egyszerűen felmerült az igény vagy a létrehozás gondolata mondjuk egy-egy ilyen kávézónak, helynek, úgy értem, hogy olyan kifordult hülye világ van, hogy ezt-is-meg-kell-mondani az embereknek, hogy így csináld...? vagy hogy hogyan "szokjál le"? Én is utálom magam sokszor, amikor észreveszem, mennyi felesleges percet/órát töltök online, olyan dolgokkal, aminek tényleg semmi, de semmi értelme nincs, de.... vacak ez az egész. Pl. karácsonykor is égnek állt a hajam a médiából ömlő jótanácsoknak, hogy mikor mit szokás csinálni, vagy amikor láttam a fészen, hogy lett egy réteg, aki a szájába adott instrukciók szerint szervez meg magának egy ünnepet.... miért kell ehhez - minden, de minden lépéshez - útmutatás? vagy miért divat szerint csinálják? (aminél én kiakadtam, egy bejegyzés volt, ahol egy hölgy feltette a karácsonyfájuk fényképét, és leírta, hogy hányezer égőt tett fel, de szerintem ez kevés, és jövőre többet fog, mert "nem pont olyan, amilyennek lennie KELL". És beleolvastam az utána lévő kommentekbe, ahol főként helyeseltek, és tök komolyan beszélgettek arról, hogy milyen a tökéletes fa. Azt hittem első olvasásra, hogy az egész iróniával íródott, de nem, és ez baromi szörnyű volt úgy!... olyan felületes... olyan... mittudomén. Felszínes, mélység nélküli, és hogy csak eddig jutnak el...?  

Szóval, hülye egy világ ez. Beszélünk itt az egyéniségek kibontásáról, meg hogy légy önmagad, meg hogy a gyerekeket is úgy neveljük, hogy ki tudjon bontakozni, legyen szabad, közben pedig a nagy többség beleáll egy átlagosra szabott útvonalba, és azt követi. Ilyen autó, ilyen mobiltelefon, ez az edzőterem, ez a kávézó, ilyen vitaminok, ilyen színű karácsonyfa idén... brrrr.

A Nők Lapjához még annyit... több interjú is volt benne, kettőt olvastam végig, és nekem jólesett, ahogy az interjúalanyok teljes természetességgel vállalták, hogy van hitük, vállalták vallásosságukat. Nem is a vállalás volt igazából, amire jó volt rábólintani, hanem az, hogy az interjúhoz, vagyis saját magához teljes természeteseggél tartozott, hogy ez is Ő, ez is az élete része, erről is beszél, mint ahogy a családjáról, hivatásáról, érzéseiről, mindennapjairól. 

Tegnap haladtam is néhány aprólékos dologgal, kiválogattam pl. az ékszereimet és rendszereztem is, ma még a fürdőszobai holmikra gondoltam, hogy azokat is átnézem. Ezek olyan jáááááj-dolgok, amik az időt viszik, és nem mindig van látszatjuk (bár de, mert rend lett a fésülködőasztalon. Apropó fésülködőasztal - irtóra vágytam rá, de így utólag bevallom, szerintem az egyik legfeleslegesebb dolog a világon :D, mint kiderült....)

Szürkeség van, délután azért jó lenne egy séta, és jó lenne anyuékkal is kicsit több időt tölteni, meg azért itthon is még nyugiban lenni egy kicsit este.... és mindezt úgy, hogy ne maradjon az emberben hiányérzet, hanem inkább egy jó nagy elégedettség. Jah. Valahogy ezt kell elérni. 

A következő hetem elég húzós lesz, minden napra van valami, de próbálom azért szépen beosztani, úgy tűnik, most valahogy - és magam sem értem vagy tudom, miért - sikerül is. A munkán kívül nem igazáná "idegeskedem" semmin sem (kopp-kopp-kopp), olyasmiket vállalok, amiket meg tudok oldani, így ez sem flusztrál, nem igazán van elmaradt dolgom, ez is jó... 

Ja. Pénteken voltam fodrásznál, iszonyat lenövésem volt (már nagyon mákos vagyok, nem is tudom, milyen lenne most a hajszínem, másrészt meg tényleg gyorsan nől, és ez jó is), eléggé zavart is, de előtte héten le kellett mondanom, mert ugye fullbeteg voltam. Végre jó fodrászt találtam, klasszul vágta is - most nem vágattam, mert most "kitaláltam", hogy kicsit növesztem - meg jó színt talált, nagyon tetszik. Gondoltam, rögzítem, mert ritka, hogy elégedett vagyok :D ezzel.