Néha olyan, mintha mindent valahogy elrontanék...

 ... mármint, mintha mindig rosszul választanék. Nem nagy dolgokra kell gondolni, egyszerűen csak jön egy lehetőség, vagy esemény, vagy történés, amit lehet választani, vagy lehet nem választani, és tuti, hogy amikor valamelyik felé döntök, utána egy pár óra/nap múlva azt érzem, hogy baaaaaa, kellett ez nekem? (amennyiben úgy döntöttem, hogy igen), vagy baaaa, miért is nem kezdtem bele? (amennyiben úgy döntöttem, hogy nem...).

Na, az éjjel pont ilyenek miatt baromira nem tudtam aludni. Ez vagyok én....(ide egy eltakaromazarcomésrázomafejem szmájli kívánkozik).

De könnyen lehet, hogy egyszerűen "csak" rámül egy film hangulata, amit most nézek (már csak két rész van belőle, és kétlem, hogy pozitív kicsengésű lesz a vége), és annyira életszagú (pont ezért is tetszett, tetszik), hogy sírnivalóan kacagtatóan szép.... és szörnyű egyben. Mert bármelyikünkkel megtörténhet, velem, a szomszéddal, a szakkörtársammal, a vonaton szembenülővel... (Cathy, bajban nagy! a címe). Egy rákos középkorú nőről szól, és a családjáról, és hihetetlenül hétköznapiasan közelállós hozzánk. Talán pont ezért fáj annyira. Vígjátéknak írják, ami részben igaz, mert mondjuk vannak benne nagyon nevetettetős részek, ez szentigaz, nade...

Aztán más. Második randi. Fura érzés az egész, ennyire tőlem távolálló-élő emberrel mostanában nem "randiztam", bár inkább mindketten találkozóknak hívjuk. Igazából két magányos ember kitalál egy-egy programot, és akkor elmegyünk együtt, és beszélgetünk. Sokat. Olyan ember amúgy, akit nagyon sokan kedvelnek, jó a közelében lenni. Ami meg nekem tök pozitív, és ha csak ennyi lenne az egészben, már azért megérte: ez egy valóvilági ismerkedős sztori. Nem online keresgélésből jött létre. Hanem meglátott és megkeresett. És ez akkora jóság, hogy nekem azóta is mosolygós az ábrázatom, ha erre a sztorira gondolok, mert annyira kell! Neki meg attól, hogyha nem is alakul semmi, jó velem beszélgetnie, mert a környezetében bár sok barát van, de nőket csak idiótákat talált eddig... én meg ugye azért köztudottan (legalábbis remélem! :D) nem vagyok az.