Az élet mindig megy tovább...

 ... vannak dolgok, amit az ember egyszerűen nem tud felfogni, meghaladja az értelmét - szerintem így lett Isten is, mindenféle nép mindenféle Istene, mert muszáj volt valamiben hinni, amir rajtunk túlmutatott, olyankor, mikor nem tudtuk befolyásolni a fölöttünk-köröttünk történő dolgokat - , nekem ilyennek tűnnek a "túléléses" dolgok... sokat gondolkodtam azon, hogy pl. egy háború után hogy tudja az ember ugyanúgy továbbélni a mindennapi életét, felkelni, szerelmesnek lenni, vidámnak lenni - de kell. Vagy mikor egy közeli hozzátartozónk elmegy... hogy lehet továbbcsinálni mindent? 

Szóval ez a kettősség van most - nálunk itt a dolgok megtötrténtek, ez mindig is ittlesz a fejünkben, a szívünkben, no meg a határban :(, de közben - tavasz van. Annyira tavasz!

A fenti bevezető nélkül a mostani bejegyzés címe valami ilyesmi lett volna : egy tökéletes nap. Először azt akartam írni, "A tökéletes nap", de azt hiszem, szerencsére, több ilyen van az életben. És lehet, hogy a legfontosabb nap sem annyira tökéletes, mintegy sima, hétköznapi nap, amikor nem történik semmi különös - csak maga az élet. 

A tegnapi nap - 2025.  április 12. - egy ilyen tökéletes nap volt. Tavaszi nap. Még annak ellenére is, hogy piszkosul elfáradtam, miközbe azt éreztem, nem is haladtam sokat - azért valamennyi mégis látszik a kertben - , vagy mert anyukámmal sokat veszekedtünk - de legalább veszekedhetek még Vele, Velük, köszönöm Istenem!, vagy mert egyedül voltam ismét -dehát szeretek egyedül lenni, és tényleg jó volt... Bomlika tavasz, tegnap délutánig szél sem rezdült, én pedig jöttem-mentem a kertben. Délelőtt elsétáltam anyuékhoz a kanálisparton, leszedtem a függönyeit, kimosta, délután visszasétáltam, és felraktam. Minden egyes pillanatát mélyen megéltem ezeknek a sétáknak, ennek az egész napnak. Nekiálltam elgereblyézni a telek hátsó részét, amit apu felrotált, húztam-toltam a gereblyét, a hátamon és a halántékomon csorgott a víz, és időnként megálltam kipihegni magam, és ahogy rátámaszkodtam az ásóra, ott a napsütésben, mellettem az ébredező erdővel, körülöttem valami puha tavaszi csönddel, ahol a legerősebb hang a saját levegővételem volt - valami iszonyú biztonságos és jó érzés töltött el. Bennem volt az összes ősöm, papám-mamám, anyukám-apukám, nemismert dédapáim kérges keze, ahogy fogják az ásót,  gereblyét, ahogy állnak valahol a határban, és néznek valami hasonló leírhatatlanul kék tavaszi eget. Később levittem a teraszról a hintaágyat, kiraktam a szokásos helyére, a szilvava és a cseresznyefa közé (minden "első" dolgot szeretek, mosolyog a lelkem benne), elfeküdtem rá, és néztem az eget, hallgattam a madarakat. A szilvafán egy nagyon kistestű madárka - ökörszem talán - ugrált, a cseresznyefa zsongott a méhektől. Rég volt ilyen tavasz, amikor ennyire szépen virágoztak a fák - vagy elfagytak az utóbbi időben, vagy valahogy megtépázta az eső, a szél, de most....! zsong-bong minden, végre hallani ezt a tavasz zenéjét! 

Anyukámtól hoztam el mindenféle növényt, olyan szép a kertje ilyenkor, nála valahogy mindig minden csupatavasz, aztán csupanyár ésrettegekhogyegyszereztelkellengednem,odakelladnomvalakimásoknak, és nem tudtam megfogni azt az időpontot, amikortól már én járok az ásóval, és szedem ki azt, amit mutat, és nem fordítva van, mint régen, hogy fürgén pattant és ásta ki nekem, amit oda szeretett volna adni... huh. Szóval... hazabóklásztam, a kertek mögött, kezemet húzta a két szatyor kiásott növény súlya, és fölémhajolt az erdő. A hétórai harangszóig matattam még a kertben, elültettem mindent, amit hoztam, aztán magamra kaptam valami jobb ruhát, és kisétáltam apuhoz a közeli tóhoz. Ültem mögötte a padon, és élveztem a lassan lefelé hajló nap utolsó melegítő sugarait (aztán magamra kaptam a mellényt, mert hirtelen lett hideg). Ezek az apuval töltött percek is úgy kellenek mindig. Nyugisak, megállók, ismerősök a "régből", mikor még Mucussal jártunk ide ki, és míg Ő játszott a játszótéren, ugyanígy ültem apuval a padon. Mucus hiányzik, igen. És nem lehet megszokni. 

Este lett, mire barátnőm írt, hogy menjünk egyet még sétálni, a hold hatalmas volt, az est csöndes, jó lezárás volt.