-hangzik el az ikonikus mondat az egyik legjobb filmből: Anyám és más futóbolondok a családból.
Nnnna, tegnap mi is így jártunk, "kimaradtunk a történelemből". Tegnap volt Győrben a Zorbán, és apuval el gondoltunk menni. Ő szeretett volna, én meg őszintén, szívesen megnéztem volna, hogy mi a helyzet. Saját szemmel. Van-e tömeg, mennyien vannak, mennyi és milyen az ellenzék, nagy-e az ellenállás, ilyesmi. Végül persze az irtó szar idő miatt nem (sem) mentünk, megnéztem a tévében, miközben pakolásztam, aztán elolvastam a facebookot, egyéb platformokat innen is meg onnan is, és mintha két teljesen párhuzamos világban lettem volna :D, kb. Nyilván macskajancsinál is ez a helyzet: már mindenki, vagyis a nagy többség itt is és ott is elvakult, a saját szemszög teljesen más szemüveget tett mindenkire.
Egyébként borzasztó.
Viszont előtte nap meg "benne voltunk a történelemben", mondjuk sajnos egy szomorú esemény kapcsán: a közeli város múzeumában (nagyon szeretem) a német kitelepítés 80. évfordulója alkalmából kiállítást csináltak, a kiállított anyaghoz a tájházunkból is vittek el dolgokat, megamúgyis, mint német önkormányzat, illett elmenni. A zord időjárás ellenére meglepően nagyon sokan voltak. A helyi német nemzetiségi iskola egyik osztálya adott műsort, nagyon-nagyon szép volt... egészen vegyes korosztály vett részt a megnyitón, és sokan voltak apuék korosztálya, vagyis azok, akiknek a nagyszüleit telepítették ki anno. Amikor a műsor és a beszéd alatt az előttem ülő néni megkérdezte a mellette ülő férfitól, hogy adjon-e neki zsepit, az én szemem is bepárásodott. Aztán volt kis állófogadás, ahol ismét pofátlanul sokat ettem.... Talán anyuékat is rá tudom venni, hogy a hétvége valamelyik napján nézzük meg a kiállítást, és ha már ottvagyunk, az egész múzeumot. Akkor este is, és azóta is sorban jönnek elő az emlékek, amiket mindkét részről meséltek mamáék, főleg apu édesanyja, mert náluk igazából csak ő maradt itthon, az egész rokonságát, szüleit, testvéreit, barátnőit, unokatestvéreit, mindenkit kitelepítettek. A pár kilós motyóval, amit vihettek. Milyen érzés lehetett egy élet munkáját - dédpapáék az egyik legvagyonosabb "heidebauer" (parasztcsalád) volt az egyik közeli településen. Amikor írtam a diplomamunkámat, és jobban belemélyedtem a kutatásba, valahol akkor értettem meg még jobban ezt az egész borzalmat. Amikor a vezetés ártatlan embereket büntet meg más vezetők bűneiért.... senki nem tehet arról, hogy hova, milyen emberként született. Nyilván mindenki élni és jól élni szeretne, de nyilván az már nem megengedhető, ha azt más emberek kárára, rovására, netalántán életére törve teszi meg. És a történelem mindig ismétli önmagát. A mai világot nézve - kis és nagypolitika - egyre inkább azt érzem, hogy csupán szerencsések lehetünk, ha a mi életünkben nem történik valami óriási szarság ismét. Én legalábbis ebben reménykedem, meg hogy a gyerekem is megússza.
Szóval itt három napja ordenáré idő van, három fok, de hidegebbnek tűnik a nagy szél miatt, és a vízszintesen vágódó eső vagy hó miatt.... és szürkeség van. Az ember tényleg nem kívánkozik ki, úgyhogy ez most egy bentmaradós hétvége lesz. Remélem, a húsvéti hétvége másként alakul, mert készülünk fel a Nagybüdösbe is, színházba. Még karácsonyra vettem a jegyeket, és nem figyeltem, hogy pont nagyszombatra esik, pech. Mindig anyuékkal sonkázunk ilyenkor, hát ez most elmarad :(. Tavaly is elmaradt, mert akkor nagypénteken esett el anyukám, és tört el a karja. Eh. Szóval nekem minden ilyen nap, esemény számít, mert sajnos benne van a pakliban, hogy ki tudja, lesz-e még ilyen, következő ugyanilyen együtt-töltött éves esemény. derohadtszareztígyleírni. Úgyhogy ez most bánt nagyon, amellett, hogy várjuk az előadást (Rebecca).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése