... így reggel, és tényleg nem tudom mit nyígok jódolgomban, ezek mindig inkább apró "kilengések", amikor nem megyek egyről a kettőre, vagy nem úgy mennek a dolgok, ahogy gondoltam, vagy elterveztem - kis tervekkel - vagy amikor nagyon fáradt vagyok... igen, leginkább akkor, amikor nagyon fáradt vagyok.
Mert anyuék - mindenhez képest is - viszonylag jól vannak, el tudják látni magukat, tudunk együtt lenni, és próbálom bevonzani ezzel kapcsolatosan a jót... hogy még sokáig így...
Mert ezerrel süt a nap - még a piszkos ablakon keresztül is :), amiről persze eszembe jut, mennyi dolgom, khm... tervem leginkább, lenne, lesz ma is - és én itthon vagyok home-ban, és ez mekkora ajándék; (ki is költöztem gyorsan a konyhába ezzel a laptoppal is - mármint a saját, amiről írok épp - hogy élvezzem a beáramló fényt), hogy milyen jó, hogy itt ülhetek, és írhatok...
Örültem, hogy hosszabb kihagyás után ismét olvashattam valaki blogját - már aggódtam - mert a szavai mindig valami biztatást adnak, vagy kicsi megnyugvást, főleg egy ilyen hétvége után, amikor az ember csalódik valakiben, valakikben, vagyis pontosabban értetlenül áll dolgok előtt...
Egy partnerkapcsolati találkozón voltunk a hétvégén, az önkormányzat szervezésében, egy felvidéki magyar faluban. Hihetetlen vendégszeretet, vendéglátás, és magyarság-tudat az, amit ott találtunk és kaptunk. Az élmény, amit tőlük kaptunk, az nagyon-nagyon jó érzést keltett, és nagyon hálás vagyok. Én jöttem-mentem, nem aludtam ott - ez is olyan felemásra sikeredett részemről, mint minden ebben az évben... szabin voltam pedig a héten, mégsem jutottam egyről a kettőre, és így lemondtam az ottalvásról, pedig úgy lett volna az igazi... a többiek nagyjából mind ottaludtak két éjszakát, így két és fél nap, péntektől vasárnap estig ottvoltak. És bizony nagyon-nagyon jó programokkal. Azért én sem panaszkodom, mert részben én is résztvettem néhány dologban. Ez az egyik fele a történetnek, a másik fele pedig az, amit így, hogy felerészben voltam ott, egy kicsit én is tapasztaltam, meg is hökkentem tőle, de amit aztán a kollégiám, akik ottmaradtak, meséltek, azután azt éreztem, hogy hát, talán mégis jobb, hogy én a vasárnapból már kimaradtam... a lényeg, hogy van néhány ember, aki nem tudja a határt tartani, aki úgy törtet keresztül mindenkin, hogy rossz nézni, hogy igazából csakis önérdek vezérli, csakis kapcsolatépítés, és mindenhol "énénénén" van, és egyszerúen mindenkit mindenhol félretol. De olyan szinten, hogy azt már a vendéglátók is kicsit ferde szemmel nézik... hát mi szégyelltük magunkat, és kíváncsi leszek, itthon a képviselőtestületnél mindez szóba kerül-e, és lesz-e bármilyen következménye... Az illető minden megmozdulása a következő választási ciklus polgármesteri jelölése felé irányul - és ez most már olyan visszataszító, hogy lehet, pont ezen fog megbukni. Ezen a "túl sok" dolgon, mert valahogy olyan nagyon visszatetsző érzést kelt mindenkiben.
Szóval őszintén, csalódott vagyok, és kicsit szomorú is, mert jó háromnegyed év olyan változást hozott valakiben, akiről nem gondoltam volna.
Egyébként rém büszke vagyok magamra, hogy autóval egyedül eljutottam arra a településre, de főleg, hogy vissza... ugyanis teljes sötétben indultam szombat éjjel, és ha nincs a telefon GPS-e, akkor ma is ott kerngenék valahol a bősi erőmú töltései között, szerintem.... szóval fullsötétben az a 33 km-es szakasz, ami valahol kenyában a töltés és az erdő között vitt, sehol egy falu, és csakis szlovák kiírások időnként, néhol... na, az kemény volt. De SEHOL egyszer sem tévedtem el, és szerencsére még egy nyúl sem került elém, pedig ettől voltam leginkább betojva, hogy nehogy kiugorjon elém valami...
A felvidéki kis település egyik vendége - vagyishát otthon van, mert a felesége az iskolaigazgató - Szarka Gyula, a Ghymes egyik alapítója, ott ült mindegyik nap az asztalunknál... egy gyönyörű, hatalmas temploma van a falunak, és ezen a Szent István napi ünnepségen az egész templom tele volt, és ahogy néhány ének - a magyarságról - szólt, attól libabőrös lett az ember háta. ( a település 20 %-a szlovák, mondtuk, nálunk is.... ami szomorú, mindkét irányban, és a polgármesterasszonytól el is hangzott, hogy ezek a szlovákok "támogatott" betelepülők, azaz pénzt kapnak a szlovák kormánytól, hogy a magyar lakta településekre költözzenek...). És aztán az ünnepségen felszólaló két ember - a polgármesterasszony, és egy megyei képviselő szavai - nem tudtál nem odafigyelni. Pont előtte délután vitatkoztunk össze kissé a Duna melletti szállás teraszán - ahol ebédeltünk - a magyarságon. Szerintem szégyellje magát az, aki minden lehetőséget, amit az országban kapott - függetlenül attól, ki van éppen fent a vezetésben - végtelenségig kihasznált és élvezett, és ezek után azt mondja, hogy a gyerekei szégyellik magukat társaságban - kint élnek valahol - amikor kiderül, hogy magyarok... hát azért szégyellheti magát, hogy ezt kimondja :/. A gyerekinek azért vannak külföldi barátai, mert jó egyetemre jártak ITTHON, ahonnan aztán több félévben ki tudtak menni erasmussazl külföldre, szóval na... Szerencsére nem csak én gondoltam úgy, hogy szerintem inkább fogja be a száját, hanem más is, aki pedig a barátjuk. Van két lakása, amit bérbe ad, évente kétszer elmegy egy nagyobb utazásra (Bali, Thaiföld pl.), háromhetente elmennek egy hétvégére valahova, bicajozni, vagy túrázni, a környező országokba, nem is tudjuk, miből élnek, de szidja az itteni életet, hogy szar.... miért? én ezt sosem fogom megérteni. Közben meg építik az itteni "kárriert", EBBEN A RENDSZERBEN, amit szid - röhej - szóval bakker, na.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése