Van, ami nem egyszerű

 Például regenerálódni. Sejtésem szerint az a fajta fáradtság, letargia vagy nevezzük bárminek, nem egy-két nap alatt múlik el, még akkor sem, ha innentől kezdve nem lesznek annyira hajtós napjaim. Ez nem egy rövid folyamat, hanem valószínűleg talán-talán a decemberi hosszabb szünetig, vagy január végéig csak sikerül valamennyire regenerálódni. Hogy aztán valahogy elkezdjek felépítkezni. Összerakni magam, vagyis egy kicsit megújulni, pontosabban.

Minden porcikám fáj. Hogy most az elmúlt időszak megfeszített munkatempója okozza, vagy a szombat esti tánc, azt nem tudom... :)

Ez a hétvége nagyon  intenzív és kimerítő volt. Biztos vagyok benne, hogy az utóbbi idők sok szarsága olyan nagyon belémszivárgott, hogy most olyan dolgokat is teljesen rossz szemmel nézek, amiket amúgy máskor nem, vagyis amik nem is lennének akkora problémák, arra most mégis ugrom. Ezt vállalom, és ezzel nem is tudok mit kezdeni, szerintem ez másoknál - sokaknál - is így működik.

Visszaafelé kezdeném: olyan szinten elegem lett az emberekből, hogy igazából most senkihez de senkihez nincs kedvem. Ez azt jelenti, hogy ismerősök és barátok társaságáról is lemondok, a gyerek meg teljesen jól tudja ezt kezelni, hogy békén hagyjon, sőt, valszeg most rohadtul megérzett valamit, mert olyan szinten elvégezte itthon a házimunkát és olyanokat, amiket eddig sosem, és nagyon pöpec módon, és úgy de úgy örültem neki... szóval annyira sok lett az emberek (hülyeségéből), hogy az egyetlen vágyam hazajönni, és itthonlenni. 

A hetem a következő volt: kedden rohantam meló után a tájházba, mert Márton-napot tartottak, vagyis mi voltunk a vendéglátók a németönkorival. Viszonylag időben végeztünk, de a hangulat eléggé feszült volt, mert Éva néni már besokallt a készülődésbe a sváb bállal kapcsolatosan, meg neki is feltorlódtak itt a dolgok a hétre, és 80 év fölött van már, szóval egyrészt le a kalappal, másrészt meg tényleg el kellene engednie ezt az egészet, de teljhatalmat gyakorol, és szó szerint egy diktátor, ami annyit jelent, hogy mindegyikünkkel összeveszett az elmúlt hetekben. Mi nem tudunk rendelkezésre állni napközben, mert dolgozunk, mellette meg úgy gondolja, hogy csak ezzel foglalkozunk, hát nem, nekem emellett még ott a közház, és ott az evangélikus gyülekezet is. Pechemre most két nagyrendezvény is összecsúszott, de erről mindjárt. Szóval szerdán a közházba kellett menni meló után, egy kiállítást raktunk össze. Csütörtökön kiállításmegnyitó, mellette meg makramé szakkör, ami így a késő estéig tartott, szóval elfáradtam. Pénteken délután irány a közház, ahol a másnapi sváb-bálra pakoltunk, rendezkedtünk. Mindezek mellett logisztikázni kellett még a cuccok, felszerelések átvitelét a parókiára, a vasárnapi szeretetvendégségre. Szombaton korán keltem, reggel megsütöttem egy sütit, aztán irány bevásárolni, tízre fodrász, egy órakor imaházrendezkedés, ötre egy szülinapra néztem be, hétkor pedig a bál... azt hittem, fáradtabb leszek, de hajnali kettőig teljesen normálisan bírtam, még holtpontom sem volt. Én úgy estem oda a hétórai kezdéskor, és most Zs-n csattant az ostor, Éva néni buta volt, mint a fene, szóval nagy viták voltak, egy szerencsém volt, hogy én kimaradtam most belőle - de velem a héten veszekedett állandóan, és nagyon-nagyon buta volt... nagyon sokat köszönhetek neki, az elmúlt éveknek, sok jó dolgot csináltunk együtt, de valahol be kellene látnia, hogy ezt már nem tudja így csinálni, pihennie kellene és élni a nyugdíjasok nyugodt életét - még akkor is, hogyha ezt az egészet tényleg Ő építette fel (németönkormányzat). Mondjuk az elég sokmindent elárul, hogy mennyi emberrel van haragban,... Én is óriásit csalódtam benne, mert olyasmit kért számon rajtam, amibe semmi beleszólása nincs, és vérig sértődött rajta - miért merészeltünk programokat betenni arra a hétre a közházba, illetve arra a napra, amikor a bál van.... mi van? teljesen nonszensz volt a követelődzése.... Szóval  vasárnap hajnalban - szerencsére nem négykor, hanem már kettőkor - hazaértem, hogy aztán vasárnap reggel kilenckor már nyissak a közházban, hogy néhány cuccot még átszállítsunk a templomhoz... és aztán a nagy ünnepségünk, ami olyan szép volt (kívülről),vagyis pontosítok, olyan szép lett volna... Egyébként szép volt. Meghitt. Én nem éreztem ebből semmit, főleg az előzmények miatt. Jó dolgok voltak benne, de itt is hierarchia-harcok alakultak ki, képbe került egy olyan erőszakos famili, hogy azt elmondani nem tudom, mi meg, régi gyülekezeti tagok, csak lesünk, hogy mi van...? 

