... ma délutánig egyedül vagyok itthon. Mucus tegnap felment nagybüdösbe, szóval elvileg a tegnap délután-estém is egyedüli lett volna (amin amúgy erősen vacilálltam, mert kellett volna ez az idő is), és bár perszehogyjó, hogy itthon van, de... de egyszerűen nincs én-időm. Amikor itthon vagyok, akkor szinte mindig itthon van, és lehet, hogy a felső szinten, de igazából az elmúlt öt hónapban nem volt nagyon olyan, hogy egy egész napot itthon tudtam volna tölteni teljesen egyedül, és... hát mit ne mondjak, nagyon-nagyon hiányzik. Hogy szabadon jöjjek-menjek a lakásba, azt hallgassak a rádióban, amit szeretnék, ha akarok, felvágtázok az emeletre, és ott pakolászom, ha akarom, lent, és nincs egyetlenegy kérdés sem, hogy mitmiérthogyan... tudom :D, ez sokaknak meghökkentő, de én ebbe nőttem bele, és később is ez lett az életformám, szóval időnként szeretem és igénylegm a teljes egyedüllétet. Ez pihentet igazán, még akkoris, ha az egész nap (fizikai) munkával telik. A lényeg, hogy senki de senki nem szól bele a gondolataimba, se. Amíg Mucus kisebb volt, a kettenegyütt is ment, mert nyilván Ő idomult hozzám, de most ugye teljes egész önálló Ember, más igényekkel, amikből van ütközés, meg kell kompromisszum (ami szintén természetes), csak hosszú időn keresztül nekem azért egy idő után flusztráló. Aztán ha megvan ez az egy-két nap egyedüllét, teljesen helyjre jövök :).
Szóval most élvezem délutánig az egyedüllétes magányt :D, ami annyira de annyira kell... és átnézem végre az eldugdosott ajándékokat (napláne, ha eszembe jut, mit hova tettem... ) mert azt sem lehet, ha láb alatt van szegényem :).
1 megjegyzés:
Nekem csak az unokáim vannak itt néha éjszaka is, meg sokszor napközben is, de értem miről írsz. :) Akkor én is egyből bekorlátozódok ( van ilyen szó?) mert uralják a lakás egy részét, és nem tudom szabadon tenni azt amit épp szeretnék. Ezzel együtt is imádom, hogy van ilyen. :)
Megjegyzés küldése