...

 ... mindig szomorú, ha valami rosszhír jön szembe, pláne, ha esetleg közeli ismerőst, barátot is érint, szóval nagyon rossz volt olvasni egy kedves blogtársunk édesanyjánák az elvesztéséről ma reggel. Kicsit visszagondoltam, és jó volt arra gondolni, hogy a sors úgy hozta, hogy találkoztunk Vele még nagyon régen, amikor vicces volt, és szimpatikus, és jó volt vele beszélgetni - és az ember így gondol Rá. Jó utat Neki, az ittmaradottaknak pedig mihamarabbi megbékélést és nyugalmat. <3. 

*

*

*

(nehéz témát váltani)

Lassan mindenhol lezajlanak/éppen zajlanak a karácsonyi összejövetelek, köszöntések - mondjuk tök szar, hogy ma lett volna a céges buli, ami ugye elmarad, annyira de annyira szerettem volna elmenni, mert ugye idén már mind ismertem volna a munkatársaimat, és teljesen más lett volna résztvenni az egészen, szóval azért hm... :( - tegnap mi is kicsit összejöttünk a németönkorival (Éva nénit kicserélték, és én sem akarok "felmondani" :D) - ma lesz a természetjárósokkal a vacsora (így most akkor erre megyek), azán jövő héten az irodás csajokkal fogunk elmenni vacsorázni egyet. Az önkormányzat felől pedig ismételten nulla reakció, sem az, hogy mi lesz, sem az, hogy esetleg megköszönnék az eddigi munkáját az embernek, mondjuk valami kis erkölcsi vagy anyagi elismerésre ne is számítsak, és ez az, ami miatt az ember azt mondja, akkor francba az egésszel. 

Mondjuk ismét belecsaptam a lecsóba, ha jobban belegondolok, mert az előző hét hétfő óta a sima hétköznapok mellett volt két színházam, két koncertem, egy bolhapiacom, egy ablaknyitásom, és egy adventi délutáni rendezvényünk, mindez szerdáig bezárólag, mármint úgy, hogy ezekben tevékenyen résztvettem. A keddi saját színházunk valami hihetetlen élmény volt, annyit nevettünk, hogy csak na, és egyetlen színész játszotta el az egész balladát, ami lenyűgöző volt, hozzá pedig még az is, hogy bevonta a gyerekeket, akik pedig hihetetlenül élvezték. És mindezt valahol én hoztam létre, és ez jó érzés volt. Na, ezt a részét lesz nehéz elengedni... 

De ez a hétvége kicsit nyugisabb lesz, bár ramaty egy idő van, az biztos. Nyunnyós, nyúlós, boá...

Tegnap ketten voltunk az egyik munkatársammal az irodában, igazából vele szeretek legjobban lenni, ilyenkor tök nyugis az egész nap. Ráadásul mikulásoztunk, szóval jöttek-mentek az emberek az irodaházban. 

Csütörtökön a győri evangélikus öregtemplomban voltunk koncerten Zs. barátnőmmel, és valahol azt hiszem, itt ért utol az egész adventi hangulat. Úgy igazán. Itt nyílt rá a szívem, talán így kellene megfogalmazni. És ültem ott a padban - otthonosan, mert imádtam akkor is, amikor Mucus idejárt suliba - megamúgyis, ezt a fesztivált is szeretem nagyon. És jó ilyenkor lecsendesülve ülni valamelyik felekezet padjában - Öt Templom Fesztivál, mondjuk idén a zsinagógába meg nem jutok be - és csak úgy lenni. A koncert frenetikus volt, és sokat nevettünk, és valahogy azt éreztem - mint a keddi színháznál is - hogy annyira jó nevetni! úgy szívből! és hogy milyen rég nem volt ilyesmibe részem! és én ezt akarom, én ezt nagyon-nagyon akarom! (Egyébként ezt érzem a Pasi mellett is, márminthogy sokat nevetek azon, amiket mond, szóval akivel ismerkedem, egyenlőre sokat nevetek mellette, bár még nem tudtam eldönteni, hogy van benne tényleg valami, vagy nincs semmi, pontannyi, amennyi).  látszik...) 

Hát, akkor ma harcra fel, indulhat a nap.