... azt az örömöt, ami nemrég még ittvolt, de huss, valahogy most kicsit eltűnt. Sok összetevője van, persze. Most megint inkább csöndes megfigyelője vagyok a körülöttem lévő világnak, mint "szerves beleszólója", ez főként a munkahelyemre vonatkozik.
Érdekes volt végiggondolni, hogy kb. majdnem egy évbe tellett, mire ezen a helyen "kinyíltam". Ugye itt más volt, nem egy emberhez kellett igazodni, alkalmazkodni vagy megismerni, eleve többen vagyunk az irodába, meg nagyobb a jövés-menés. Szóval jó egy évig tartott, hogy mondjuk én is úgy éreztem és úgy is viselkedtem, mint aki végre odatartozik.
Mostanában azonban van néhány dolog, ami ekedvetlenít, vagy elszomorít igazából. Az egyik, hogy azért itt is megy a kibeszélés, meg a kiutálás. Hatan vagyunk úgy egyben, hogy mittudomén, "csoport", és néha irtóra előkerül a fikázás. És átalában - azt látom - inkább nem mondanak ellent, hanem vagy adják alá a lovat az illetőnek, vagy pedig csendben maradnak, és nem nyilvánítanak véleményt. Ellentmondani pedig soha. A másik, az általam csak "A-kultusznak" hívott dolog. (A. az a csaj, aki helyett jelenleg vagyok, és aki kismamaként van otthon.). Eleve van egy külön facebook-csoportjuk, ami mindennaposan működik, áramlanak az információk, és naná, hogy olyankor, amikor reggel kávézás közben a csoportban zajlott témák jönnek fel, eléggé kirekesztve érzem magam. Gondolkodtam, hogy jelezzem-e ezt óvatosan, de minek. Ja, és azért "A-kultusz", mert A. kenivájsz a szakmát illetőleg, és ez nem is kérdés. Olyan perfekt munkát adott hát, hogy le a kalappal - igyekszem tartani - de persze egy csomó dologban nem érem, nem is érhetem utol, mert fiatal létére ő itt kezdte, és ő alakította ki a munkakörülmények, iratok, irányvonalak nagy részét, tehát globálisan látja. Én még nem. Ráadásul nőként is istenítik -még I-nek (munkahelyipasi) is volt egy érdekes története róla - ami számomra megint csak olyan fura dolog, egész egyszerűen azért, mert - szerintem - ez a másfél hónapnyi együtt töltött idő alatt, amíg A. átadta nekem a munkát, kidereült: nem igazán szimpatizálunk egymással. Először azt gondoltam, hogy csak én nem, nekem egyszerűen az a fajta típus, akivel nem tudok mit kezdeni. Aki most a közvetlen kolleganőm, hát ő is nagyon isteníti, és napi kapcsolatban vannak, nemtomhányszor hallom naponta, hogy az "A"-nál ez történt az történt... miközben néha tök mogorva velem. Szóval még mindig azt érzem, hogy nem ismerem őket eléggé, de azért rajta vagyok az ügyön, meg vigyázok is. Eddig úgy voltam vele, hogy nagyon szeretnék valamilyen módon ittmaradni -még egy évem van - de nem tudom. Igazából az bizonytalanított el, hogy valahogy mostanában túl sokat jött fel az a téma, hogy "majd milyen munkát keresel", stb. Eh, ez most így nem tetszik :(. Azért még bő egy évem van itt, nem akarom azt ilyen feles-érzéssel tölteni, hogy kilóg a lábam (márminthogy ezt éreztessék).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése