Ennyi volt Valérie Perrin Colette c. könyve. Fura könyv volt, ha onnen nézem, valahogy rém hosszú ahhoz, amiről szólt, ha meg innen nézem, mégis, végig lebilincselő, néhol valahogy flusztráló - gyanítomm, ezért nem aludtam olyan jól a héten - és már nagyon vártam, hogy a végére jussak, mármint jó értelemben vártam. Idén szorgalmasan írom, mennyit és mit olvastam, a 18. könyvnél tartok, ami az elmúlt évekhez képest baromi jó,mert annyit jelent, hogy egy hónapban egynél több könyvet azért sikerült kiolvasnom átlagban... mondjuk persze mi ez ahhoz képest, hogy régen hetente többet is kiolvastam. Mondjuk ez még azelőtt volt. Mert van a gyerek előtti és a gyerek utáni időszámítás :). Tényleg, egy másik élet kezdődik ilyenkor, nem? hisz a Te életed sem lesz már soha olyan, mint korábban. Ez jó is, meg néha nehéz is, de ezer százalékig határozottan állítom és érzem, hogy a legjobb és legszebb dolog, ami valaha történt velem az az, hogy születhetett gyermekem. Hogy anyává válhattam. És hogy van egy csoda a világon, ami belőlem származik, akinek én adhattam a legnagyobb ajándékot, az életet. Szerintem a születés a legnagyobb csoda a világon - számomra megfejthetetlen. A testi dolog, ahogy kifejlődik egy pici lény, az oké - de mi van a lélekkel? az egyéniséggel, a személyiséggel? Amilyen lesz az a valaki, aki a világra jön? Ezzel valahogy nem foglalkozik a tudomány. Talán mert nem tud vele mit kezdeni. Mert nincs reális magyarázat rá. És ha nem is hinnék Istenben, itt ennél a pontnál egyszerűen muszáj lenne hinni. Mert nincs más a kezedben.
Na, nem tudom, hogy keveredtem ehhez a témához a Colette-től... olvassátok el.
A macskát (miután fél másodperccel azután, hogy a lábamat letettem a padlóra, ahogy kiszálltam az ágyból, vernyogni kezdett, és felengedtem a pincéből, ahova mostanában lezárjuk éjjelre) már kétszer kiengedtem az udvarra, aztán magától visszakéreckedett (feltapadt a nappal ajtajára, és ordítva miákolt), hideg van kint.. most bent alszik az ágyamban. Valójában hónapokkal ezelőttig biztos voltam benne, hogy sosem fog egyetlen állat sem heverészni a takarónkon, a fotelemben, a kanapén, nem fog ücsörögni a konyhapulton, miközben bámul ki az ablakon keresztül a kertbe... éshogynemfogbeleinniállandóanavizespoharamba. Aztán mikor százhuszadszorra paterolod le valahonnan, belefáradsz. Már nem is olyan szőrös...végülis már nem is olyan büdös... végülis... eh! :D
A jövő héten advent. A gyereknek már megvettem az ajándékokat (tök véletlenül jött szembe néhány dolog és nagyon-nagyon megörültem neki), majd még kell írnom egy listát, kiknek szeretnék ajándékozni, és igyekszem ezt a jövő héten megejteni. Nyugiban szeretnék adventezni.
A boldogságom egy része olyan kis hülye semmiség... nem is boldogság valójában, csak egy kis öröm, hogy újra elkezdtem "színesedni". Látszódni. Fényesedni. Kicsit olyan, mintha az életöröm, ami tartaléklángon pislákolt bennem idáig, most elkezdeni erősödni. És ez jó. Olyan nagyon jó. És ez egy tök véletlen folytán kezdődött, és ha csak ennyit köszönhetek neki, már ezért hálás vagyok. És végülis pont ennyi az egész, mert nem lesz több, csak amikor egy Férfi megkeres egy Nőt, mert a Férfi meglátja benne a Nőt. Ennyi. De ez valahogy olyan csiklandósan-nyugodtan örömössé tette az elmúlt napokat.
1 megjegyzés:
Az állatokkal kapcsolatban, dettó. :) Soha nem hittem volna, hogy majd egyszer kutya alszik az ágyamban. :):) Örülök a színesedésednek. ♥
Megjegyzés küldése