Fura nyár...

 Tegnap estére megint jó nagy zuhé lett. Igazából most szinte minden nap esik, rengeteget, utána pedig vagy felmelegszik a levegő, vagy nem - és tényleg, olyan igazi nyár még nem volt, és nekem az augusztus mindig olyan felemás-érzésű, ilyenkor már mintha inkább az őszt kezdeném el várni, amolyan átmeneti-állapotos-érzésű. 

Vagy csak én vagyok ilyen.

Reggel pont ezen gondolkodtam, miközben körberagyogta a konyhát a nap, és ha kinéztem az ablakon, minden kristályosan szikrázott, ahogy az esőcseppek megcsillantak a ragyogó napsütésben. Olyan szép. És azon gondolkodtam, hogy is lehetne visszaadni akár egy fotón, akár szavakban egy ilyen nyári napfelkelte látványát, érzését. Aztán rájöttem, hogy mostanában én erre nem vagyok alkalmas - ez az év is fura. Ez is olyan átmenetes, olyan "semilyen"-érzésű, mármint számomra, mert valahogy semmit nem tudok mélységében megélni, vagy mintha valami "mást" várnék, nem is tudom... 

Kimentem bóklászni kicsit a kertben, és látom, hogy mennyire gyönyörű, ahogy a szél megrázza kicsit a selyemakácot, és mintha most esne az eső, lezúdul róla a víz, a nap meg átsüt a lepottyanó esőcseppeken, és álomszép az egész, vagy ahogy párállik a kanálispart a napfényben, egyszóval leírhatatlan. És máskor ez akkora boldogsággal tud eltölteni, most meg valahogy azt érzem, hogy jójó, de valami nem teljes. Valahogy mehetnékem van, de úgy, hogy közben nem is akarok kimozdulni, mret ha választani kell, akkor inkább maradok itthon - mint ezen a hétvégén is, mikor mehettem volna egy kreatív táborba, de nem, én itthon maradtam, most meg persze látom a fotókat, hogy milyen szépeket készítettek... szóval az idei év a kevésbé jó döntésekről szól: renegetszer kerültem választás elé, és sosem egy jó és egy rossz között kellett választanom, hanem két viszonylag jó között, de valahogy mindig a kevésbé jó megoldás felé nyúltam, és ez olyan féligüres poharas érzést hozott... ráadásul egyre nehezebb érzés nekem a választás, a döntés: néha teljes gyomorgörcsös állapot ér utol egy-egy döntéshelyzetnél, és nem is nagy dolgokra kell gondolni. Mérleg vagyok, utálok dönteni - volt egy időszak, mikor egész jól ment, de most valahogy megint... 

Mikor kint bóklásztam a kertben, arra is gondoltam, hogy "úgy leültem most". Most úgy semmitsemcsinálok. Amikor vége lett a sulinak, akkor azt éreztem, hogy végre fellélegzem, és felszabadul egy csomó erőm meg minden, de először kipihenem magam. Na, ez azóta tart, mármint a pihengetős rész, és én már 2023-ban végeztem. Ez a dátum pedig, ahogy rágondoltam, szinte megrémített - urisssten, már két éve történt mindez, de közben most volt, szóval ebből is érzékelni, hogy valami eszement futásba kezdett az Idő, és ez megrémít, de nagyon... Gyűlölöm azt érezni, hogy hagyom elmenni a napokat, és közben meg ezt érzem, hogy hagyom elmenni a napokat. Ez pedig egy elégedettlenség-érzéshez vezet, és ez azt jelenti, hogy ülök itt egy augusztusi vasárnap reggel, 8:49-kor és azt érzem, hogy na, mindjárt vége a napnak, a hétvégének, megint mindjárt eltelik úgy, hogy semmi érdemleges emlék nem marad belőle, és puff. Máris görcsölök. A hiányérzettől. Amit nem tudok megfogni, hogy mi is hiányzik valójában afiatalabbéveimegyébként.

Tudom, a fejemben kellene rendet tenni, de egyenlőre fogalmam nincs, honnan induljak el. 

Szóval az augusztus... még vannak tervek, úgy néz ki, lejutok a Balatonra is, és megyek két napra a Felvidék egy kis falujába is, és lesznek kirándulások is, szóval nem is értem magamban ezt a... szóval le kell ülnöm kicsit és valahogy helyretenni magamban ezt az "átmeneti minden és mindig mást várok, mint ami van" -érzést. 

De azért hoztam néhány szép képet, a reggelből (mert mostanában nem is hoztam) (és feltöltés után látom, hogy jelentősen lebutítja a blog, sokkal de sokkal jobb képek valójában a telefonomon, szebb és élesebb színek, dehát ez van):