... embereket összehasonlítani, de persze lényegében életünk sok-sok percében ezt tesszük. Vagy "mérlegre" tesszük a másikat, esetleg néha még saját magunkat is.
Önkéntelenül figyelem most ebben a másik emberben a hiányokat, dolgokat, amik nincsenek meg benne - és a másikban megvolt, és fontosak voltak - és igyekszem sorba venni - igazából majdnem szájtátva csodálkozom rá - hogy mik azok, amik meg, az első, meg a második, meg a harmadik találkozásnál is meglepetést okoznak számomra, hogy ebben a másik emberben teljesen természetszetesen működik, mert így van és kész. (nem mellesleg van gerince, és van tartása és van benne annyi, hogy nem kertel, nem mismásol, kimondja azt, ami van, ha jó, ha rossz. NEM játszmázik.)
Én meg... én meg nem értem magam :D, de néha nem is kell. Egyszerűen élvezem a szabadságot, meg azt, hogy lassan-lassan ismét főszerelpője leszek a saját életemnek, ami annyit is jelent, hogy mindenféle új ismerettségre nyitott vagyok. Minden érdekes volt, a vonatozás azon a vonalon, ahol alig jártam még (talán még gyerekkoromban), az a kisváros másik És mivel nem nyomaszt jelenleg a párkeresés rendkívül súlyos terhe - én ezt valahogy elengedtem ott pár éve, mikor T-vel vége lett - ez akkora de akkora szabadságot ad, mert nincs görcs, nincs előítélet, nincs elvárás. Csak figyelem érdeklődve a másik embert, akivel összehoz a sors, és így a hibáival együtt elfogadom. És ha ezzel társul egy jó adag szimpátia, vagy éppen szeretet, mert kellemes a másik ember társaságában lenni, azt meg ajándéknak élem meg. Mint ahogy most ezt is. Nincsenek amúgy illúzióim, szerintem nincs férfi-nő barátság, az egyikük az elején, vagy később mindig többet szeretne, el nem ítélhető módon. És akkor az annak az embernek, aki többet szeretne elég rossz, de a másiknak sem túl jó. És benne van az is, hogy bizonyos mértékig kötőtsz a másikhoz, pontannyira, hogy közben nem tudsz másfelé nyitni. Meg esetleg elveszed ezt a lehetőséget a másiktól is. Na, mondjuk erre nagyon kell figyelni.
Ami tény, hogy tegnap egy csomó olyan helyen voltam-unk, amiben egyrészt összefolyik a "retro", vagyis mintha a régi életünk egy része még ottlenne, megtalálható (ami olyan de olyan szeretnivaló), meg meglepő módon fedeztem fel, hogy mennyire szép helyek-megoldások vannak ott... végigsétáltunk két kisváros belvárosában, megnéztük az adventi fényeket, voltunk egy hangulatos étteremben (fele áron voltak a rendkívül finom és hatalmas adag kaják, mint 50 km-re északnyugatra, azaz nálunk...), aztán végigmentünk ennek a résznek a "tanyavilágán" este, ami olyan nyugodtságot árasztott a meleg autóból, hogy el nem tudom mondani, és beszélgettünk beszélgettünk. Mintha mindig ismertem volna ezt az embert, próbáltlam megfogalmazni - talán olyan érzés kicsit, olyan ismerős, mint a családunk férfitagjai közül egy lenne. " A gyökereim" valami ilyesmiből indulnak. Mert mitől lennék én "különb" (ez it tnem ledegrardáló szó egyáltalán) ? Konkrétan, mielőtt találkoztunk, Ő egész délelőtt "ganézott", mert besegít egy nagygazdaságban (amúgy elektrikus), de fura volt arra gondolni, hogy a szaros :D csizmát dobta le, mielőtt elindult értem az állomásra, (dehát anno még én is húztam "szaroscsizmát", mikor volt disznónk, és be kellett önteni a moslékot... meg a gyerekkorom ezzel telt, hogy ültünk a szembeszomszédék disznóóljának kerítésénél, és figyeltük a kismalacokat álló nap... vagy segítettünk tehenet hajtani. ) És közben lélegző ágybetétje van (amiről fingom sincs, mi az... el is szégyelltem magam), meg ittmaradt a puella-illata, amit hozott nekem (káuervéa drága öblítő), hogy próbáljam ki, mert ezt használ, meg hozta a rágcsálóriasztó ultrahangos izét, mert neki olyanja van, és ugye nekünk is kell, beszéltünk róla... szóval ez a tipikus, disznószaros internetelérésű tanyavilág. Kocsmával. (mondjuk ez nem pozitív.) De az egész hihetetlen :).
Szóval eléggé kettős érzéseim vannak: minden olyan természetes benne, mint nálunk, a családban, amit az ember családként teljesen elfogad, meg mintha visszaérkeznék valahova, ahol jó, ami nyugodt, egyenes és igaz (ami fontos), meg amit érzek akkor, ha azon a tájon járok, ahonnap papám született, de ha párt szeretnék magam mellé, nekem másra van szükségem, mint amit vagy amennyit Ő jelentene :(. Ááá, tudjátok, van egy csomó ember, akit annyira szeretsz, és barátként nagyra becsülöd - de vannak dolgai, amit társadként nem tudnál úgy elfogadni benne. Hát, ez van.
1 megjegyzés:
Na ez is egy szeretem írás! ♥♥♥
Megjegyzés küldése