Szóval az elmúlt hetek történéseinek következménye összességében az, hogy elegem lett sokmindenből. 

Leginkább abból, hogy az utóbbi idők tendenciája lett, hogy megcsinálok egy munkát, majd más learatja annak a babérjait és bezsebeli az elismeréseket. 

Szombaton nem tudtam elmenni Győrbe egy kipakolásara, amire az egyik helyi képviselő (és Kulturális Egyesületi elnök, és még a tökömtudja mi) ment el, azokat a cuccokkal, amit az előző kipakolásra én készítettem össze, azokból a dolgokból, amiket a közház életébe én hoztam be, és ami annyira jó volt, hogy ez a stand lett a győriek közül a legjobb, és természetesen az illető úgy posztol róla, mintha... hagjyuk is.

A közházban sorozatban most már úgy történtek a dolgok, hogy végigvittem egy folyamatot (kiállítás, előadás stb.) a leszervezéstől az utolsó pontig, majd M. kiállt a nagyközönség elé felkonferálni, és mindenki az ő vállát veregette, hogy de jó munkát végeztél....

A gyülekezetben most a 175 éves évforduló kapcsán bejött a képbe valakinek a lánya, aki olyan erőszakos módon minden szervezést kézbe vett, hogy köpninyelni nem tudtunk, természetesen a látványos részt, nekünk a háttérbeli kulimunka "jutott", de mivel ez egy szeretetközösség elvileg, megtépni sem lehetett (pedig nagyon szerettem volna, komolyan, vagy leordítani a fejét). Mindegy, itt számtalan méltánytalanság volt ebben a történetben, és msot nem magamra értem, de rossz volt nézni, rossz volt megélni, és valami rettenet, hogy minden szinten, minden történetben megjelenik valaki vagy megjelennek valakik, akik lenyomva másokat próbálnak érvényesülni. 

No, röviden, nekem ebből lett most elegem, mert hiába dolgozom, a magam habitusával ezek a dolgok az utóbbi években - most alakult ki ez a tendencia - valahogy másként kezdtek el működni, ha nem vagy résen, totál elnyomnak, én meg nem vagyok egy versengő típus, megszoktam, hogy a komoly és jó munka meglátszik, de amikor ezt valaki képes, és lenyúlja, azzal nem tudok mit kezdeni. 

Az év hátralévő részére már nincsenek ekkora megmozdulások szerencsére, legalábbis remélem, hogy semmi plussz sem jön közbe. 

Ma itthon vagyok, meghaltam volna, ha munkába kell mennem, bár holnap sem vágyom nagyon rá, ráadásul ott is hibáztam az utóbbi időben, és remélem, hogy nem lesz következménye, mert az már akkor nagyon gáz lenne. Jelenleg az az egyetlen hely, ami jó az életembe, de tényleg. 

Az egészben az a jó, hogy elmúlt, vége van. És utálom, hogy ilyenné tett, hogy morgolódom, és egy öregedő banyának tartanak esetleg (én annak tartom magam külső szemmel, és boá, okádék az egész, mert nem akarok ilyen lenni), de nem tudok más lenni, mert nincs rá kapacitásom, az összes energiámat elvitte az, hogy valahogy fennmaradjak a felszínen a hülyékkel szemben, szóval ittavége fusselvége, slusszpasszhatszáz. Most hátradőlök, csinálom a saját dolgainkat, és dobálom a labdát a macskánknak, mert rászokott, hogy visszahozza, és így játszunk. :)