Tegnap Pesten voltunk, az EPOT-on (Evangélikus Presbiterek Országos Találkozója), nagyon elfáradtam... is-is érzések vannak bennem, egyrészt mindig felemelő és megható érzés, amikor ennyire sokan vagyunk (most 1800-an voltunk saccra), másrészt meg a mi, helyi "egyszerű", puritán és konzervatív istentiszteleti alkalmainkhoz mérve annyira meghökkentően hitgyülis érzésem volt az egész napos rendezvény össznépi része és az Istentisztelet alatt, hogy na. Tudom, hogy szükséges újításra az egyház(ak)ban is, ahhoz, hogy a hívek száma ne csökkenjen, és ezt igazítani kell a mai világhoz, de valahogy még mindig furcsa, idegen és meglepő számomra, ha ezzel találkozom. De mondhatom úgyis, hogy "túl sok katolikus" mozzanat volt benne - erre meg az a válasz (és tudom, hogy így van), hogy nem - ez visszakanyarodás az eredethez. Mindegy, megértem az újítási szándék okét, emellett nekem a mi, avagy a régi bevált dolgok a megszokottak és a szerethetőbbek. Másnak pedig gondolom, ez az új - főleg, ha esetleg most csöppen bele, akkor ő csak ezt ismeri. A szekcióbeszélgetéseknél viszont egy jót, nagyon jót választottam, kedvenc nyugdíjas püspököm és egy másik uriember diskurzusa volt, vicces, mégis mély, tetszett. Az utazás viszont rengeteget kivett most belőlünk, korán keltünk, mivel a környékről összeszedtük több gyülekezet tagjait, rendkívül hosszú volt az út, és mindenhol de mindenhol keményen nyomták a légkondikat, buszban (nem lehetett teljesen elzárni), a rendezvény helyszínén (borzasztó volt az első helyen, ahol ültünk), én meg nagyon utálom és érzékeny vagyok rá, szóval jah. Hazafelé bementem anyuékhoz, már kilenc óra volt, mindegy, egy hülyeség miatt, hullafáradt voltam, onnan vonszoltam magam hazafelé - aztán azon gondolkodtam, hogy ajándék ez is. Mert ha nem szállok ki ott, akkor nem sétálok hazafelé az ELSŐ IGAZI JÓIDŐS ESTÉBEN (egy hihetetlenülmeglepőenködösreggelután), amikoris is végre langymeleg volt és jószagú a levegő. Igaz, ez május utolsó napja volt éshálistencsakmajutotteszembehogyTszületésnapjamilyenjóhogymárnemmindenpercbensőőőőt és most volt először az az IGAZI, nem is tudommilyen... szóval végül mosolyogva értem haza, útközben még megálltam beszélgetni, aztán beért Mucus is, jött a szürkületben suhanva, fiatalon, csodásan :), öröm volt ránézni.
Ma június 1-e van, és persze megint kérdéses, hová tűnt az év első öt hónapja.
Kérdés, hogy mit is akarok én.
Kérdés, hogy mikor és hogyan döntöm el végre TÉNYLEG, merre és hogyan tovább.
Kérdés, hogy mikor tudok megállni végre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése