... mindenki azt kérdezi vagy ellentmondástűrően kijelenti, hogy mit fogok én csinálni januártól biztosnagyonnehezenfogodbírniéshiányoznifog, ha ugye nem fogok már a közösségi házban dolgozni. Nem lehetek álszent, mert egyrészt persze, evidens, hogy nagyon fogNAK hiányozni dolgok, azok, amik örömöt okoztak, amik kihívást jelentettek - de az utóbbi jónéhány hónapban - talán évben is - többségében inkább arra az a nyomasztó érzésre tudok gondolni, vagy az jut eszembe, ami egy-egy rendezvény összehozásával járt, az idegeskedésre, hogy minden jól menjen, rendben legyen, hogy egyáltalán, "bejöjjön" az előadás, és ne süljünk fel, és hogy minden apróságra figyeltem-e, nem maradt-e el semmi stb. És hogy sosem volt üresjárat, mert miközben ment le az aktuális rendezvény, minimum kettő soron következő járt már az agyam, azon aggódtam vagy idegeskedtem vagy izgultam. Az elején ezek olyan jófajta izgalmak voltak - kihívások - és jó volt ezeket jóérzéssel zárni, de mostanában - részben kollega miatt is, aki valahogy mindig bakizott, vagy csinált valmai hülyeséget, amit aztán nekünk kellett helyrehozni - ezek egyre nyomasztóbbá váltak, és nem volt olyan, ami után ne maradt volna valami rossz szájíz az emberben. És igen, vannak dolgok, amik miatt biztos kicsi hiányérzetem lesz - pl. a plakátkészítés, amit imádok csinálni, ez egy nagyon jó kreatív feladat.
*
*
*
Időközben eltelt vagy két nap. Így megy ez, reggel mindig fáradt vagyok és kapkodós, este meg későn érek haza.
Tegnap lezajlott az idei év - elvileg - utolsó karácsonyi vacsorája, most az irodás csajokkal voltunk el. Leírhatatlanul MÁS, mint a korábbi munkahelyem hasonló megmozdulásai. Annyira jól éreztük magunkat, pedig sem időben, sem határfeszegetésben nem volt semmi plussz, csak egyszerűen beültünk egy szép helyre - mondjuk ez is biztos dobott az egészen - egy nagyon hangulatos étterembe, sokan is voltak, mert mindenhol most zajlanak már a karácsonyi vacsik, a hely tökjó hangulatos és finoman előkelő, és éppenponthogynagyonízlésesen karácsonyiasra dekorálva, és hát a kaja is nagyon jó volt... de úgy együtt lenni! - az, hogy senki nem érezte nyűgnek. És ez tökjó volt! És nagyon szeretem ezekeet a csajokat, megint annyit nevettünk.. szóba került, hogy most már egy éve ittvagyok, hogy érzem magam, és jó volt erről beszélgetni. Fogalmam nincs egyébként, hogy meg "akarnak"-e tartani, vagy hogy lesz majd másfél év múlva.
Az idei év utolsó projektje - a sütisütőverseny - a közházban elmarad. Fáj is a szívem kicsit, de mégsem érzem azt a nagy szomorúságot, fáradt vagyok, és valahol kicsit megkönnyebbültem, hogy így alakult, mert ha lenne, akkor most szombaton, és akkor nekem a péntek-szombat erre menne rá... és most kicsit levegőhöz jutok. Igaz, így valahogy elmarad a "méltó"lezárása az egésznek, nem tudom. Igazából... van méltó lezárása ennek az egésznek? tartok tőle, hogy a többiek - a két kollégám - kicsit cserbenhagyásnak élik meg ezt a dolgot, és talán időnként én is ezt érzem. Nem tudom, igazán.
Hétfőn elkészítettem az idei adventi ablakunkat, vendéglátásra nem került sor, szokás szerint, eddigre mindig besokallok már a rendezvényektől és az emberektől, meg időm sem volt, éppenhogy kész lett, természetesen egy macska is került a képbe :D, ez van.
Karácsony előtt még szeretnénk elvinni a macsekot ivartalanítani, de most meg komoly lelkiismereti kérdéseim vannak ezzel kapcsolatosan, jaj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése